Egy Blog

#258 - A nagy út

2007. július 16. - ZsubiHUN

Üdvözlök mindenkit a harmadfokú hőségriadó második napján! A szombat délutánomat és vasárnap délutánomat azzal töltöttem, hogy hazajöjjek és elutazzak Szigetszentmiklós világvárosba. Nem feltétlenül ebben a sorrendben. Az odaút viszonylag sokáig, másfél óráig tartott. De ebben egy TESCO látogatás és egy helyszín meg nem találás is benne van. Hiszen GPS (ejtsd: gépéess) híján egy ismeretlen városban durva nehéz megtalálni a medencés buli helyszínét. Főleg, ha a házigizda nem tudja, hogy mégis hol vagyok, pedig érthetően és választékosan elmondtam neki. Rövid beszélgetés után és zseniális tájékozódási képességemnek köszönhetően megtaláltam a helyszínt. Ahol volt medence. Vízzel és egyéb rovarokkal tele.

Ja igen. Osztálytársamnál voltam, hogy rég nem látott osztálytársaimat lássam. Az egyetlen gond az volt, hogy a körülbelül 30 főre lemorzsolódott létszámból szerénységemet is beleszámolva összesen négyen jelentünk meg. De őket legalább jól láttam, a többiek nem takarták el őket. De sebaj, majd szeptemberben, amikor már jelünk is lesz a padon!

A medencés buli megfelelően jól sikerült, találkoztam rengeteg ismeretlennel, de nem féltem tőlük. Csak a víztől. Amibe okos módon csak naplemente után hatoltam be, nagy fájdalmak közepette. Az első percek a fagyhalálba kerülés édes érzésével teltek el, majd felvettem a medence vizének hőmérsékletét. És jó volt. Viszont a matracok nagyon veszélyesek. Gyakorlat nélkül feljutni rájuk kifejezetten nehéz, még akkor is, ha az ember kap különféle tippeket a művelet végrehajtásához. Ha feljut rá, sem biztos, hogy rajta tud maradni. Mert veszélyesek! Én például nagy nehezen felmásztam egyre, hogy süsse a Hold a hátamat, majd felelőtlenül megjegyeztem, hogy a matracok nem veszélyesek. A mondat végén galád módon elkövetett hangsúlylevitel után egy kecses mozdulat keretében lecsúsztam róla, egyenesen bele a vízbe! Az egy személyre redukálódott (csupán a morál miatt) nézőseregemnek ez igen tetszett. Együttérzését heveny rekeszizomrángásokkal fejezte ki.

Később megkaptam a beígért, egy órás hátmasszázsomat. Ezen művelet közben a bulin megjelentek többsége disszidált, így tudtam visszamasszírozni (avagy remasszírozni, a kockák kedvéért). Állítólag zseniálisan csinálom, arany kezem van. Nem igen hiszem el, de legyen.

Hajnalban megpróbáltam négy lány társaságában egy szobában aludni. De "Malackaaaaaa" és "Én a Csé" mindent elrontott. :D

A hazaút már csak egy óra és húsz percet vett igénybe. Nem rekord, de jó szintidő.

További információk* Gatita blogjában.

 

* garanciát nem vállalok

 

#257

Az előző bejegyzést sikerült meglepően gyorsan lezárni. Ennek oka az, hogy jött a GLS futár a DVD gyűjteményem három új tagjával. Címüket nem árulom el, a közeljövőben várható képen jól be lehet majd azonosítani őket. A futár távozása után azért nem volt időm befejezni nagyon fontos mondandómat, mert mentem építkezni. A falkaparás igenis unalmas dolog!

A héten sikerült elintézni, alig 2 nap alatt a Sör Fesztiválra Mediterrán Fesztiválra a nyaralót. Mindenki osztott minket, hogy miért két héttel az esemény előtt kezdünk el keresni, hogy lehet ennyi eszünk, mekkora mályvák vagyunk! Ezen felbuzdulva bejártuk a Vadkerti-tó egész nyaralóövezetét, felhívtunk mindenkit, találtunk tetszetőseket is, de már mind foglalt volt. Ekkorra már kaptam egy telefonszámot, de az akkori infók alapján, drágának találtuk a nyaralót. A tulajt felhívtam, kívülről megnéztük, nagyon szép. Már a nyaraló, nem a tulaj. Ekkor már tudtam, hogy egy frissen felújított üdülővel van dolgunk, amit minden jóval felszereltek. Tegnap délután felhívott a nő, hogy már többen érdeklődnek, itt lenne az ideje dönteni. Lefixáltam vele, 5000 HuF előleget kellett ma leraknunk neki, így biztosan a miénk. Egy estére 2000 HuF lesz, de a DVD-től kezdve, a felújított fürdőszobáig, négy elkülönített hálóhelyig minden van benne. Úgy érzem megkötöttük az év üzletét!

Továbbra is várom a tippeket design ügyben, nyugodtan írjatok, ahogy látszik, minden ötletet szívesen veszek. Még olyanokét is, aki frissen regisztrál csak azért, hogy a zseniális, de teljességgel megvalósíthatatlan Hello Kitty!-s ötletét megossza a publikummal.

 

#256 - Az igazság

Az igazság az, hogy nem vagyok megelégedve az új design-nal. Vagy dizájnnal. Tök mindegy. A lényeg, hogy nem tetszik, pedig a lelki szemeim előtt nagyon jól nézett. Zsubi tervez, a vége meg más lesz, hiszen a blog külsejének átdolgozása nem egy kifejezetten izgalmas meló. Ás az automatikus piszkozatmentést sem kapcsoltam ki. ... Most, hogy ezen is túl vagyok, folytatnám. A megújult külsőre összesen érkezett vagy kettő kritika, ebből kettő MSN-en. Mások nem mertek élesben véleményezni. Ezúton is köszönném meg ezeknek a látogatóknak a fáradalmait!

Tehát most az új külső elmélkedek. Ötletem az nincs, egy biztos, h ezen változtatni fogok. Tippeket természetesen várok, bár ismerve a k. olvasókat, nem lesz egy sem.

A gyakorlat továbbra is rettentően izgalmas. Nem merülnék bele, hogy mik történnek egy utazási irodában, de azért szólok pár szót. Az utasoknak szerencsére van többféle változata. Ma bejöttek ketten egy harmadik személynek venni repülőjegyet. A személy neve elég durva volt, sebtiben le is írták csupa nagy betűvel. A keresztnevét is. Azért a Pétert nagyjából le tudjuk írni mi is. Telefonba is sikerül bediktálni, de a lelkesedés a fontos.

Vége.

 

#255

Nfol feltárta előttem, hogy nem fejtettem ki, hogy a lábam mégis hogyan került egy autó kereke alá. A válasz az elfogyasztott alkohol mennyiségében keresendő.

Ilyen egész hétvégés bulikon ugye előfordul, hogy az ember némileg illuminált állapotba kerül. Ez az idő előre haladtával fokozódhat, de csak a túl sok oxigén miatt, amitől az alkohol az ember fejébe siet. Ilyenkor a mozgás-koordináció romlik, egyeseknél a beszédközpontra is hat. De először a mozgáskultúra változik. A reflex-ek is lassúak. Nem is beszélve az egyensúlyérzékről. Főleg göröngyös talajon, ahol ember könnyen megbillenhet. Az említett  esetnél is éppen ilyen talajon helyezkedtem el. SETH éppen távozni kívánt haza, mert a nyaralás kifárasztotta. Másik haverommal nagyon powerkodtunk az autó mellett, ami egy váratlan pillanatban elindult. Az elemek szerencsétlen közjátéka miatt, ekkor léptem rá egy fűcsomóra, ami megtörte addig tökéletes mozgásomat és éppen a GAstra bal első kereke alá léptem, ami már mozgott, hátrafelé. Sajnos SETH már nem tudott megállni, inkább átgázolt lábacskámon, ami azóta töretlenül fáj. De már javul.

 

#254 - Bor és fesztivál

A már sokszor említett Vadkerti-tó 2007-ben is megrendezésre került a Borfesztivál, amit idén már Három Város Fesztiválnak hívnak. Ha jól csalódom. Nyalószínűleg azért lett átnevezve, hogy az utóbbi években megfakult helyi borok hírnevét visszaállítsák. Hiszen ezen három település nem más, mint a Híradóból nagyon jól ismert Aranyháromszög. Abszolút nem érdekel. hogy milyen hatása lesz a dolognak, mert nem iszok bort. Most sem ittam, csak sört. És ami még volt. De nem bor. Maximum pezsgő. De csak, ha Asti. Esetleg édes. De inkább Asti.

A hévégét szombat este kezdtük, sátorállítással. Amiben végül nem aludtam. Pénteken csak átnéztünk, hogy mi a pálya. Egykor már aludtam. Ellenben szombaton sikerült mindent bepótolni, ami pénteken elmaradt. Olyan emberekkel találkoztam és beszéltem, akiket már évek óta nem láttam, illetve nem beszéltem vele. Vagy csak ritkán, pár szót. Ritka jó volt!

Mikor hajnali fél 5 körül sátorba szerettem volna kerülni, hatalmas gondba ütköztem. Haver jobb társaságot talált, így beszorultam a házba. Ahol nem kaptam ágyat. Hosszú kérlelés, az összes házban lévő ember felverése után kaptam egy nyugágyat. Szerencse, hogy ittam alkoholt, mert így el tudtam aludni. Egyrészt kényelmetlen, másrészt nem alvásra találták ki. Másik haver befoglalta az egyetlen szabad ágyat, a csajok meg nem akarták kinyitni az ágyat, mert belül homokos. Majdnem sírtam.

De éjfél körül SETH átment a lábamon autóval. Fáj...

 

#253

Tisztára azt hittem, hogy ez már a 253-dik bejegyzésem lesz. És erre nem! Kis híján összeomlottam lelkileg. Szerencse, hogy nincs lelkem... Igazából nem erről akartam beszélni, ez csak esze,be jutott. Amiről beszélni, de legfőképpen írni akartam, és fogok is, az nem más mint a gyakorlatom. Ami még szakmai is. Emellett kötelező.

A mai napig összesen két délelőttöt töltöttem el a kiskőrösi utazási irodában. Mivel nem vagyunk egy világváros, így nem kell folyamatosan pörögni, ketten nagyon jól megvagyunk. Eddig legfőképpen ültem és néztem ki okosan a fejemből, foglalásokat, szerződéseket tanulmányoztam. Ma megcsináltam két tesztfoglalást. Alapvetően gond nélkül teljesítettem őket, csupán pár kérdésem volt, amiben nem voltam biztos. De kaptám válaszokat, ami alapján már mindent ki tudtam tölteni. Az izgalmak holnap délelőtt 9-kor folytatódnak...


Update: Ez a 253-dik bejegyzés. Tehát jól emlékeztem, de valamiért a címbeíráskor nem dobta ki, hogy már van 252-es.

#252 - A király új ruhája

Hogy sikerült ilyen szerényen indítanom ezt a bejegyzést, azonnal rá is térek a tárgyra. Amit már mindenki ámulva, s bámulva lát. Vagy valami hasonló. Mert két hosszú év után rám jött a dizájnolhatnék (van ilyen szó egyáltalán?), és olyan 45 perc kemény munka után sikerült összehoznom ezt az új külsőt. Szinte teljesen új színek és nemsokára új fejléc. Vagyis az a kép ott felül, ami most elég gány. És nem is kép. De lesz új, ami szinte olyan lesz mint ez, csak sokkal jobb. Műhelytitok következik: A Photoshop CS2-t fogom igénybe venni, hogy felpimpeljem (na ilyen szó biztosan nincs) azt a förmedvényt ott. Nem kell nagy dologra számítani, követni fogom a már jól ismert és megszokott minimalista design-t, ami most övezi a bloglot. Természetesen, ha valaki nagyon ráér, és úgy érzi, hogy tud oda alkotni valami jót, az nyugodtan csinálja meg, addig sem lesz gondom vele. Ha véletlenül érkezne egy kép, akkor azt majd jól közzéteszem. Jó meglátás, a Stars on B13 blogon is valami ilyen történt, az ötletet onnan is loptam, éppen most. Lustaság, fél egészség. Hogy egy éppen ideillő közhellyel éljek.

Egyébként lehet, sőt, kell is véleményezni az új külsőt, amelynek színösszeállítása lopott ugyan, de akitől az ötletet szereztem, éppen nyaral. És pénteken nem ivott zöld koktélt. Aminek állítólag kéknek kellene lennie. Mondjuk a Swimming Pool név alapján milyen lehetne?!

 

#251

A bőr olyannyira lekopott a jobb tenyeremről, hogy alig tudok PS2-zni! Ha erősen szorítom, és ilyen, a szorult helyzetekben elő szokott fordulni, akkor fáj. A kopás nem természetes, hanem munka okozta. Az elmúlt hat napban annyit lapátoltam, ástam, vakartam, hogy a finom bőröcském lekopott. Olyan három réteg mélyen. Kicsit egyébként most is fáj.

Történt ez azért, mert egyik ismerősünknek segítek a frissen vásárolt házát rendbe rakni. A ház jó nagy, a kert még nagyobb. Ergo rengeteg munka van. Belül történtek apróbb változások, a törmeléket ki kell lapátolni. A kertben vannak oszlopok, amik nem kellenek. Ezeket kiástam. A falról levakartam a tapétát. A főbb bőrkopást ezen munkafolyamatra rendszeresített és meglepő módon tapétavakarónak nevezett eszköz okozta. Mert ugye a nagy kaparásban megcsúszik az ember keze, beleütközve a vakaró szakszerszám végébe, amin már természetesen nincs gumivédő... Betonoztunk is, ha már lendületben vagyunk. Öröm emelgetni a 40 kilós kész beton zsákokat, hogy még készebb betont csináljunk belőle. Majd odébb cipelni, lapátolni, emelni, önteni, letenni, önteni cipelni, stb. Ezt egész délután. Igazán izgalmas volt. Este nagyon jól esett volna egy hátmasszázs, de senki nem akart rajtam segíteni. Szerencsére, azóta kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot, egy óra hátmasszázsra. Sebtében el is fogadtam. Természetesen némi ellenszolgáltatást kell nyújtanom, de egy kevés együtt nevetés megér egy masszázst!

 

#250 - Egynegyedezer

Ezt is megéltük drága olvasóim. Hosszú, verítékkel teli idő után elértem a 250. bejegyzést. Melynek tartalmáért, mint eddig is, nem vállalok felelősséget. Szerintem eddig nem is írtam olyat, ami miatt kellett volna. Ha valaki mégis talál ilyet (a blogban), akkor megvitatjuk a dolgot.
 
Akár össze is foglalhatnám az eddigi eseményeket, hogyan jutottam idáig, miért hagytam fel a dologgal egy időben, miért akadozik még mindig, miért nincs design változás, stb. De nem teszem. Nem érzem szükségét, a 2005-2006-os szünetnek pedig sokféle oka van, lehet valakinek nem tetszene valami. Bár ez kizárt.
 
Az előbbiekben említett stílus dolog, ami a blog külsejére vonatkozik, mert a tartalom továbbra is ezen a magas, utánozhatatlan szinten marad, valószínűleg változni fog. A szemem előtt már megjelent a színösszeállítás, remélem sikerül összehozni azt, amire gondoltam. Így legalább lesz alkalmam kipróbálni az új blog hegesztőt. Ha nem jön össze semmi jó, akkor bajban vagyok, mert úgy emlékszek, hogy nem lehet elmenteni ezt a külsőt, hogy esetleg visszaállítsam. Persze az elmúlt két évben elég sok változás történt, talán már ezt is megoldották.
 
Most pedig végrehajtom a beígért javításokat.

#249

A tegnapi, egy ideig kiélezett, aztán reménytelen küzdelemnek SETH lett a győztese, akinek ezúton is szeretnék gratulálni. Hétvégén, ha nem utazna Osztrákiába, meghívnám egy sörre. Ez így sajnos elmarad, de majd iszok egy koktélt. De nem helyette, hanem magam miatt, a jó idő miatt, és mert felfrissít. Persze drága is. Na de a koktélok már csak ilyenek. Egyet sajnálok csak, hogy nincsen ződ vagy kék koktél. Mert az lenne csak az igazán karibi hangulat! Eltekintve, hogy Kiskőrös határában egyetlen óceán sincs. Tenger sem. A központban meg pláne. Talán írok egy levelet a bogármesternek, hogy kellene egy. Hátha... Ja a koktélok! Múlt hétvégén függő lettem. Mert a koktélok jók. Tényleg felfrissítenek, és van bennük valami, amitől jók. Nem is beszélve arról, hogy a hozzá adott kis bizbaszokat (ezt így vagy kötőjellel kell írni?) az ember a füle mögé tudja helyezni. Ez mindenkiből mosolyt csal elő. Néhányan buzinak néznek, de nekik a kurva anyjukat! Ja... Nem szabad csúnyán beszélni, mert kiskorúak is olvasnak.
Tehát kikaptam, de a csata jó volt, annyian nézték meg tegnap a blogomat, mint eddig soha! Igaz, ahol tudtam reklámoztam. Ma is sokan kitartottak mellettem, nyalószínűleg többen fogják megnézni, mint tegnap, amikor verseny volt. De így kell állandó nézőket szerezni
 
Akit érdekelnek a száraz adatok, azoknak csak egyet tudok írni, mert az összes oldalletöltést elfelejtettem. Az egyedi látogatottság 81 volt, az összes pedig 320 körül.
 
A beígért helyesírási, elütési, többletbetűs javításokat ma nem biztos, hogy végre fogom hajtani, mert kivagyok, mint a luki nyúl. Vagy valami hasonló.

süti beállítások módosítása