Egy Blog

#208

2006. május 05. - ZsubiHUN

Nem csak a Debreceni Egyetemen invitálják a szorgos tanulókat mindenféle zenés-táncos összejövetelre, hanem a Kecskeméti Főiskola GAMF karán is. Itt ugyan nem keresnek meg személyesen mindenkit, de erősen reklámozzák, ahol lehet. A kar területén megtalálható összes faliújságon, üvegajtón plakátok hirdetik a május harmadikán este megrendezésre kerülő pót majálist. Aztán a főépület aulájában elhelyezett fényújságon is olvasható minden fontosabb információ. Például az is, hogy a luxus felszereltségű kollégiumomba éjfélkor ingyenes buszjárat indul. Természetesen a kolesz nem képezi a tulajdonomat. Szégyellném, ha egy ilyen küllemű és belsejű épület lenne az ország egyik leggazdagabb felsőoktatási intézményének a tulajdonában. Tehát lesz ez a mérsékelt berúgás este, ahova elmenni nem fogok, mert 5 óra alvás nem tenne jót a csütörtökömnek.

A szombati napon megrendezésre került a 2. kiskőrösi SPSP. Beszámolót ne várjatok, mert nem lesz. Jó meglátás kedves olvasó, feleslegesen nem említek meg ilyen dolgokat. Így van ez most is. Elgondolkoztam azon, hogy a PS2-mbe veszek egy HDD-t. Aztán sok gondolkodás után arra jutottam, hogy nem. Ennek oka nem az ár, hanem az, hogy mostanában elég keveset játszok. A mostanában a szeptembertől júniusig tartó időszakot jelöli. Hétköznap Kecskeméten vagyok, játszani nem tudok. Péntektől vasárnapig ugyan itthon vagyok, de akkor élem az életem. Ülök a gép előtt, MSN-en tárgyalok a népekkel, konditerembe megyünk, autókázunk a városban, este megyünk bulizni. Napközben otthon van mit tenni, meg forumozni is kell. A PS előtt egész hétvégén eltöltök vagy két órát. És ez semmi. Naponta kellene ennyit. Tudom, hogy menten itt a nyár, akkor annyit játszhatok, amennyit nem sajnálok (fogok is), de nem. PSP-t is akarok venni néhány játékkal, a PC-nek sem ártana egy új VGA kártya. És ez csak néhány dolog volt a listán lévők közül. Tehát HDD még nem lesz a PS2-ben. Viszont egy Tekken 5-öt fogok venni.


Szerdán, tehát tegnap, amikor ezt a karaktersorozatot leírtam, hogy értelmes, viszonylag összefüggő szöveget alkossak, volt egy Szervezés II előadásunk. Ezen én elgondolkoztam. Köszönhetően annak, amit a Pap tanár úr mondott. Ő nem az, aki félrebeszél, tehát van értelme az órának. Megtudtok, hogy a vizsgaidőszak lezárásával sokak örömére, hat évvel a korhatár átlépése után nyugdíjba vonul. Ebből kiszámoltam, hogy már nem fiatal, de egyáltalán nem néz ki annyinak, mint amennyi. Főleg 42 év házasság után. Ez egyértelműen azért van, mert egész életében azt csinálta, amit szeretett. A munkája volt egyben a hobbija is.
Elgondolkoztam...

#207 - WTCC nyilatkozatok

Andy Priaulx: Eleinte nem tűnt valami fényesnek a helyzetem. A szabadedzésen még a hendikepet beleszámítva is sokkal lassabb voltam, mint szerettem volna. Magny-Cours mindig nehéz verseny volt a csapatnak és nekem is, de fejlődtünk a hétvégén, és az első futam utáni fordított rajtfelállást végül sikerült kihasználni.

Mikor az első futamban Thompsonnal küzdöttem a hetedik helyért, jó lett volna ellopni tőle azt a pontocskát, hiszen a rajtom úgyis jobb, a második versenyen mindegy lett volna, hogy az első, vagy a második rajtkockából indulok, de ha túl keményen megyek, történhetett volna valami baj, és akkor mindent elveszítek. Ha valaki megkérdezte volna tőlem a múlt héten, hogy jó –e egy nyolcadik és egy első hely Magny-Cours-ban, azonnal igent mondtam volna. Már nagyon várom a következő versenyt. A mezőnyből sok nagy név versenyzett már Brands Hatchben, élvezetes küzdelem lesz, az biztos.


Dirk Müller: A monzai balesetben jelentősen megrongálódott a versenyautóm, aminek nagyon nem örültem. A csapat még tegnap éjjel is rengeteget dolgozott, hogy a BMW tökéletes legyen, és a reggeli bemelegítésen már rendben is volt minden.

Az első futam rajtja tökéletesen sikerült, nem is tudom, hogy csináltam. Aztán csak követtem Jörgöt, azt nézegettem, hol vagyok gyorsabb. Nagyon hasonlóan mentünk, nem volt esélyem, aztán egyszer csak ott volt előttem a lehetőség, éltem vele, és megnyertem a versenyt. A második futam már nem volt ilyen vidám, nagyon rossz érzés, hogy négy versenyből kettőn elkerülhetetlen baleset miatt idő előtt kellett kiállnom. Rydell és Terting volt előttem, összementek, és Rydell keresztbe csúszott előttem. El kellett vennem a gázt, mire hátulról jól telibe trafáltak. Megforogtam, itt a vége fuss el véle.


Jörg Müller: Ahhoz, hogy valaki megnyerje a WTCC-t, nem kell futamot nyernie, elég, ha versenyről versenyre szorgalmasan gyűjtögeti a pontokat. Monzában nem voltam elégedett a versenyautómmal, úgyhogy a csapat változtatott rajta az elmúlt hetekben. Itt Magny-Cours-ban már annyira tetszett a beállítás, hogy azt hittem, olyan gyors leszek, hogy a közelembe sem érhet senki.

Az első versenyen az autó, vagy a vezetési stílusom kissé túlkormányzottá vált, Dirk fel tudott zárkózni, és meg is előzött. Nem látom értelmét, hogy a második versenyhétvégén lerugdossuk egymást a versenypályáról, még nyolc forduló hátra van. Remek hétvége volt ez így is, nem nyertem ugyan, de szereztem 16 pontot.


Rickard Rydell: A kvalifikáció során megmutattuk, milyen nagy tempóra vagyunk képesek, de a versenyen egy kicsit nehezebb dolgunk volt. A második futamon meglöktek hátulról, irányíthatatlanná vált a versenyautóm, és csak csúsztam keresztbe. Remélem, majd a tévéfelvételről ki tudom deríteni, mi is történt pontosan. Nagyon csalódott vagyok, amiért nem sikerült befejezni a második futamot, így nem volt tökéletes ez a hétvége.

Jordi Gené: Örülök, hogy idén ilyen sok gyári versenyző indul a SEAT Sport színeiben, a csapat-világbajnoki cím miatt fontos, hogy versenyről versenyre annyi pontot gyűjtsünk össze, amennyit csak bírunk. Az eredményemnek már kevésbé örülök.

A rajtjaim jól sikerültek, és az autóm sem volt rossz a versenyek első szakaszában, de összességében mégsem volt jól beállítva, sokat kínlódtam emiatt. A második futamban abszolút a határon autóztam, Jörg pedig mögöttem jött, és várta, hogy hibázzak. Mikor ez megtörtént, meg is előzött. Ezután már csak a pontokra koncentráltam. Okosan kell versenyeznünk, és én pontosan erre törekedtem ezen a hétvégén.


Yvan Muller: Nem örülök, ha arra gondolok, milyen reményekkel jöttem Magny-Cours-ba, de lehetett volna rosszabb is. Terting megelőzött, és elvett tőlem egy pontot, de erről nincs mit mondanom. Gyorsabb volt, megelőzött. Ennyi az egész.

Tom Coronel: Nagyon izgalmas harcot vívtam Rangonival, és azt hiszem, ő is élvezte. Keményebb verseny volt, mint amire számítottam, mert bár a szabadedzésen még tudtam tartani a tempót jó pár gyári versenyzővel, a versenyen néhány kör után alulkormányzottá vált az autóm, lelassultam, és Rangoni fel tudott zárkózni. Kicsit még meg is lökött, mielőtt megelőzött. Aztán viszont elrontotta a féktávot, túlcsúszott a kanyaríven, én meg elmentem mellette. Ez háromszor történt meg, jó kis verseny volt.

Augusto Farfus: Kemény hétvégénk volt. Egyrészt szenvedtem a pluszsúlytól, amit cipeltem, másrészt Magny-Cours egyáltalán nem fekszik az autóinknak. Ezekkel a típusú kanyarokkal egyszerűen nem tudtunk semmit sem kezdeni.
 
(már nem tudom, hogy honnan szedtem ezeket)

#206 - WTCC Magny-Cours

Round 1

Az első helyről indult Tarquini indult Seattal, megdöntve J. Muller tavalyi pályacsúcsát. Mellőle csapatársa Rydell rajtolt, de a rajntál nem tudták tartani a pozíciójukat, mert a harmadik helyről induló J. Muller simán legyorsulta őket. Nem tett másként hatodik helyről induló csapattársa sem, aki a második kanyarban már a második pozícióban tanyázott. Az első helyen a két BMW szépen követte egymást, D. Muller többször próbálkozott előzéssel, de nem járt sikerrel. Csaupán J. Muller, a verseny vége előtt elkövetett hibáját kihasználva tudta megelőzni. A hátramaradt körökben Jörg többször is benézett, h előzzön, de nem tudott elég közel kerülni. A mezőny hátsó régióiban a Seatok előzgették egymást, de ütközés nem történt. A két első BMW mögött öt(!) Seat ért célba. A nyolcadik helyen a világbajnoki címvédő A. Priaulx ért célba. Így a második futamon ő indulhat az élről.
Az Alfa Romeo idén nem indít gyári csapatot, csak néhány privát versenyző használja az autókat, eddig minimális sikerrel.

1. Dirk MÜLLER (BMW 320si)
2. Jörg MÜLLER (BMW 320si)
3. Rickard RYDELL (SEAT Leon)
4. Gabriele TARQUINI (SEAT Leon)
5. Jordi GENÉ (SEAT Leon)
6. Peter TERTING (SEAT Leon)
7. James THOMPSON (SEAT Leon)
8. Andy PRIAULX (BMW 320si)
9. Robert HUFF (Chevrolet Lacetti)
10. Tom CORONEL (SEAT Toledo Cupra)
11. Nicola LARINI (Chevrolet Lacetti)
12. Luca RANGONI (BMW 320si)
13. Yvan MULLER (SEAT Leon)
14. Alessandro ZANARDI (BMW 320si)
15. Roberto COLCIAGO (SEAT Leon)

Round 2

Az első helyről rajtoló címvédő BMW-s megtartotta pozícióját, míg a hetedik helyről indolú J. Muller feljött a negyedik pozícióba. Közöttük két Seaz J. Thompson és J. Gené volt. D. Muller a nyolcadik pozícióból feljött ötödiknek, de az első kör lökdösődésének áldozata lett, így kénytelen volt feladni a versenyt, akárcsak Zanardi.
Az élen a harmadik helyért nagy csata alakult ki. Először Gené előzte meg Thopmsont, majd két kör múlva J. Muller is túltett az angol pilótán. Ekkor egy három körön át tartó üldözés vette kezdetét, amibe Gené fáradt bele, hibázott, így Muller meg tudta előzni, feljött a második helyre, amit sikeresen megtartott. a mezőny hátsóbb részén Yvan Muller (az elmúlt években a BTCC-ben nyerte magát az unalomig) nem tudta tartani a pozícióját a 65 kg-os plusz súly miatt. Ezt az évad első két versenyén (Monza) elért két második helyezéséért kapta.

1. Andy PRIAULX (BMW 320si)
2. Jörg MüLLER (BMW 320si)
3. Jordi GENÉ (SEAT Leon)
4. James THOMPSON (SEAT Leon)
5. Gabriele TARQUINI (SEAT Leon)
6. Peter TERTING (SEAT Leon)
7. Yvan MULLER (SEAT Leon)
8. Nicola LARINI (Chevrolet Lacetti)
9. Robert HUFF (Chevrolet Lacetti)
10. Stefano D'ASTE (BMW 320i)
11. Roberto COLCIAGO (SEAT Leon)
12. Augusto FARFUS (Alfa Romeo 156)
13. Alain MENU (Chevrolet Lacetti)
14. Gianni MORBIDELLI (Alfa Romeo 156)
15. Salvatore TAVANO (Alfa Romeo 156)

Ezzel a két kettős győzelemmel a BMW sorozatban negyedszerre nyerte meg a Magny-Cours-i futamot. Négy év alatt összesen nyolc(!) győzelmet arattak itt.

1. Andy PRIAULX, 21 pont
2. Yvan MULLER, 18 pont
3. Jörg MüLLER, 16 pont
4. Gabriele TARQUINI, 16 pont
5. Dirk MÜLLER, 15 pont
6. Jordi GENÉ, 14 pont
7. James THOMPSON, 13 pont
8. Augusto FARFUS, 11 pont
9. Rickard RYDELL, 9 pont
10. Peter TERTING, 7 pont

A következő futamot Május 20-21-én rendezik Brands Hatch-ben.

#205

Ráérős időmben, tehát amikor megnyomom a Ctrl+B-t, szoktam olvasni Nfol kolléga blogját, amit ide kattintva érhettek el.Az előző percekben is ezt tettem, amikor, valamilyen felsőbb erő hatására elkezdtem nézegetni a blog-ajánlóját, ahol ezen oldal is szerepel. nézegetés közben valószínűleg egy még felsőbb erő lett úrrá jobb kezemen, amely a patkányt, ismertebb nevén egeret SHADOW blogjára vitte. Ez eddig nem is lenne érdekes, ha nem nyomtam volna le a bal klikket. Igen, ez így nem helyes, megpróbálom újra, hátha jó lesz. "...ha nem nyomtam volna le a bal gombot." Határozottan magyarosabb lett, mint az előző. Tehát oldalletöltést hajtattam végre, aminek következtében megjelent, nem csak lelki szemeim előtt előbb említett ÁRNYÉK úr blogja. A többség nyalószínűleg nem tudja, hogy ki ez az alak. Illetve alakhoz tartozó sötét enyhelt hozó akármi. Ez azért lehet, mert Ő nem ezen az oldalon tevékenykedik, hanem máshol. Ott, ahonnan ide kerültem, még 2004 áprilisában (,ha jól emlékszem), amikor ez a blog mizéria még nem volt. Tehát SHADOW lapját nézegetve két dolog szúrt szemet. Az egyik a bejegyzések hossza és betűmérete. Csak annyit mondok, hogy mind a kettő nagyobb szám, mint az enyém. A másik, hogy egy link található szerény oldalam irányába. Ezen bejegyzés is emiatt jött létre, hogy ezt megemlítsem, és egy linket bökjek ide, ami amoda mutat, az üveghegyen túlra.

Kénytelen leszek mások oldalára is felnézni, hátha találok még linket ide, amin felbuzdulva bejegyzést írjak ide, hogy megnézzétek azt.

#204

A 2006-os országgyűlési választásokat az MSZP-SZDSZ koalíció megnyerte jól. Ennek szerény mivoltom örül, nagyon. Viki bácsi lelkileg teljesen összetört, megint ,megy az ideggyógyászatra, ahogy négy éve. Talán jót tesz neki. Rájön, hogy ez nem neki való, visszavonul öreg korára. A beszéde meg egyszerűen szörnyű volt. A negatív kampányuk megbukott, amiből nem tanultak, folytatták tovább, megríkatták a híveiket. Hülyék. Ellenben Feriék, meg az SZDSZ altató hangú vezére pozitív volt, a jövőbe tekintett, haladnak tovább ezen az úton. A Dávid Ibolyka meg kitart azok mellett a dolgok mellett, amiket kimondtak az elmúlt két hétben. A Fidesz meg őket okolja, hogy nem lesz változás.

A változásról még annyit, hogy ezzel a kormány nem váltással valószínűleg a miniszteri posztokon is minimális lesz a változás, nem kell kinevezni, majd lecserélni az illetékes személyeket. Bár kedvenc oktatásügyi vezérünket elküldhetnék délebbre, de ez csak az én magánvéleményem. Tehát nem lesznek nagy változások. Tehát nem kell erre elkölteni egy csomó pénzt, nem megy vele az idő, haladhatunk tovább.

#203

Megint ikszelget az ország. Illetve annak egy része, ahol még nem dőlt el minden, hogy este minden eldőljön. Ennél rosszabb biztosan nem lesz, bárki is győz. Bár nem kérdés, hogy melyik (<-) oldal marad a kormány mögött.

Hogy mi történt velem az elmúlt időszakban? Semmi olyan, amiről be akartam volna számolni. De ezt láttátok abból, hogy nem írtam semmit. Nem volt kedvem írni, amit biztos a változékony időjárás váltott ki belőlem. Szerencsére most jó az idő, és nagyon úgy néz ki, hogy ilyen is marad. Remélhetőleg a nyár is ilyen lesz. Száraz, napos, nagyon meleg, néha egy kis frissítő esővel, hogy a mezőgazdaság se menjen teljesen gallyra.

#202

Itt a nagy "Gazemberváltás" közben elfelejtettem szólni arról, hogy megvolt az idei első fűnyírás szerény udvarunkban. Ebből is tökéletesen látszik, hogy a jó idő, a tavasz és nem olyan sokára a nyár is itt lesz. ami még több fűnyírást vonz magával, de ennyi szellemi és agymunka belefér egy héten kétszer.

Még mielőtt valaki beszólna, hogy a szellemi és agymunka az megegyezik, megjegyezném, hogy nincs igaza. Az agymunkát én végzem, miközben a szellemem/lelkem, kinek melyik tetszik jobban, odabent pihenget, szürcsöli a frissen facsart 200%-os narancslevet, mert az jó. 40 °C-os melegben az agyam fő, de ettől még messze vagyunk.

De visszatérve a választáshoz. A Fidesz ugye felkereste az MDF-et, hogy ugyan kooperáljanak már az elkövetkező 4 évben. Viki még a miniszterelnöki posztról is hajlandó lemondani, mert nem az a fontos, hogy ki kormányoz, hanem az, hogy az emberek változást akarnak. Ezt láttuk abból a 43%-ból, amennyit az MSZP "szedett" össze.

Az MDF kijelentette, hogy ők 2010-re egy erős, jobb-közép centrum pártot akarnak létrehozni, amely nem tartozik egyik oldalhoz sem, nem akarják hatalomra segíteni sem Ferit, sem Vikit. Ellenben az SZDSZ-el, akik hétfőn megegyeztek mindenben, ötvenöt helyen lépnek vissza az MSZP javára. Míg az MSZP három helyen az ő javukra.

#201

Mindenki nagyon örül, hogy négypárti kormányzás elé nézünk a következő négy évben. De ez, hogy idevezessek egy gyönyörű hasonlatot, olyan lesz, mint az autóiparban a coupék. 2+2 személyes, azaz négyen is elférnek benne, de valójában két személynek nyújt megfelelő kényelmet.

A Gyurcsány Feri beszédének csak a végét kaptam el, de az tetszett, megköszönte a rájuk szavazóknak, és várja őket két hét múlva. Ott leszünk.
 
Az RTL stúdiójában mindenki elismerően beszélt a "szónoklásáról", még az ellenzéki oldal is.
 
Az Orbán Viki beszéde már kevésbé volt tetszetős. A lelkem az elején nem tudta eldönti, hogy tegezni vagy magázni kell a híveit. Majd nem döntött sehogy, folyamatosan váltogatta a megszólításokat. Maga a beszéd elég nyugodt volt, az elején beszélt a semmiről, majd szólt a focistákhoz, hogy a vége felé elbasszon egy egyszerű mondást. Nem volt olyan buzdító hatása, mint Ferinek.

#200

A mai nap a választás körül forog, ezért én is ráállok erre a pályára, sokat nem veszthetek vele. Reggel átéltem életem első szavazását, ami nem volt olyan érdekes. Csupán a boríték mérete nem volt megfelelő, nehezen lehetett belegyűrni a nagyobb tapírt. De végül az erő győzedelmeskedett az ész felett, bedobtam az urnába a belevalót. Csak elfelejtettem ráírni a címzettet, de talán így is célba ér a dolog. Jelen állás szerint oda is fog érni, aminek most éppen örülünk. Reméljük két hét múlva nagyon fogunk örülni, csak akkor egy koalíciós kormánynak, mert nem hinném, hogy az MSZP egyedül tudna nyerni a FIDESZ-KDNP & MDF ellen. Mert most a FIDESZ, ahogy az MDF bekerült a tutiba, gyorsan felvették a kapcsolatot. Szerintem Dávid Ibolya el fogja vetni a miniszterelnökséget, elég lesz neki a kormányzás is.

#199

Nos. Jó volna írni ide valami érdekeset, olyat, ami velem történt, de az elmúlt hetemen csupán egy ilyen mozzanat volt. Erre most nem fogok azonnal rátérni. Azért nem teszem, mert akkor olyan tíz sorból állna ez a drága bejegyzés, ami nem feltétlenül rossz, mert így a gyp-sek is elolvasnak, azaz jobban fognak szeretni, tehát nekem jó lesz. Meg lehet, hogy nekik is jobb lesz, nem tudhatom, ezt csak ők tudják. Én meg nem vagyok ők, tehát nem tudom, csupán tippelni tudok. De biztos jó lesz nekik is, mert olvasta, azaz művelődtek. Jó, elismerem, nem biztos, hogy művelődtek, mert például a Playboy olvasása... Muhahahahahaha!!!!!

Időközben, hogy tovább fokozzam az emelkedett hangulatot annak irányába, hogy mi volt az a bizonyos egyetlen érdekes pár perc a hetemben, elmesélem, hogy a DVD gyűjteményem, ami folyamatosan bővül, most újabb két taggal gyarapodott. Az egyik a Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége, míg a másik az Álomcsapda. Utóbbiról talán szólnék néhány szót, mert úgy vélem, ezt a többség nem ismeri.

Stephen King regény alapján készült a film, mely a földönkívüliek galád, cseles Föld-megszállását mutatja be. A történet nincs tele túl sok csavarral, de tartogat izgalmakat. Ajánlom mindenkinek megtekintésre!

Akkor következzen az a bizonyos dolog, amit húzok már jó ideje. Történetünk a hétfői bejegyzéshez vezethető vissza, amikor megfogattam, hogy elhajtom a következő krisnást. Ilyet már sokszor mondtam, de soha nem tettem meg, mert annál jobb lelkű, illemtudó fiatalember vagyok. De most betelt a pohár. Megállította egy lány:

-Hello! Én krisnás vagyok, és pénzt gyűjtök. Vehettek könyvet vagy adakozhattok. - mondta somolyogva a lány.

Ekkor Zsubi visszamosolygott, majd a következő mondta hagyta el ajkait:

-Nem akarunk adakozni.

Ezen mondata után, miközben folyamatosan a lányra mosolygott, nyugalom töltötte meg lelkét, megkönnyebbült, szebb lett a napja. Ekkor a lány, pár másodperc megdöbbenés után a következőt mondotta volt:

-Oké...

Annyira jól esett!
süti beállítások módosítása