Egy Blog

#158

2005. december 22. - ZsubiHUN

Mi lenne, ha nem ömleszteném rátok a sok WRC-t egyszerre, hanem csak úgy, szépen adagolnám őket? Szerintem is sokkal jobb ötlet.

Kedden annyi történt velem, hogy semmi érdekes. Olvasgattam Nfol blogját, írtam a vendégkönyvbe. Aztán délután megjött az Amerikai Pite 3 és a Vidocq, aminek nagyon örültem, már csak a Sólyom végveszélybennek kell megjönnie, és boldog ember vagyok.

#157

Reggel 7 óra.
Megszólalt a telefonom, erre felébredtem. Előtúrtam öltönyömet, felöltöztem, majd a nyakkendőt elegánsan félrehajítottam, hisz minek az?!

7:30
Busszal elindultam Kecskemét város irányába. Az úton sok érdekesség nem történt, azt leszámítva, hogy hallgathattam a mögöttem ülők izgalmas beszélgetését, majd láttam egy fejre állt autót. Mindenki élt, az autó mellett állt és várt. De ez sem hatotta meg abban hölgy utasainkat, hogy ne rémüldözzenek. "Miért nem áll meg senki?" "Miért nem segítenek?" "Úristen!" "Jajj!" És ehhez hasonló nyalánkságok.

8:56
Késtünk. Hat perccel ezelőtt kellett volna beérnie a busznak a végállomásra, de még nem vagyunk ott. Igaz, nem is oda mentem, de akkor is késett.

9:10
Bent a kollégiumban átveszem a kollégiumi díj befizetését megkönnyítő csekket. Emelték, de nem 7500-ra, hanem 7000-re. Valamilyen új rendelet van erről, azért kellett emelni. A másik kolesz, ami az ország egyik, ha nem a legjobb koleszba, csak 8500 HuF-ba kerül egy hónapra. Pedig a két kolesz között nem kis különbség van.

10:00
A kémia vizsga kezdetét veszi. Megkapjuk a feladatlapokat, kinyitjuk a segédanyagokat és szenvedünk. Először is megpróbáljuk értelmezni a kérdéseket, ami elég nehezen megy, majd összeszedem gondolataimat, előkotrom az emlékeimet és elkezdek keresni a jegyzetben. Az első kérdésre a válasz az első mondat, amit elolvasok. Remek! Ezután semmit sem találtam. Vagyis igen, csak elég lassan. A kérdések 51%-ra biztos választ találtam, amikor a tanár bejelentette, hogy egy perc és vége a dalnak. Akkor következzen az őrült "ikszelgetés". Ami szembe jött és szimpatikus válasznak tűnt, megkapta az x-ét.

10:40
Elveszem az index-em, 2-es. MEGVAAAAN! Persze mindenkinek ketted lett, mert nem volt semmiféle javítás, csak ránézett, nagyjából jól nézett ki, elrakta a papírt, és beírta az indexet.

11:00
Ülök a buszon és jövök haza.

#156

Szépen lassan elkészült a 6680-ról írt szösszenetem. Nem díjnyertes alkotás, de nem rossz. Minden bizonnyal bővülni fog, mert mindent nem írtam bele, amit kellett volna és a kép is ki fog cserélődni, mert így elég randa. Természetesen WRC írások is lesznek, amint elkészítem őket. Több mint valószínű, hogy ömlesztve, egymás után kerülnek majd fel. Ha mégsem így lenne, akkor csak hozom a formámat.


Vasárnap tanultam némi kémiát, mert hétfőn megyek vizsgázni. A jegyzet olvasása közben találtam néhány felettébb érdekes mondatot, melyek közül kettőt szeretnék veletek megosztani. Ígérem, tetszeni fognak.


"A maradék, nem hibridizált p orbitál erre a síkra merőlegesen orientált."
"Az indukciós kölcsönhatások úgy alakulnak ki, hogy az állandó dipólusmomentummal rendelkező molekulák a szomszédos polarizálható, apoláris molekulán elektroneltolódást váltanak ki, azaz indukált dipólust hoznak létre."


Ilyeneket kellene megtanulnunk. Azért a feltételes mód, mert a kémia szerencsére csak egy féléves tárgy, senki sem szokott megbukni, a legkönnyebben összeszedhető 2 kredit. A vizsgán bármit lehet használni, ha van, akkor bevihetem a Kémia Nagylexikont, és az alapján tölthetem ki a tesztet.

#155 - Nokia 6680

A külső

A Nokia új csúcskategóriás készüléke ez, így a borításra nem lehet egy rossz szavunk sem. Mindent minőségi, kellemes tapintású műanyag borít. A telefon oldalára, és elejére került nem kevés króm is. Ez, amellett, hogy nagyon szépen mutat, vonzza az ujjlenyomatokat. Hiába takarítjuk le, pár másodperc múlva, még ha az asztalon is fekszik, tele lesz ujjlenyomattal. Egyszerűen nem lehet úgy megfogni a telefont, hogy ne látszódjon meg rajta bármi is. Szerencsére a gombsor nem ilyen. Puha, amolyan szelés anyagból készült, tapintása kellemes. A középső navigációs gomb kicsit magasabban van, mint a többi, így kezelése könnyű. A be-, és kikapcsoló gomb, a márkától szokatlanul a telefon jobb oldalára került, míg a baloldalra a push to talk nyomógomb került. Ha megfordítjuk a telefont, feltűnik, hogy eltűnik az 1.3 MP-es kamera. Ezt egy lecsúsztatható műanyag lap alá rejtették, mely biztosan és könnyen mozog.
A telefonhoz adnak egy töltőt, egy akkumulátort, egy sztereó fülhallgatót és egy 64MB-os kisméretű MMC kártyát, melyet a telefon kikapcsolása nélkül cserélhetünk.

6680.jpg

A kijelző


Színes, összesen 262000 szín megjelenítésére képes, 176*208 pixeles kijelző. Menüjét teljesen személyre tudjuk szabni, az internetről, illetve a WAP-ról bármilyen témát le tudunk tölteni. A megjelenítés lehet lista vagy keret, néhány ikon áthelyezése után nagyon könnyen kezelhető.

Testreszabhatóság

Ahogy már említettem bármilyen témát letölthetünk hozzá, melyet aktiválás előtt, előnézet formájában megtekinthetünk. Akár ehhez, akár a gyári témákhoz, egyedi, a telefonhoz kapott szoftver segítségével készített háttereket állíthatunk be.
Az ötirányú navigációs gomb minden irányához egy-egy alkalmazás elindítását lehet hozzárendelni, így nem kell mindig a menüben barangolnunk, ha például a bluetooth-t szeretnénk bekapcsolni. Igaz ez a két „főgombra” is, így hét különböző, vagy azonos funkciót tudunk egy gombnyomással elérni.
A telefon képes lejátszani mp3 fájlokat, melyeket csengő-, üzenetjelző, e-mail jelzőhangként is használhatunk.

A kamera

Fényképkészítés
A beépített két kamera segítségével rengeteg fotót készíthetünk magunkról és minden másról, ami a közelünkben található. A telefon elején elhelyezett kamera 640*480-as, tehát VGA felbontású, képe természetes és elegendő fénynél szép, félhomályban, vagy lámpafénynél már szemcsés. A kétszeres digitális zoom segítségével közelebb hozhatjuk a távoli dolgokat. A hátsó kamera 1,3 MP-es, 1280*960-as és gyönyörű képet készít a beépített vaku segítségével. Választhatunk háromféle képminőség és kétféle felbontás között. (640*480 és 1280*960) Hatszoros digitális zoom-jával a távoli dolgokat is elérhető közelségbe hozhatjuk, de így a képminőség romlik. A vaku lehet automatikus, kikapcsolt és bekapcsolt állapotban, de dolgát mindig kitűnően végzi. A fehéregyensúlyt, a fényerősséget, a kontrasztot és a színtónust magunk állíthatjuk be. Rendelkezik önkioldóval (10mp, 20mp, 30mp) és éjszakai üzemmóddal.

Videózás
Mindkét kamera képes videó felvételre, 128*96 vagy 176*144 pixeles felbontásban. Zoom-olni természetesen itt is lehet, az előbbiekben leírt módon. A hátsó kamera videó készítés tudja az említett dolgokat.
A videó hossza lehet rövid, ilyenkor 35 másodperc kerül rögzítésre, illetve maximum, amikor annyi percet vehetünk föl, amennyi a memóriakártyán üres helyből kitelik. Ez a kártya méretétől és a videó felbontásától függ. Ha üres a gyári MMC kártya, akkor legnagyobb felbontásban egy órányi felvételt készíthetünk a hátsó kamerával.

Társalgás másokkal

Háromsávos, 3G-s mobil ez, így tudja az összes trükköt, amit csak lehet. WAP 2.0, xHTML oldalak megjelenítése,  EDGE, GPRS, SMS, EMS, MMS, Bluetooth. Sajnos infraportot nem raktak bele, így a „butább”, csak infrás készülékkel nem tudunk ingyen kommunikálni, nem tudjuk átküldeni legjobb képeinket, videóinkat és egyéb fájljainkat. Csak MMS-en, vagy egy harmadik eszköz „beépítésével” tudunk kapcsolatba lépni egymással.

#154

...anyukám nem kapcsolja ki este a PS2-t, arra hivatkozván másnap, hogy olyan hangosan zúgott, hogy nem tudott tőle aludni. Pedig egy szinttel lejjebb alszik, én meg 5 m-re a PS2-től, mégis tudtam aludni! Vááááááá!!!! De majd hétfő délután/este megcsinálom.
Este Nfollal MSN-en beszélgettünk. Szóba került elég sok minden, rájöttem, hogy mindenféleképpen BMW-t akarok, erre Ő felhozta, hogy a Citroen C4 szedán mennyire ronda. Így elkezdtünk szörnyülködni a közelmúltban gyártásba került kisszedánokról. Renault Thalia, Fiat Albea (erről nem esett szó, de randa), Citroen C4, Peugeot 206 szedán. Éppen utóbbit kerestem nagy erőkkel a Totalcaron, mert a kolléga nem akarta elhinni, hogy van ilyen, mikor is az XP-m úgy döntött, hogy ő aztán nem tünteti el a tálcát, legyen bárhogy is beállítva! Ezen felbuzdulva mondta Nfol: "Készítsünk az XP-ből is szedánt." Nem rossz ötlet, ennél rosszabb már úgysem lesz.

#153

Pénteken összefutottam az egyik volt osztálytársammal, aki bejelentette, hogy neki egy vizsgája sem lesz, otthon fog dögleni másfél hónapot. Én is ilyen bambán néztem, majd kérdésemre a "mindenből volt megajánlott jegy" választ kaptam. Jó neki.
Délután gyúrtunk egy lájtosat, de még előtte átraktam a csütörtökön esedékes Kémia vizsgámat hétfőre. Így hamarabb túl leszek rajta, tudok a többi tárgyra koncentrálni, amikre tanulni is kell.
Este játszottam egy "kicsit" a GT4-gyel. Három órán keresztül nyomultam a Nürburgring Nordschleife-n egy '67-es 300SL-el, de hajnali 2-kor már nem volt erőm tovább játszani, pedig már csak egy órát kellett volna menni. A versenyt reggel szerettem volna befejezni, ha... De ezt majd holnap.

winfos.jpg

#152

Reggelre már nem esett, csak olvadt. Elég rendesen. Ennek örömére kimentünk mamámékhoz, ahol csináltam pár gyalogutat, hogy lehessen közlekedni, majd bementünk a faluba és felköszöntöttük a papámat, aki most volt 74 éves. Aztán itthon voltam, kicsit pakolásztam a szobámban és nem csináltam semmit. Csak gondolkoztam. A karácsonyi ajándékokon, a vizsgaidőszakon, hogy mit tegyek a kémiával? Előrébb hozzam hétfőre, túl vagyok rajta, utána tudok mást tanulni, tudok ajándékok után rohangálni, vagy hagyjam csütörtökön. A döntést meg nem sikerült meghozni. Aztán eszembe jutott az is, hogy van ez a PSP, ami tök jó, vannak rá jó és szép játékok, mindenki oda van érte. Most nem fogok venni, mert még igen drága, de majd nyáron, ha úgy lesz pénzem és lemegy az ára, akkor valószínűleg veszek egyet. Főleg a GTA és a GT miatt. Hmm... GTA? Igen, újra kéne kezdenem, megint, mindent, csak most sorrendben. Tehát kezdődne a Vice City-vel, folytatódna a San Andreas-szal és befejeződne a Liberty City-vel. Átlátnám az egész történetet, érteném, hogy ki mit csinál, mit hazudik, hogy mi történt vele (Cassidy a LC-ben azt mondja, hogy Vietnámban veszítette el a karját, ami nem igaz, mert VC-ben részegen játszott egy bombával, ami leszakította azt és nekünk kellett elvinnünk a kórházba). Majd januárban kivégzem őket.

#151

Szerdán éltem az iskolamentes életemet, azaz sokáig aludtam, kényelmesen felkeltem, lassan, megfontoltan megettem a reggelimet, beültem a gép elé, szétnéztem a neten, kicsit Gran Turismóztam, majd kiporszívóztam a kocsit. Ráfért. Majd úgy egy óra magasságában elkezdett nagy pelyhekben esni a hó. És csak esett, csak esett. Estére már volt vagy 20-25 centi. Öröm volt elhányni majdnem az egész kocsibejáróról. De egy cseppet sem aggódtam, mert tudtam, hogy nem fog megmaradni az egész. Nem azért tudtam, mert különleges képességeim vannak, hanem mert a hőmérséklet -1°C és 0°C között ingázott. Ilyenkor a hó az erősen szokott olvadni és esni. Majd meglássuk mi lesz reggel.
Miután jól átfagytam a hidegben, beültem a TV elé és megnéztem kedvenc sorozatomat. Nem, nem a Zanyátok köztöt, hanem a Született feleségeket a konkurens csatornán. Megint jó volt, csak lemaradtam a legvégéről, mert az HBO-n kezdődött az Underworld, amit már nagyon régóta meg akartam nézni, de soha nem jött össze. Nem is baj, hogy nem jött össze, kár lett volna kikölcsönözni. A legnagyobb probléma, ami először feltűnt, a vérfarkasok megvalósítása volt. Nagyon látszott rajtuk, hogy nem valódiak. Aztán ott volt még az is, hogy a kis hazánkban élő embereknek angol keresztnevük van. De ezeken még túllépünk, a történet lehet jól kidolgozott. De nem volt az. A film 75%-ban csak történnek események, mindenki kerget mindenkit, rájövünk, hogy az a vérfarkas, akinek 500 éve halottnak kéne lennie, nem halott, a vámpírok jelenlegi vezetője áruló. Az utolsó 20 percben kifejtik, hogy mi is történt pár száz évvel ezelőtt Magyarországon, ki a "kiválasztott" és hasonlók. Össze van csapva. És ez igaz a filmre is. Csak vérfarkasbuziknak!

#150

Az utolsó nap. Ebben az évben többet nem kell iskolába mennem, csupán vizsgázás céljából, ami jövő hét csütörtökön lesz esedékes Kémiából. Reggel sebtiben megnéztem a tegnap esti Szervezés I. zh eredményét. "A" Azaz aláírás, mehetek januárban vizsgázni, minden szép és jó.
Szoftver I-ből kikaptuk a múlt heti zh-t és szomorúan kell közölnöm, hogy az 50-ből csupán 48 pontot értem el. Így összesítésben 95 ponttal zárom a félévet, ami nem olyan rossz eredményt, csak kár, hogy alig 2 kredites a tárgy.
200°C-on normalizáltam egy 880°C-on hőkezelt acélt. Egész érdekes volt, mert ugye az ember lánya/fia (megfelelő aláhúzandó), nem sűrűn lát 880 fokon izzó acélt. Meg ugye nem sűrűn szokta megmérni a keménységét sem. De mikor és hol fogom ezt hasznosítani?

#149

Ehhez a hétfő reggelhez kitaláltam egy teljesen korrekt kis kezdést, ami valószínűleg megmosolyogtatta volna az olvasót, de sajnos elfelejtettem. Ez nyalószínűleg rá fogja nyomni a bélyegét az egész bejegyzésre, de kérem ne fessük az Ördögöt a falra. Reggel újfent nem busszal utaztam a helyszínre, ugyanis haver1 autóval beszállított a helyszínre. Ennek köszönhetően fél órával többet tudtam aludni, ami ilyen szűkös idők esetén nem elhanyagolandó tényező. Az utolsó Anyagismeret I. előadás is hozta a szokásos izgalmakat, mindenki ült, mint a sült hal. Mikor vége lett a 90 percnyi szenvedésünknek, a népek, mintha csak itt lenne a jégkorszak, elkezdtek vándorolni, csak nem délre, hanem kifelé az előadóból. Maradtunk heten a nagyjából 200 férőhelyes helyiségben. Ennek oka egyszerű, ám mégis nagyszerű. Utolsó Közgizdaság előadás, ahol nem veszünk új anyagot, csak kérdéseket lehet feltenni. Igazából kérdésem az nem volt, csak azért maradtam, hogy a tanárnő lássa az arcomat, hogy a végsőkig vele voltam, megjelentem az összes előadásán, lehet kedvezni vizsgán! :D Mikor meglátta a hatalmas érdeklődést, iziben bejelentette, hogy akinek kérdése van, az fáradjon fel az irodájába, ami négy emelet magasban található. Persze ezt nekünk, diákoknak gyalog kell megtennünk. A hét emberből kettő csak index aláíratás miatt jelent meg, a ketten be sem mentünk hozzá. Összesen hárman kérdeztek tőle valami fontos dolgot. Ezen kérdések többsége valószínűleg a vizsgával volt kapcsolatos.


Az óra mutatóinak állásából 13 óra és 30 percet lehetett kiolvasni, amikor  az Analízis I. gyakorlatvezető tanárom bejelentette, hogy ezt a tárgyat, ebben a félévben nem sikerült teljesítenem, vehetem fel újra, szerencsére februárban. Ez némileg lelombozott, alább vette a lelkesedésemet a délutáni Szervezési és vezetési ismeretek I. zh-ról.  Boldogságomban bemásztam a koleszba, közöltem a jó hírt édesanyámmal, majd pakolásztam és tanultam.


16:20-kor megjelentem a kijelölt helyszínen, gondolván, hogy első leszek, maximum páran lesznek még ott. Erőset tévedtem. A folyosót ellepték az elsőévesek, akik között, mint később kiderült elég sok informatikus volt. Mikor eltűntek a nem hivatalos gyülekező helyről, kezdtem érezni a vég ízét, elkezdtem izgulni. Ebből tudtam, hogy tudok valamit, nem tudás nélkül jöttem el, kaphatok bármit, tudok rá válaszolni, nem lesz gond. Nem is volt, szépen válaszoltam, nyugodtan léptem fel a buszra, ami alig hetvenhárom perc leforgása alatt hazaszállított.


Itthon megnéztem a NCIS-t, ami nem tetszik. Nagyon nem. Nem jó. Nem igazi helyszínelők ez, csak rámondták, hogy el tudják adni. Bármelyik Miami helyszínelők, Helyszínelők vagy New York-i helyszínelők jobb. Az ügy felderítése, a nyomozás, a részletekbe való belemenés és a befejezés is sokkal jobb. Főleg azért, mert a nincs a végén valamilyen erőltetett és gagyi poén. Életszagúbb.

süti beállítások módosítása