Egy Blog

#268 - Megfázva bár

2007. szeptember 06. - ZsubiHUN

,de törve nem írom ezt a bejegyzést. Igaz tegnap este majdnem leestem a lépcsőről. Akkor törés is lenne, amitől még boldogabb lennék. Adott először is a kellemes, orrfolyásos, enyhén köhögős, tüsszögős, fülbedugulásos, szerintemes megfázás. Fújkálom az orrom, fel vagyok öltözve annyi ruhába, amennyi legutóbb talán áprilisban volt rajtam. Egyszer melegem van, egyszer hidegem. Ezek ugyan a láz jelei, de én olyat nem mérek, mert az a gyengeség jele. Kortyolgatom a neo-citrant. Egy rövid ideig hatásos, utána semmi. De legalább addig teljes embernek érzem magam.

Aztán itt van még ez a gyönyörű, nyár végi időjárás. Holnap talán nagykabátban megyek Pestre. Ma kénytelen voltam kiskabátot felvenni, hogy ne fagyjak meg. Természetesen, ha így az ember betér egy Elektropont üzletbe, akkor melege van. Kijövet szembecsap a hideg levegő. Így kell gyógyítani a megfázást! Nem is értem miért nem döglöttem egész nap az ágyamban, unatkozva, avagy olvasva?!

Holnap reggel kelhetek 6-kor, hogy felmenjek BP-re. Halálosan izgalmasnak ígérkező Üzleti kommunikáció óránk lesz 8-tól 11:20-ig. Nagyon úgy érzem, hogy 11:00-kor befejezzük, Péntekre való tekintettel. Így még lesz 2 óra 15 percem, amíg indul a vonat a Keletipu-ból. Majd jól szétnézek a városban, talán betérek valamelyik kisebb PSP-vel is foglalkozó üzletbe. Hátha találok olcsón GTA:LCS-t vagy Gun: Showdown-t.

#267 - Elkezdődött

Reggel nyolcra lettünk berendelve a helyszínre. Fél óra várakozás után néhány vállalkozó szellemű osztálytársam megtámadta a tanárit. Percek múlva azzal a hírrel tértek vissza, hogy nem reggel nyolcra, hanem délre kellett mennünk. Vagyis kellett volna, ha erről értesítettek volna minket. Volt, aki tudott róla, de az nem a mi osztályunkba járt. Mert osztályösszevonás történt. Kezdetbe volt az Ifo I/1 és Ifo I/2. Előbbibe jártam(ok) én, utóbbi volt a másik osztály. Az első év alatt jelentős amortizáció során, a kezdetben 40 fős osztályunkból, az idei év rajtjára maradtunk maximum 25-en. Valószínűleg a másik osztályban is hasonló mértékű volt a selejtezés, mert az összevonás után összesen 46-an vágunk neki ennek az évnek. Kíváncsi leszek, hogy év közben mennyien esnek ki. Ha egyáltalán lesz kiesés. Ha már idáig elküzdöttük magunkat, és túléltük az első nap Gizdasági jog óráját, nem lesz előttünk több akadály. Esetleg még további 6 ilyen óra, a tavalyi jog tanárnővel. Nem kommentálnám a minőséget.

A rövid, alig 3 és fél órás szünetben, amíg megkezdődött az óra, volt alkalmam 3G hálózaton is kipróbálni a mobilinternetet. Ha 3G hálózaton ment. Nem tűnt jelentősen gyorsabbnak, mint vidéken. Minden oldalt tökéletesen megjelenít, a képek megjelennek. Fórumba is könnyen lehet írni, minden egyszerűen és gyorsan működik. A videók megjelenítéséről eddig csak annyi tapasztalatom van, hogy a youtube videókat nem tudja lejátszani.

#265 - Mókuskerék

Holnap reggel nyolc órakor újra megnyílnak előttem az Atalanta kapui. Időközben az iskola keresztül ment valami névváltáson is, de ez nem olyan fontos, hogy utánanézzek. Időközben úgyis mindenre fény fog derülni. Ha az órarend olyan lesz, amilyenre nem vágyok, akkor csak pénteken jövök haza. Ha olyan, amire a legnagyobb érdeklődés van, akkor találn már holnap. De ehhez még többségi hozzájárulás is szükséges az osztály részéről.

Kicsit várom, jó lesz újra találkozni a többiekkel, de jó lenne itthon maradni. Ez a nyár csúnyán tovaszökkent, köszönhetően a nyári gyakorlatnak. Ami tetszett, kész szerencse, hogy végül nem a tourinform irodába mentem. Még konditermet is kell keresni, mert újra hárman leszünk fent, SETH visszatér a fővárosba. Ma volt évnyitón, megállapítása szerint rengeteg ott a kocka, az igazgató egy igazi droid. Ő legalább emlékszik arra, hogy hogyan néz ki az igazgatója... Tehát az előttem álló négy nap vagy olyan lesz mint eddig, vagy nem. Ha nem, akkor más lesz. (ez átgondolt volt...)

Közben beruháztam egy N73-as Nokiára, amiről egy rövidke, a 6680-as bemutatójához hasonló leírás várható. Oda meg vissza vagyok érte, kb két hét múlva lesz bele 2 GB-os kártyám, amire aztán lehet pakolni zenét dögivel. Így nem kell 20000 HuF-ért új mp3 lejátszót vennem, hogy elférjek a zenéimmel.

 

#264

A múltkor arra ébredtem, hogy a hasam menni készül. És ha menni kell, hát menni kell, így sebtiben a mellékhelyiségben kötöttem ki. Igazán izgalmas perceket éltem át, de délre már rendbe is jöttem. Addig szenvedtem, és nyomtattam. Mert ugye dolgozni ettől még kell, hiszen oda is csak menni kell.

Aki éppen ebéd közben olvasta ezt, attól némi elnézést kérek. Aki nem, annak úgyis mindegy, nem kell elképzelni. Aki meg kajálás közben olvasta, az egy KOCKA, neki is mindegy.

Elindult ez a blogverseny. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz vége, mit sikerült elérnem.

Hétvégén újra fórum meeting lesz, már harmadszorra az elmúlt három év során. Idén már lesz velünk PS3 és X360 is, végre kipróbálhatom az X-esek által annyira kedvelt, GT fan-ek által szidott Forza Motorsport 2-t. Nagyon kíváncsi vagyok rá. És vissza kell szereznem 2 DVD-t!

 

#263

Egy hét. Összesen ennyi kellett ahhoz, hogy lekaparjam a nappalinak kinevezett helyiség összes falát és plafonját. Többnyire egyedül dolgoztam, kétszer segítettek, amivel körülbelül 4 órányi munkát nyertem. Azaz egy egész délutánt. Merthogy délutánonként mentem, 14:00-ra. És ott vakartam a cuki falat fél hatig. Természetesen a vasárnapot azt kihagytam, mert akkor nem dolgozik az ember, és éppen nem voltam a városban. Kedden pénzbehajtósat játszottunk, így azt a napot is kihagytam, tudtam pihenni. Igen jól esett.

A mögöttünk álló hétvégéről csak annyit említenék, hogy voltak érdekes pillanatai. Mindenki mindent olyan jól tudott, amikor arra szükség volt... De az élet már csak ilyen mókás dolog.

Olyan három cikket be kellene fejeznem, és írnom kéne valamit a Transformers-ről is. Pár gondolat már megfogalmazódott bennem, de le, még egyiket sem jegyeztem, itt tárolom őket zseniális elmémben.

 

#262

Valamilyen rejtélyes oknál fogva reggelenként nagyon nem akaródzik felkelni. Hetek óta arra tippelek, hogy túl sokat alszok. Közel 8(!) órát. Ez rengeteg. Reggel kelek 8 órakor, teszek veszek a szobában, szétnézek az Interneten, aztán reggelizek és megyek gyakorlatra. Ott bent vagyok délig, hazajövök, ebédelek, kb 14:00-ig társalgok MSN-en. Főleg Gatitával, aki csak akkor elérhető ezen a zseniális találmányom, amin nem terjednek vírusok, amíg bent a melóhelyén. A.K.A gyakorlaton van. Kettőkor szedem a félisten felsőtestemet (by Gatita) és elhúzok építkezni nagyjából fél hatig. Ott jól kaparom a falat, vagy mi más hasznos, az önmegvalósításhoz szükséges dolgot művelek. Olyan 18:00 körül újfent itt tespedek a gép előtt. Heti 3 vagy 4 alkalommal elmegyünk gyúrni esténként. Utána megint bámulom a monitort, esetleg beizzítom a PS2-t, hogy játsszak. Süppedek. Néha bemegyünk a Pátriába, némi hangulatkeltésre, de semmi több. Valami hiányzik.

Teljesen jogos az az észrevétel, hogy 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás, de jelen helyzetben nem ez áll fent. Közel 14 óra semmittevés és 10 óra munka. Kivéve csütörtökön, mert az csak 19 óra. Kicsit kezd az agyamra menni. SETH most is a Vadkerti-tón pancsol. Nekem meg nem szólt, hogy menjek. Ki fogom közösíteni! Igaz, hogy Travelert néztem, de akkor is! Nem dísznek van a mobiltelefon. Ha hív, megyek.

Édesanyám ma azzal fogadott, hogy szerinte jól jönne egy klíma ide az emeletre. Nem feltétlenül azért, mert minden helyiségben 30°C feletti a hőmérséklet, hanem azért, mert ezt már nem lehet kibírni. Meg is mondtam neki, hogy ez egy jó ötlet, csak öcsém ne kapja meg a klímák távirányítóit, mert akkor drasztikusan fog emelkedni a villanyszámlánk. A kérdő tekintetéből arra jöttem rá, hogy nincs tisztában azzal, hogy valójában mennyit fogyaszt egy klíma. Ekkor elzavartam a szobájába és megmutattam neki az Index.hu éppen idevágó cikkét. Ekkor még lelkesebb lett, én nem mondtam neki ellent, de nem is támogattam abban, hogy szereltessen be klímát. Ami jó lenne, mert akkor tudnék aludni. Meg élni. És az egész ház hőmérsékletét le tudnánk csökkenteni. Mert idefent lehűtenénk a levegőt, ami leszaladna. Onnan felkergeti a melegebb levegőt, amit itt lehűtünk. Ezt követően csak tartani kellene egy kellemes és energiatakarékos állapotot.

Nem bánnám a dolgot.

 

#261 - Word up!

Rájöttem, hogy az enyves fal lekaparása olyan, mint a szex. Először megismered a partnert, majd egyre közelebb kerülsz. Finoman simogatod, hogy jó nedvesek legyetek, majd elkezdődik az akció. Kezdetben csak finoman, még ismerkedve a helyzettel, majd egyre vadabban és erősebben, míg mond a ketten ki nem fáradtok. Csak a szex-ben mind a két félnek jó, míg a falkaparásban egyiknek sem. Legalábbis nekem biztosan nem jó. A fal eddig nem nyilatkozott.

Ezen munkafolyamat közben, amit már szombat óta, szinte folyamatosan végzek, van alkalmam hallgatni a megújult Petőfi rádiót. Valahol a fórumon egy topik is lett neki rendszeresítve, de túl sokszor nem jártam benne. Starson blogját naponta többször ellenőrzöm, hogy mennyire működik jól, hány csupasz női mellet láthatunk rajta, stb. Ott olvastam a véleményét az említett rádió adóról. Elég vegyesek voltak az érzelmei. A zenei kínálattal meg volt elégedve, de a stílussal nem, szerinte egy közszolgálati rádiónak nem ilyennek kell lennie. Mond valamit, az már biztos. De nekem tetszik. A műsorvezetőkkel nincs különösebb bajom, de tényleg nem vérprofik, van még mit tanulniuk, de lesz ez még jobb is.

A zenei kínálat viszont tényleg nagyon jó! Egyrészt ez tényleg változatos, két nap nem igazán lehet hallani ugyanazt a zenét, míg a "Minden idők legnagyobb slágerie"-n igen. Hiába szajkózzák, hogy mennyire változatosak, és a többiek elmehetnek a sunyiba a sok szutyok zenével, nem azok. Mindig ugyanazokat adják, csak más sorrendben. Egyébként sem szeretem a régi zenéket. A Danubius meg friss zenéket ad, amiket az ember ezért un, mert minden egyes hangkeltő eszközből ezek szólnak. Ellenben hazánk legnagyobb költőjéről elnevezett rádióadón, amit akár még a zInterneten is lehet hallgatni, van minden. A poptól a régi zenéken keresztül a rock-ig minden. Tényleg olyan zenéket játszanak, amiket máshol nem mernek vagy nem akarnak leadni. KoRn-t nem hinném, hogy adnak a Daniubius-on. Ilyet még az itteni, elég szánalmas Kunság Rádión sem adnak. Aszongya: "Nem áll módunkban leadni ezt a/ilyen zenét." Hát anyátok!

Úgyhogy hallgassa mindenki a Petőfit, mert tényleg jó, kevés a reklám, kevés a duma, sok a zene.

 

#260 - Updatel

Megnyugtatok mindenkit, a címnek és a bejegyzésnek semmi köze Norbihoz, és az ő nevéhez fűződő Ápdét családhoz. Csupán annyit kívánok megjegyezni, hogy hosszú idő után újra friss oldal került be a Hasznos linkek közé. Az oldal nem más, mint a Gatita blogja.

Hasznosságát nem tudom garantálni, de az egészen biztos, hogy meglepő szóösszetételek olvashatók nála. Érdemes olvasni. Nem csak azért, mert én ajánlom, hanem mert jó. Tanul új dolgokat az ember.

 

#259 - Gondolatok a hőségben

Ma a gyakorlaton megfogalmazódott bennem egy estleges új színösszeállítás a blogot illetően. Nemsokára látni is fogja a tisztelt a publikum. Nem kell nagy változásra számítani, de talán jobb lesz, mint ez. Ha nem, lehet ötleteket adni.

A ventilátor egy igen okos találmány, ahogy azt az előbb SETH MSN-en megjegyezte. Ezen felbuzdulva jómagam is előtúrtam a sexy rózsaszín-fehér légmozgató eszközt. A szóba hőmérséklete legalább 5°C-ot csökkent a bekapcsolás pillanatában. Kellemesen a földre irányítottam. Így nem szárad ki a szemem, és a gép is kap hűtést, ami nem jön neki rosszul.
 
Igazán csak most éjjel tűnt fel, hogy itt tényleg meleg van. Hajnali 3-kor arra ébredtem, h nem alszok. Ez akkor nem kicsit érintett érzékenyen, fogyasztottam is némi folyadékot. Majd visszafeküdtem és verejtékezve, de aludtam tovább. 8-kor keltett a telefonom, de az ágy nem vetett ki magából. Nagyon nem akaródzott felkelni, de az egyszerűsített készpénzfizetési számlák maguktól nem készülnek el, így menni kellett. A számlaírás kifejezetten unalmas, de legalább haladós tevékenység. A munkamorált ugyan nem növeli, de halad. Igaz, 25°C-ban nincs az, ami meghozza az ember kedvét a munkához. Még egy üveg hideg sör sem segít. Mert az a következőhöz hozza meg a kedvemet. Leginkább egy nagy vízkupac közelébe kellene menni, de az oda vezető út forrósággal és hőségriadóval van kirakva, nincs erre vállalkozó személy.
 
És a citromosított Balfi ásványvizem is elfogyott!
süti beállítások módosítása