Egy Blog

#198

2006. április 07. - ZsubiHUN

Hétfőn sikerült megint elkésnem az első óráról, pedig most elértem a buszt, nem szakadt a hó, nem bontották fel az utat. Csak egy 12 autóból álló baleset történt, ami miatt vissza kellett fordulnunk, új útvonalat keresni, majd beérni a városba. Valamiért nem sikerült időben teljesíteni a távot, pedig a sofőr nyomta neki rendesen.


Délután a városban mászkálva megint lecsapott ránk egy krisnás. Köszön, majd ránéz a haveromra: "Hello! Téged ismerlek, már találkoztunk." Pár másodperc múlva megpróbáltuk neki kifejteni, hogy nincs pénzünk, és egyébként sem akarunk adakozni, nincs miből. De mint kiderült, nekünk az nagyon jó lett volna ha adakozunk, mert adakozni jó, mert akkor nekünk jó lesz, tehát nekik is jó lesz. Főleg nekik lesz jó. De sikeresen leráztuk, hogy majd máskor adakozunk, amikor lesz pénzünk. Pénzünk nem lesz, ha lenne, akkor sem adnánk nekik.

Ekkor megfogattam, hogy legközelebb, ha megállít egy másik, azzal a szöveggel, hogy "Hello, én krisnás vagyok...", akkor megmondom neki, bunkó, paraszt módon, hogy nem akarok adakozni.

#197

Pénteken majdnem bementem Fizika előadásra, de az előadóban, ahova 300-nál több ember fér be egyszerre, nagyjából 10 diák tartózkodott. Éppen ezért hazajöttem, mert így mindenkinek jobb. Főleg nekem, nem kell végigszenvednem azt a másfél órát. Tudom, hogy illik előadásra járni, mert ott megtud az ember kulissza titkokat, meg jó az, de nem. Az előadó azt mondja el, ami a jegyzetben van. A jegyzet meg nálam van, elolvasom, megtanulom amit kell, és ez nekem jó. Meg könnyebb.

Délután a TESCO-ban olyat láttam, hogy az csak na! A kipakolt négyes csomagolású Pepsik, és az ajándék poharak egy stabilnak tűnő téglatestet alkottak. Ismétlem TŰNŐ! Mert történt, hogy ez a szép műalkotás, amit az illetékes árufeltöltők alkottak, a fizika törvényei miatt, mert instabillá vált az állapota, összedőlt. Szépen lassan. Egymás után potyogtak le a zsugorok. A poharak. Aztán törtek a poharak és egy szép nagy nézősereg gyülemlett ott össze. Haverral mi is a helyszínre siettünk, majd előkaptuk a telefonokat, hogy megörökítsük ezt a nem mindennapi pillanatot. Éppen jót szórakozunk, és sok oldalról fényképezzük le a halmot, mikor az egyik illetékes munkatárs hölgy megjegyzi: "Ez egyébként tilos." Erre a telókat eltettük, majd megjegyeztük, hogy "Dehogy is!" "Nem lát ilyet mindennap az ember!". De szavak helyett beszéljenek az alant elterülő képek.

 

Image(310).jpg

Image(308).jpg

Image(309).jpg

#196

A hetem negyedik napja, ami másoknak is a negyedik nap volt, eltelt. A főiskolán semmi érdekes nem történt, az események követték egymást, majd kicsöngettek Közgizdaság I-ről, és vissza mentem a koleszba.

A délutánom nagyobb része a városban mászkálással és edzőteremben súlyok emelgetésével telt. Az idő egész tűrhető volt, már nem esett, mint előző nap, a Nap sütött, és volt olyan 15°C. Nem túl meleg, de legalább a szél fújt. Az edzőteremben jól ráedzettünk a mellünkre, meg a vállunkra is, egy elég kellemes gyakorlattal, amit egyszer mindenkinek ki kell próbálnia.

21:30-ra beérünk a plázába, hogy megvegyük a jegyeket a Motelre. így utólag hiba volt megnézni a filmet. A 18-as karika az egy vicc. Nem azért, mert a 8 éves Dezsőke is megnézhetné, hanem azért, mert gyenge kifejezés. A "Csak saját felelősségre!" vagy "Csak erős idegzetűeknek!" felhívás sokkal jobb lenne, és le is fedné a valóságot. Ha tehetitek, NE nézzétek meg, kerüljétek el messzire. Kivéve, ha ötletet akartok belőle meríteni. Erre a célra tökéletesen megfelel. Nagyon beteg és brutális film.

#195

Szerdán hatalmas tragédia történt. Az eset pillanatában a lelkem, ami nincs, mert csak a helyet foglalta szinte összeroppant. Több, mint öt hónapnyi csodálatos együttlét után a telefonom kijelző védő fóliája lejött a kijelzőről. Sajnos a folyamat irreverzibilis. Egy percnyi néma csenddel emlékezzünk vissza az együtt eltöltött boldog napokra.
Az idő egész nap őszies volt. A szél már hétfő óta folyamatosan fújt, csak nem ilyen vehemenciával. Meg nem volt beborulva. Eső meg abszolút nem csatlakozott hozzá, ami némi erőt adott semmitérő életünkhöz. Szerencsére nem szakadt a nedvesség esőcsepp formájában az égből, csak a szellő kavarta mindenfelé. De legalább elázott a nadrágom, meg cipőm.


A Malomban szereztünk, elég galád és aljas módon (értsd: kivettük a helyéről) egy holnaptól (csütörtök) érvényes moziműsort, melyből megtudtuk, hogy jövő héten megyünk az Ice Age 2-re. Azért akkor, mert akkor már nem premier, tehát a jegy nem 1090 HuF, hanem kevesebb. De félő, hogy addigra elfogynak az első rész DVD-i. Mert most a Jégkorszak menühöz Jégkorszak DVD-t adnak ajándékba, alig 1680 kreditért. Ami így elég soknak hangzik, megjegyzem az is, de összegezve nem az. De tárgyalt hét csütörtökén a Motel c. amerikai horrort fogjuk megnézni. Talán ehhez kellene kérnem egy Jégkorszak menüt.

#194

A kedd reggelem hasonlóan indult, mint a hétfőm. Csak most nem a buszt késtem le, hanem az orromból csepegett rendületlenül a vér, akárcsak tegnap. Akik most visszatekertek és méltatlankodnak, azoknak elmondanám, hogy tudom, hogy erről az előzőekben hallgattam. Tehát nem kéne beszóni! Hogy térjek vissza a napom kitárgyalásához? Még gondolkodék rajt', mert az iskolában oly sok érdekesség nem törpént. Összesen 90 percnyi Fizika gyakorlatom volt, ami legalább háromszor ennyinek érződött. Húsz perc után le akartam magam szúratni a padtársammal. De nem tette, annyira életunt volt. Vakarom mondani oly mértékben koncentrált a feladatokra, hogy nem tudott rám is figyelni. Ám egy kis örömhírről is be tudok számolni. Nagyrészt értettem az anyagot! Aki azt hiszi, hogy ez nem nagy dolog, az üljön be egy gyakorlatra, amikor odakint süt a Nap. Nem fogja érteni, hacsak nem fizikus.

Vége.

#193

...lekéssem a buszt. De ez nem egy átlagos lekésés volt, amikor elalszol, vagy csak simán elnézed, esetleg megvisel a hétvégén elkövetett óraállítás. Ez egy, ha megbocsátjátok ezt a kifejezést, egy speciális lekésés volt. Eddig ugye a 7 óra 30 perckor induló busszal mentem Kecskemétre, ami általában halálos pontossággal indult a központi buszmegállóból. Ez most nem így volt. Mikor kiértem a "parasztelosztóba", csak egy busz várakozott ott, ami ugyan a számomra megfelelő helyre tartott, csak nem a nekem megfelelő irányból közelítette meg azt. Így haverom társaságában hazaballagtam. Itthon az internetes segítséget elhasználva megtudtam, hogy az eddig 7:30-asnak hitt busz valójában 7:15-ös, és a 7:15-ösnek hitt igazából 7:30-as, csak eddig olyan furcsán jártak. De nem estem kétségbe, nem pánikoltam, mert a 9:10-es az majd elvisz a célállomásomhoz. Így is lett, de a Műszaki Mechanika előadást a nagy izgalmakra való tekintettel kihagytam, csak a gyakorlatra mentem be, ami éppen elég izgalmat hozott a napomnak.

A testépítő teremben nem érzékeltem semmi érdekeset azon kívül, hogy a testsúlyom 63,7 kg. Ez azért lepett meg, mert eddig abban a tudatban éltem, hogy tápláltsági állapottól függően maximum 60 kiló vagyok. Persze lelkileg nem törtem össze, csak meglepett. Tekinthetjük ezt kiindulási alapnak, amolyan előtte-utána páros első felének is. A számpáros második tagja előreláthatólag május hó 18-án kerül bejegyzésre. Meglátjuk mennyi izmot tudok felszedni táplálék kiegészítők fogyasztása nélkül. Nem akarok kiugró eredményt elérni, vigyázok az ízületeimre, nem kell leharcolni őket.

Este elkezdtem (ellentmondás érkezik a tizenegyes vágányra, kérem a vágány mellett vigyázzanak) folytatni a már jó régen félbehagyott Náci háborús bűnök c. könyvet, melynek fedlapjáról valahol itt a szöveg közben fogtok látni egy képet, ha a tördelő (jómagam) is úgy akarja.


horog.jpg

Aztán, hogy szegény kép ne magányoskodjon, szerepeljen itt még egy kép, egy energiaital dobozképe is. De nem a reklám miatt, hanem mert tetszik a logója.

Image(299).jpg

#192

Vasárnap délután megejtettem egy kisebb bevásárlást a TESCO-ban, majd hazaérve a bepakolás után, ami nem ment zökkenőmentesen a még nedves, de már erősen száradó ruhák miatt, belőttem kedvenc PS2-met, benne a WRC Rally Evolved-el. Megprócáltam megnyerni a Mexicó rally-t, de az itiner annyira szutyok, hogy nem ment. Fel is idegesítettem magam, ezért kikapcsoltam a technikát. Ezáltal sikerült elkapnom a Napló egy részét. Pont az Orbán klán bemutatójának a végét csíptem el. Ezt követte a Gyurcsány família, amit Sváby "kinyissam jobban a számat miközben beszélek, vagy ne" András, a műsor mindenkori vezetője, kivéve, ha Azurák Csaba, konferált fel. Aztán a szavazásból kiderült, hogy a nép, egész pontosan a műsorban, már nem a stúdióban szavazók többsegge a jelenlegi, azaz az MSZP nagygyűlésére vagy mire menne el, méghozzá több, mint 75%-os többségben. De a műsornak vége lett, így alkalmam nyílt megnézni a The Fast and the Furius-t egy magyar kereskedelmi TV-n, magyar szinkronnal. A véleményemet leginkább a (hogy a csatornánál maradjunk) muhahahahahahaha hasonlattal tudnám kifejezni. A magyar szinkron nem éppen díjnyertes. A szinkronok nem nagyon akarják átérezni a szerepüket, főleg a szardíniás verekedéskor. Na meg második kedvenc kereskedelmi adónk meg is vágta a filmet. Nem néztem végig, de amíg láttam két konkrét esetet tudok említeni, melyek összhossza (két "ssz" van benne) olyan 5 mp lehetett. Inkább elmentem aludni, hogy reggel...

#191

A szerda és péntek között elhelyezkedő napom elég tűrhetően telt. Reggel egészen frissen keltem, összepakoltam, majd irányomat az iskola felé vettem, ahol Szervezés II. gyakorlat volt. Megint értettem mindent, megint lehetett jegyzetelgetni, és megérteni a dolgokat. Adott egy kis löketet, mert olyat tanultunk, amit majd, ha elvégzem ezt a szakot, akkor fogom hasznosítani. Hiszen nem volt itt deriválás, erők eredőjének redukálása az origóba, súrlódás számítása, csak olyan, amit fogok hasznosítani. Határozottan jobb lett tőle a napom, és nem is romlott el. De ne szaladjunk ennyire előre. Info alap előadáson az elméleti 55 főből megjelentünk hatan, ezt a tanár nő meg is jegyezte, majd elkezdtem örülni. Azért, mert eddig az első hét kivételével mindig ott voltam, mondtam okosakat, erősen bólogattam, ha valamit igazolni kellett. Majd a családias hangulatot folytatva előjött a félév mondása/aranyköpése, kinek melyik tetszik jobban, mely a következőképpen hangzott:

"Egy normális operációs rendszer nem jelenik meg egységes kék háttérrel."


Délután elmentünk kondizni, ha már kifizettük kedden a 4500 HuF-os havi bérletet, ami a terem külsejét figyelembe véve abszolút nem sok. Majd négykor felpattantam a buszra, ami egészen hazáig elfuvarozott.

#190

A maximális teljességgel és hivatalossággal ittlevő tavasz szerda reggelre eltűnt. Minden szürke volt és szemerkélt/esegetett az eső. De legalább nem volt hideg és csak egy cseppet lengedezett a szél. De nem fűztem sok reményt a napsütéshez.
Aztán Szervezés II. előadásunk volt, ahol szerencsére nem a jól megszokott asszociatív gondolkodású tantó bá’ jött be, hanem egyik kollégája, aki mostanában tartja a gyakorlatot. Végre értettük, hogy miről van szó, lehetett jegyzetelni, volt értelme az ottlétünknek, nem untuk szét a kis agyunkat. A szünetben leszaladtam a TO-ra, ahol sikerült magamhoz vennem a leckekönyvemet, hogy legkésőbb a hónap utolsó napján, szépen kitöltve leadjam.


Ám tévedtem az időjárással kapcsolatban. Délután egy óra magasságában feltűnt a napkorong az égbolton, az egybefüggő szürke felhőzet felbomlott, még kis borikák sem maradt, újra előkerült a már jól ismert, és unalomig ismételt, de megunhatatlan kék égbolt, felszáradtak a tócsák, minden szebb lett.

Este volt Született Feleségek, ami egyre jobb, egyre érdekesebb, egyre izgalmasabb, egyre többet röhögünk vagy gondolkozunk el rajta. Lassan oda, meg vissza leszek a sorozatért. Na meg Eva Longoriáért, aki kellemes teremtés. De nem miatta nézzük a sorozatot, hanem azért, mert jobb minden másnál, ami ilyenkor a TV-ben megy. Leszámítva a Rejtélyek városát péntekenként az RTL-en. De szerencsére a TV2 ráérzett ezekre a normális, sok díjat nyerős sorozatokra, mert elkezdték adni a Dr. House-t, ami igen jó! A doki stílusa és felfogása érdekes. Nem olyan, mint amit például a Vészhelyzetben megszoktunk. Nem törődik a betegekkel, nem tart velük személyes kapcsolatot, csak ha nincs más lehetőség, csak betegségeket lát, amiket le kell győzni. Ezenkívül elég bunkó mind a kollégáival, mind a betegeivel. És lehet érteni, hogy kinek mi a baja, nem bonyolódnak bele a szakszavakba.

#189

Kedden nem ébredtem könnyebben, mint 24 órával korábban. Pedig most könnyebb helyzetben voltam, nem kellett például redőnyt húzkodnom, mert ilyen nincs az ablakon. A fordulás képességét még mindig nem tudhattam magaménak. De legalább a Napocska besütött a szobába, pont a burám fölé. A "szánsájn" és annak tudata, hogy hivatalosan is itt a tavasz, adott egy némi erőt, ami nem az az Erő, amit a Star Wars univerzumából ismerünk, és fel tudtam kelni.

Anal I. gyakorlaton, majdnem elaludtam. Többször is. Szerencsére vége lett. Nyugodt léptekkel lesétáltam a földszintre, ahol vigyázó tekintetem Párizs helyett az órámra vetettem. 11-et mutatott. A mindenki által imádott TO akkor zár. Szúrtam egy kettest, adtam egy kövér gázt, majd megjelentem előbb említett mozaikszónál. Mikor odaálltam, hogy átvegyem az index-em, a tanügyi főelőadó hölgy kijelentette, hogy most zár, de ezt elmondta az előbb is. Na azt nem hallottam, mert a fordulatszám 6500-on állt. Még meg sem tudtam szólalni, máris becsukta az ablakot. Nem kellett hozzá sok, hogy kirángassam a kis kuckójából a zárt ablakon keresztül. Bár ezen cselekedetem után minden bizonnyal a zárt osztályon kötöttem volna ki. De a lelkemnek jó lett volna. És a diákok felnéztek volna rám, mert én lennék az első, aki megmutatta! :)
Délben haver dobott egy SMS-t, hogy megy haza. Ekkor a pszichológiai hadviselés felé fordultam, és maradásra kényszerítettem, mert végre el köllenne mönni a konditerembe. Ez meg is történt, átmozgattuk az összes izomcsoport egy részét. Mindegyik kapott egy gyakorlatot, hogy legyen benne izomláz, jól. Aztán kitaláltuk, hogy péntekenként otthon fogunk futni, hogy legyen állóképességünk, mert ami most van, az nem sok sz*rra elég. De haver csak hazament. Ha nem lenne másnap iskolám, én is hazamennék.

Az előző bekezdés végéből következik, hogy este magányosan kellett bemennem a Malomba, hogy a CBA-ban bevásároljak. Igen nekem csak az jó, a sarki kisbolt nem. Tehát a bolt. Szemfülesebb olvasóim már sejthetik, hogy történt ott valami érdekes. Az első meglepetés még a belépés előtt csapott orcán, mint egy sütőlapát. Egy közepesen unszimpatikus nőszemély kihajtott a kocsijával a bolt bejáratán. Ezzel csak azért volt gond, mert az ajtó csak befelé nyílik. Eddig. Rövid időn belül visszatért a boltba, és egy még viszonylag nyugodt eladó hölgyet boldogított. Kifejtette, hogy az első osztályúnak feltüntetett banán nem az. Mert rohadt. Illetve bebarnult, ahogy szokott. De megkapta másod osztályúként 199-ért. Megtudtuk továbbá, hogy kisnyugdíjas, a szegény negyedben él (ez hol is van?), de nem hülye, nem lehet átverni, pedig sokan azt hiszik. Ekkor én éppen a konzervekre röhögtem, így nem láttam minden mozdulatát. De ekkor jött az, amit nem akartam. Tőlem kért segítséget szegény szerencsétlen, mégpedig a szardínia konzervekről. Kérdésére azt válaszoltam, hogy mindegyik növényi zsiradékkal készült. Hogy tényleg így volt-e azt nem tudom, és nem is érdekel. Majd felvilágosítottam az árakról, és sebtiben elhagytam a helyszínt. Egyébként vettem öt zsemlét, egy ásványvizet, tizenvalahány deka párizsit és egy baromfi zúzapörköltet. De nyilván nem érdekel senkit, mert nincsen benne sok érdekesség.

Este néhány sráccal tettünk pár kört a városban, csak úgy. Útközben találtunk egy Alfa Romeo 75-öst, ami régi, de legalább nem olyan ronda. Meg nem rohad a karosszéria, ahogy a márkatársaitól megszokhattuk. Na ezt a gépcsodát(?) érzelgősebb lelkű, és nyugat-európai jármű pártú barátaim meg akartak menteni, hirtelen felindulásból. Csupán azért, mert jó. Én ezt el is hittem nekik, csak az volt vele a bajom, hogy olasz a gép. Olasz autót pedig nem veszünk, mert mindegyik széthullik, nem megbízható, stb. A rendszám felírásra került, hogy egy bizonyos weblapon meg legyen nézve, hogy mi is ez. Mivel a mi szintünkön internet elérés az nincsen, mert az valamiért nem jó a kolesznak, meg az iskolának, ezért bementünk az infósokhoz, hogy kéne a gép egy percre. A szobában a következő látvány fogadott: három ember két asztalnál, három gép előtt ül és netezik. Persze a három géphez három monitor és elég konkrét hangtechnika tartozik. Ketten MSN-eztek, és szörfözgettek, míg a harmadik srác éppen valamelyik szuperhűdejó PC-s FPS-sel nyomult. Online. Ezen a pontos cseppet durcás lettem, előbb említett iskolánkra és kollégiumi bizottságunkra, akik nem is olyan régen 1000 HuF tartozás miatt ki akartak rúgni. miért van az, hogy nálunk ez nem lehetséges? miért van az, hogy tőlünk elvették a szendvicssütőt, amivel tudtunk csinálni melegszendvicset, ami jobb, mint a hideg? Mert az sokat fogyaszt? Megy naponta maximum másfél órát, de akkor mind a hárman, háromtól hatig terjedő szabadság... ööö... időpontban használtuk, sokáig. De nem így szokott volt lenni. Ezzel szemben ezek a drága, minimum 300W-os táppal karcoló gépek a nap minimum 12 órájában mennek, folyamatosan. De, ha gyorsan átlagoljuk a tápokat, akkor kijön egy 350-400 közötti érték, ami azért nem kevés. Például az egyik srác PC-jében 450 W-os táp van, de mondta, hogy egy másik gyerek, ott a szinten, most vett egy 500(!) W-osat. Ezek nem fogyasztják az áramot. a szendvicssütő az igen! Köcsögök!
süti beállítások módosítása