Egy Blog

#18

2005. május 24. - ZsubiHUN

Élesebb szemű és rendszeres olvasóimnak feltűnhetett, hogy az elmúlt 2 napban nem frissült a blog. Ennek egyetlen egy oka van, mégpedig a vasárnap eseménytelensége. Volt F1, de arról már írtam a forumba, itt nem akarom még egyszer leírni, ugyanazt. A hét első napja (Hétfő), már eseménydúsabb volt. Történt ugyanis, hogy kimentem a mamámékhoz busszal. Kint tevékenykedtünk a tanyán, főleg füvet nyírtunk. Odafelé autóbusszal utaztam, a helyi járat szolgáltatásait igénybe véve. Az ilyen sofőrök általában vágják, hogy mi merre van, a kevéske megállót megjegyzik, csak egy fél mondatot kell mondani és már adja is a jegyet. Persze most új sofőr volt, aki enyhén droid volt, sikerült egy izgalmas beszélgetést lezavarnom vele:

-Kívánok! Egy 90%-osat a kisbócsai bejáratig. (én)

-...Mire 90%-es?

-Árvasági.

-Aha. Hova? (itt már kezdtem érezni, hogy a jegyvásárlás hosszabb lesz az átlagnál)

-Kisbócsai bejárat.

-/pötyög a gépen/ Az merre is van? (itt megrettentem)

-Bócsa és Vadkert között félúton.

-/pötyög tovább/ Diákot?

-90%-osat.

-Itt van?

-Igen. Mutassam? (talán bólogatott, ezért előkotortam a zsebemből a papírokat és kibányásztam a leghátuljáról a papírt)

-Ja, az a karikás! (bólogatok) Elteheted. (itt egy cseppet durcás lettem. Miért kéri, hogy mutassam meg, ha nem pecsétel bele? A többi sofőr megkérdezi, hogy van-e, mondom, hogy igen, adja a jegyet, meg sem kell mutatni. Ha mégis kéri, akkor meg pecsétel.)

-/pötyög/ 24 Forint.

-/adok 25-öt/ Köszönöm.

Leszállás előtt, a biztonság kedvéért hamarabb odamentem hozzá, hogy biztos jó helyen álljon meg. Itt megint kommunikáltunk, de itt már nem volt semmi érdekes.

Kimentem, megebédeltünk, aztán dolgoztunk, este szóltak, hogy ma reggel be kell menni a suliba, a német tanár akar valamit. Telefon anyumnak, hogy jöjjön értem. Ez olyan 21 óra magasságában lehetett, 23:30 körül már itthon voltunk. Reggel bementem, majd 5 perc után jöttem haza... Hazajöttem, "kocsiba be, ablakot le" irány mamámékhoz ki kell vinni pár cuccot, haza kell hozni a fűnyírót, aminek a csavarjait valahol elszórtam. Odafelé még egész zökkenőmentesen ment a dolog, de visszafelé... Egy opelos csávó nagyon nyomakodott mögöttem, bejött a seggembe, ezt nem szeretem, de nem előzött meg. Jövök, előttem két teherautó, egyik előz, de a másik átment a felezővonalon. Tetszett volna, ha karamboloznak. Jövök, nyírják a füvet az út mellett, megállunk. Elindulunk, opelos kolléga még mindig nyomakodik, nagyon siet, majd egy adott pillanatban kilőtt. A városban utolértem, csak Ő a másik irányba ment. Megérte úgy sietni. A megpróbáltatásoknak itt sem lett vége. A lámpák nem működnek, szép sárgán villognak, mert festik az úttesten elhelyezkedő baromterelőket. elsőbbségem van, de balra szeretnék fordulni, ezért várok, mert egy Polski-FIAT jött meghatározatlan sebességgel, furcsa mozgást végezve az útpályán. Megáll és elengedi a gyalogosokat. Mire ezt felfogtam, hogy mit csinál, már elindult. Tovább vártam, de sikerült eljönnöm, majd az otthonomtól két utcányira majdnem fogtam egy biciklist. Csávó kikanyar elém, de nem az út szélén megy, hanem a sávomban elkezd kacsázni, majdnem ráfektettem a motorháztetőre. Nyugodt természetű ember volnék, de ez egy kicsit zavaróan hatott a lelki nyugalmamra.

#17

Napos szombat reggelre ébredtem, a kedvem is jobb lett, nem volt olyan fájdalmas a felkelés. Tegnap azt kívántam, hogy jöjjön már el a nyár! Ma meg is érkezett (árnyékban 26°), holnap már kipakol és hosszútávra berendezkedik a szobájában. Ezt az időjárás előrejelzésből tudom, tehát akik azt hitték, hogy jósnő vagyok, azok tévedtek. Jövő héten már 30° is lehet, ami azért elég szép érték a hét elején tapasztaltakhoz képest. A nyár ittlétét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy füvet nyírtam félmeztelenül, majd utána kocsit mostam. A kocsi nagyon koszos volt, az első lámpák fényét alig lehetett érzékelni. Mikor végeztem, nagyon büszke voltam magamra. Akartam nézni az újabb IQ tesztet az RTL-en, de a GTA:SA elvonta a figyelmemet, csak a második kérdéssor elejekor kapcsoltam oda, ezért inkább hagytam. Egyszer még visszanéztem, akkor valami képet kellett nézni és utána kérdeztek valamit a képpel kapcsolatban. Elég hosszú ideig lehetett nézni ahhoz, hogy minden apró részeltre emlékezzen a ember fia/lánya. Ennek ellenére most is sokan "megbuknak" és a Győzike show-ban is lesz téma, mert ott ült a "sztár"vendégek között a Bea asszony. Természetesen nem nézem a műsort, de ha leülök 5 percre a Retek Klub elé, biztos, hogy látni fogom a műsor előzetesét. Az IQ-m meg nem érdekel, annyi van amennyi, eddig tudtam vele élni, ezután is menni fog!

#16

Péntek van. Akik dolgoztak, úgy 4 óra körül megkönnyebülten kijöttek a munkahelyükröl, hazamentek a családjukhoz/dobtak egy sört a heverokkal vagy csak sétáltak egyet. Az iskolások örültek, hogy holnap nincs suli, nem is gondoltak a hétfőre. Én itthon voltam, végre rendet raktam a szobámban, de még nem kezdtem bele a tanulásba. Annak holnap jön el az ideje, valamikor a F1 időmérő után. De ha már a F1-nél tartunk, akkor megemlítek két, azaz 2 dolgot is. Az egyik, hogy R. Cipészt megbüntették 0.5 mp-re, mert a bal eslő kerekén nem volt vonalkód. Ugyanis az új "zseniális" szabályoknak köszönhetően már előre ki kell valsztani azt a 4 garnitúr gumit, amit a csapatok a hétvégén használni kívánnak. Ezt a 0.5 mp-et a két időmérőn elért idejéhez edják hozzá. Ehhez az új és szar időmérőhöz kapcsolódik a másik hírem is. A nürburgringi futamon már nem lesz vasárnapi, csak szombati, akkor is csak egy. Pont olyan lesz, mint tavaly. Az sem volt jó, de jobb, mint ez a kettős rendszer. De a legjobb az lenne, ha visszaállítanák a régi, 12 körös rendszert. Az jó volt.


Az idő ma szép volt. Persze ezt az elmúlt kettőhöz viszonyítva mondom, mert azok katasztrofálisak voltak. Remélem végre kitör a nyár, mert ez a beborulós-napkisütős (szerintem) nem jó. Az embernek nincs semmihez hangulata. Két hét után újra megnéztem a Zanyátok közt két halálosan izgalmas részét. A történet nem sokat haladt előrébb, két mondat után megtudtam, hogy mi van. András és Miklós lehet, hogy kibékülnek, Zsolt átveri Claudiát, Magdi néni mérges a Tildára... Tehát semmi új, ugyanaz, mint eddig. Lassan kezdődik a Kill Bill az HBO-n. Még nem láttam, ezért megnézem. tudom, hogy felmerült bennetek a kérdés, hogy lehet az, hogy eddig még nem láttam ezt a remek alkotást? Úgy lehet, kérem szépen, hogy nem néztem meg. Sok filmet nem néztem meg, ezeket a nyáron pótolom, a "Kedvenc filmek" topikban összegyűlt egy kisebb lista, azokat fogom végignézni. Jó programnak ígérkezik.


See you later homies!

#15 - Xbox 360

Néha az elsőkből lesznek az utolsók. Ezzel a kis bölcsességgel nem az új X-et akarom lehúzni, hanem ezt mutatták be legelőször, még az E3 előtt és erről írok legkésőbb. Különösebb oka, nincsen, így jött ki.

2005. 05. 13. Péntek. Európai idő szerint hajnali három órakor az MTV zenecsatornán bemutatták az Xbox 360-at. Így fog kinézni:

box.jpg

A kontroller szerintem elég nagy. Az új PS kontroller sokkal jobban néz ki. Természetesen vezeték nélküli lesz és infra porton keresztül kapcsolódik a konzolhoz. A tetején lévő ződ világító izét megnyomva lehet elérni a dashboardot. Innen lehet elérni szinte az összes funkciót, tehát behozza az X menüjét. De alkalmas a gép kikapcsolására is.

boxcont.jpg

A gép neve hivatalosan Xbox 360 lesz, nem Xenon vagy Xbox 2. A M$ ezzel akarja elkerülni a számbeli lemaradást a Sony-hoz képest. Alapból rendelkezni fog egy 20Gb-os vinyóval, ami kivehető lesz és a gép nélküle is kiválóan fog működni. A gép teljesen személyre szabható, ha valakinek nem teszik ez a fehér szín, vásorolhat hozzá különféle előlapokat, a szivárvány minden színében. művészi vénával rendelekező tuljaok valószínűleg vehetnek teljesen standard előlapokat, melyek tetszése szerint színezhet/matricáhat föl, hogy konzolja teljesen egyedi legyen. Az online játékot nem fogják háttérbe szorítani, olyannyira, hogy minden játéknak KELL valamilyen online támogatással rendelkeznie. A világhálón való játszás továbbra sem lesz ingyenes, elő kell rá fizetni, de az eddigi Silver (a gyengébbek kedvéért ezüst) csomagosokat átléptetik Goldba (az előzőek kedvéért arany). Online majd lehet sokféle dolgot művelni, lesz messenger, video chat, demók, trailerek, kiegészítők letöltése. A játékoknak támogatniuk KELL a 16:9-es képformátumot és a HDTV-ket (nagy felbontású TV). A nextgen konzolok ezeken tudják csak igzán megmutatni, hogy mit is tudnak valójában. Kis hazánkban ezt NAGYON kevesen fogják tapasztalni, mert ilyen televízió készülék meglehetősen kevés háztartásban található. A játékok még mindig legalább 5.1-es hangzással fognak megjelenni (remélem erre a Sony rákényszeríti a fejlesztőket). Technikai adatok:

  • 3,2 GHz IBM PowerPC CPU
  • 512 MB os ATI videókártya 500 MHz-en
  • 512 MB UMA 2,4 GHz
  • 3 db USB 2.0 port, ebből egy hátul, a majdan megjelenő kamerához / fényképezőgéphez / mp3 lejátszóhoz
  • 2 db memóri kártya lyuk
  • Ethernet port

A játékok DL-DVD-n fognak megjelenni és a gép NEM támogatja BR és HD-DVD formátumot. De tudja kezelni a DVD-Video, DVD-ROM, DVD-R/RW, DVD+R/RW, CD-DA, CD-ROM, CD-R, CD-RW, WMA CD, MP3 CD, JPEG Photo CD lemezeket.

A gép első ránézésre gyengébbnek tűnik, mint a PS3. Ez a második rápillantáskor sem változik meg. A "csatát" nagyon úgy néz ki, hogy újra a Sony fogja megnyerni, pedig az új gépét csak 2006-ban dobja piacra, a M$-nal lesz, majd' fél év előnye, ha tudják tartani a novemberi megjelenést, ami a legújabb pletykák szerint lehet, hogy nem fog összejönni. Az Anandtech írása szerint az E3-on kiállított Xbox 360 demókat nem a képernyők alatt elhelyezett prototípusok futtatták, hanem a hátrébb elhelyezett Apple számítógépek. Azért ezekről, mert ezeken fejlesztik az X-es játékokat.

Közben felkerült a netre a GTA:SA Xbox-os verziójának videója. A képkockákon jól látszik, hogy a fejlesztő kollégák nem ültek több, mint fél évig a seggükön, hanem keményen dolgoztak a játék szebbé tételén. Igyekeztek kihasználni az erősebb hardver minden tudását. Megkétszerezték a látótávolságot, állítólag megduplázták a poligonok számát, aki ráér nyugodtan számolja meg őket, én hiszek nekik. A látótávolság tényleg SOKKAL nagyobb, a táj a távolban nincs elmosódva, ez máshol is érezhető, a képek élesebbek, a színek teltebbek lettek, nem olyan sárga, mint PS2-n. A Rockstar North újfent kiváló munkát végzett. a játék június 10-én kerül az európai boltokba.

#13

Tegnap este nem engedtem le a redőnyt a szobám ablaka előtt. Hiba volt. HATALMAS hiba. Mikor ébredeztem, tudtam, hogy valami nem stimmel, túl világos volt, nem a megszokott sötétség fogadott. Majd' egy óráig forgolódtam, vergődtem az ágyban, mire sikerült felkelnem. Ezt az érzést nem kívánom senkinek. kitenkintettem az balakon és azt láttam, hogy minden tiszta víz, mindenhol tócsák vannak, és esik... A kedvem egyre rosszabb lett, valahol a béka segge alatt lehetett. A rendrakástól teljesen elment a kedvem, hagytam mindent egy kupacban, ahogy eddig volt. A napom többi része jelentősebb esemény nélkül telt. Délben csináltunk szecsuánit (csípős és édes-pikáns összekeverve 5 csomag rizzsel) hús nélkül. Annyira nem lett rossz. :)

Este megnéztem a Fókuszt. A tegnapi ítélet idővel kezdődött. Debrecen környékén rengeteg ház megsérült, van olyan falu, ahol egy ház sem maradt sértetlen. Van olyan hely, ahova még ma sem tudtak eljutni. Több fenyőerdőben esett kár, a szakértők(?) a tavaly novemberi természeti katasztrófához hasonlítják, amikor a Tátrából eltűntek az erdők, csak a kopár hegyoldal maradt. hiszek nekik, hiszen ebben a témában nem vagyok szakértő. :) Természetesen Győzike a mai műsorból sem maradhatott ki. Az a bizonyos Angéla, akibe állítólag szerelmes volt, nyilatkozott az RTL-nek, hogy ez nem így volt, régen Győző egy félős kisfiú volt. Utána mutatták Győzikééket, éppen egy kérdést tettek föl. ekkor érkezett el az a pillanat, amikor kikapcsoltam a televízió berendezést. Előttük volt a '98-as szépségkirálynő, akit megint fotóztak egy férfimagazinnak. Még mindig jól néz ki!

Most írom a blogom és készülök lezárni, hiszen nem vagyok Nostredamus, hogy megjósoljam a napom további eseményeit, de anyia biztos, hogy megnézem a Fábri művész urat a RTL-en. Ügyesnek kell lennem, nehogy hamarabb kapcsoljak oda, mert akkor látnék valamennyit a halálosan izgalmas és újdonságokban bővelkedő Barátok Köztből, aminek szerintem akkor lesz vége, amikor Bandika átveszi a Berényi cég irányítását. a sorozatban Bandika most általános iskola első osztályos...

#14 - Petíció Magyar Bálint ellen

A petíció itt található. Nézzétek meg és ha akarjátok, írjátok alá. Én biztos nem fogom megtenni, sok értelmét nem látom. A készítő gyerek '56-ra hivatkozik, hogy akkor mennyi mindent elértek. Ez igaz, elsőre ki is verték az oroszokat, de visszajöttek és szétlőtték Bp-t. Ilyenre most nem kell számítani, de sokat szerintem nem fognak elérni, főleg azért, mert nem fogja 1000 ember/diák aláírni. Ha mégis, akkor egy jelentős hányaduk nem menne el az Om elé tüntetni 21-én. Egyrészt, mert nincs akkora összetartás, nincs rendesen megszervezve, másrészt meg F1 van a hétvégén, nem érnek rá ilyenekkel foglalkozni.


Update:
Lassan várható egy Xbox 360 bemutató szösszenet, hogy teljes legyen a nextgen lista.

#12 - Hasznos linkek

GameCON - http://www.gamecon.hu Egy konzolokkal foglalkozó weboldal, melynek szerkesztőit a B13-ról is ismerheted. Hobbiból szerkesztjük, mindenkit szívesen látunk olvasóként és fórumozóként egyaránt. Facebookon lehet érte rajongani!


Twitterem - http://twitter.com/ZsubiHUN Tavaly robbant be a köztudatba a már évek óta létező Twitter, millióan használják, én sem tehettem másként. A mai napig nem értem, hogy mitől annyira jó, de lelkesen használom. Hiszen egysoros bejegyzéseket nem szeretek írni ide.


Nfol-home -http://nfol.hu Nfol pajtás oldala,aki GTA és autószimulátor (b*zi-e vagy?) rajongó. Az oldalán sok érdekes dolog található, van blog is, ami a látszat ellenére folyamatosan frissül. A folyamat képletét még nem sikerült felírnunk, de az ügyön már dolgozik egy különleges osztag.


Balaton 2005 meet - http://balaton2005.b13.hu/ Valószínűleg az eddigi egyetlen, de mindenképpen az első B13 találkozó. Akkoriban nem a blogolás miatt, hanem a konzolok miatt gyűltünk össze, hiszen a B13 régen konzol.hu volt. A találkozóért nagy volt a lelkesedés, de végül csak hatan jelentünk meg. Jó volt.

#11 - FIA GT Silverstone

Ezen a verseny mutatkozott be az európai közönségnek az Aston Martin vadonatúj DBR9 versenyautója. mindjárt kettőt hoztak belőle. Az autó GYÖNYÖRŰ! Ilyen szép versenyautót régen látott a világ. Az autók első versenye az ALMS (American LeMans Series) nyitóversenye, a sebringi 12 órás viadal volt, ahol kettős győzelmet arattak. Ezt az eredményt Silverstone-ban is megismételték, majd' egy percet kapott a harmadikként beérő Maserati MC12-es. Az első két helyezett között alig 1,9 mp volt 3 órás verseny végén! Hiába a győzelem, pontot nem szerezhettek, mert a szabályzat kimondja, gyári csapat nem szerezhet pontot. Így a verseny győztesei az Maseratik voltak, a pontversenyt is ők vezetik, de az első három helyezett azonos pontszámmal rendelkezik. Dave Richards, a BAR-Honda tavalyi vezetője (legújabb hírek szerint visszahívták), a Prodrive tulajdonosa (ők készítik az Impreza WRC-t) már szólt, hogy jövőre két autót indítanak a bajnokságban. várjuk őket szeretettel, elég jónak tűnek ahhoz, hogy megverjék az idén eddig egy verseny kivételével mindenz megnyerő Maseratikat. Ez a tavalyi bemutatkozásuk óta senkinek sem sikerült, csak a nyitóversenyt egy egy 550-es Ferrari. Saleen már alig van a mezőnyben, pedig tavaly rengeteg volt belőlük. Hasonló mennyiségű hibával rendelkeztek. Pedig gyorsak voltak, de 1-1,5 óra után felmondták a szolgálatot. kár értük. A mezőnyben idén fut egy Chevrolet Corvette C5R. A csapat elhozta Európába, hogy itt is bizonyítsa gyorsaságát. Sajnos ez nem a legújabb modell, így valamivel lassabb az Astonoknál, de a Maseratikkal tud versenyezni. Az új típusra még várni kell, mert a szabályok nem engedik meg, hogy csak úgy áthozzanak egy autót a nagy tócsán túlról.
Az Aston mindent vitt, a többek meg csak bután nézték, hogy mit művelnek ezek itt. jövőre még érdekesebb bajnokságot fogunk látni.

#10 - WTCC Silverstone 2005

Round 1


Az Alfák négyes győzelmet arattak úgy, hogy a többieknek nem volt egy csepp esélyük sem. Még reményük sem, pedig az elején egy kicsit kakaskodtak. Szép győzelem, gratulálok hozzá. D. Müller az utolsó pozícióból feljött a 10-dik helyre, pedig 50 kg plusz súllyal megy. Három Seat is szerzett pontot, nagyon szépen mentek, valamennyire tudták tartani az Alfákat ás Priaulx-t. Az egyetlen pontszerző BMW-t a tavalyi bajnok vezette. A verseny nem bővelkedett sok küzdelemben, de nem volt unalmas.

Round 2


Az első három helyről a Seatok indulnak, Prialux lerajtolja őket, Giovanardi is szépen rajtol, de az első igazi kanyarban kitessékelik a fűre, visszacsúszott. J. Müller kicsit beragadt a rajtnál, de nem volt belőle gond. D. Müller már pontszerző helyen volt, de nem tudta megelőzni az előtte haladó Seatot. Tarquini hibájából kiesett Farfus Jr., mert nekiment az egyik Seatnak, mely kilökte a kavicságyba Farfus Jr.-t, aki feladta a versenyt. D. Müller az egyik visszafordítóban kilökte az előtte hajtó, erre a versenyre beugró seatost, de ettől nem lett könnyebb az élete. A pálya végét jelző kanyarkombinációban mind a két alfás megelőzte őt. Könnyen engedte el őket, a biztos pontszerzésre ment. J. Müller szépen felaraszolt a hetedik pozícióba. Ekkor még Prialux vezetett Rydell előtt, aki tavaly Oscherslebenben szerezte meg a Seat első győzelmét. Körök óta üldözte a tavalyi bajnokot, aki a nagy menekülésben jobb első defektet kapott, így Rydell könnyedén megelőzte és megszerezte a Seat második győzelmét. A második helyre is egy Saet ért be, teljes volt az öröm. Az Alfák ezen a versenyen domináltak, a legtöbb pontot szerezték, de a pontversenyben nem tudták átvenni a vezetést, továbbra is a BMW és D. Müller vezet.

A frissen bevezetett súlyszabályt talán rosszkor élesítették, hiszen a három gyári BMW 50-50-50 kg-os plusz súllyal ment ezen a versenyen, ami már alapjában véve is elég, de ezzel a 20 kg-os "büntetéssel" nagyobb hátrányba kerültek. Ez az eredményeken is meglátszott. De a következő, San-Marinóban megrendezendő versenyen többet fogunk megtudni, mert ott már az Alfák is kapnak súlyokat rendesen.

#9 - WRC Ciprus 2005

A verseny 2000 óta szerepel a világbajnokság naptárába, de a verseny már korábban is létezett, kiemelt európa bajnoki futam volt. Az említett évben a kínai futam helyét vette át. Ezután 4 évet kellett várnunk, hogy újra legyen futam Ázsiában. Tavaly egy kaotikus versenyt láthattunk ugyanitt. Grönholm nyert, de a szbálytalan benzinpumpa miatt kizárták a Peugeot-kat. Az első helyet így Loeb örökölte.

Day 1

A pályákat tavaly óta nem újították föl, ezért az utakat több kilós sziklák és éles köveke alkották. A versenyzők ezeken próbáltak haladni.
Az első szakasz mindjárt 38km-es volt, ez a verseny leghosszabb szakasza. Az elsőként rajtoló Loeb-nek kézifék problémái voltak, ha behúzta, az elektronika nem oldotta le a hátsó hajtást, ezért sokat kellett kuplungolnia. Solbergnek motorproblémái voltak, kezdett melegedni a motorja, de a szakaszt megnyerte. Märtin több követ is eltalált, acélban már nem volt jobb hátsó gumija (a felni szerencsére nem sérült), de tudta folytatni a viadalt. 2 percet vesztett. Grönholm már az első szakaszt sem tudta befejezni, egy tréler szállította be a service parkba. Egy km-rel a szakasz vége előtt Benik Balázs is kiesett a versenyből, az autója sok helyen megsérült, a motorba is kerültek kövek. 
A második szakaszon csak Loebnek nem voltak gondjai. Solberg kocsija továbbra sem akart lehűlni, folyamatosan vesztett időt. A Skodák nem mentek jól, pedig az idei Fabiától többet vártak. Rovanperä-nak hajtáslánc gondjai voltak. A szakaszt Loeb nyerte.
A harmadik szakaszon kiesett Atkinson. Loeb megint nyert, a többiek tovább vergődtek, a privátok jöttek föl.
A negyedik szakaszon Loeb hatalmasat autózott és 28.8 mp-et vert a második Solbergre, kinek az autója továbbra sem működött jól, a turbó nem akart tölteni. A privátok egyre jobban jöttek föl, a gyáriak meg estek vissza.
Az ötödik szakaszon Panizziék csak mentek, azt sem tudták, h az itinerben mit kell nézni, a kocsi hátuljával voltak elfoglalva. Solberg autója megadta magát, se turbó, se kuplung. Kiállt, de holnap folytatja. Ekkor Stohl volt második és H. Solberg a negyedik. Rovanperä Mitsubishije nem ment, pedig a motor működött, de az átvitt erő valahol útközben elveszett. 
A napi utolsó szakaszt a változatosság kedvéért Loeb nyerte, előnye már 2 perc a második Stohl előtt. A harmadik H. Solberg 3 perc hátrányban. A többieket felesleged is felsorolni, mert a hátrányuk már hatalmas. De ami érdekes, h a Ford 50 verseny óta autózik pontszerző helyen.
Péntek 13.-a csak a világbajnoknak kedvezett.

Day 2

SS7
Loeb ott folytatta, ahol tegnap abbahagyta. Megnyerte a nyitószakaszt, a többiek beértek mögötte. Az egyetlen érdekes motívum Rovanperä egyik ugratása volt. Kis híján eltalálta a cameramant. :)

SS8
Loeb ezt a szakaszt is megnyerte Loeb, Märtin próbálta utolérni H. Solberget, de csak megközelíteni tudta.

SS9
Stohl hátránya Loeb-höz képest 3 percre(!) nőtt. Loeb aláz mindenkit, senki sem tud a nyomába érni, akik ezt megtehették volna, azok az első napon kiestek és a biztonság kedvéért nem folytatják a versenyt, hiszen a görög rally alig 2 hét múlva lesz, ahol hasonlóan gyilkos pályák vannak, mint itt Cipruson. Soolberg autójának motorját nem tudták volna teljes biztonsággal rendbe hozni, nem akartak kockáztatni, nehogy a következő versenyen menjen tönkre 

SS10
A H. Solberg vs Märtin csata tovább folytatódott, de az észt pilóta 0.7 mp-re megközelítette az idősebb Solberget. A versenyzők útnak nevezett szikladarabokon voltak kénytelenek menni. Kicsit olyan érzésük lehetett, mint a Safari rally-n, csak ez sokkal lassabb és az út mellett szakadékok vannak, nem a füves puszta. 

SS11
A szakaszt meglepő módon Loeb nyerte, de egye nidőt autózott Gardemeisterrel.

SS12
A nap legérdekesebb szakasza volt ez. Duval leesett az útról, elcsapott egy fát, összetörte a Citroen elejét. Próbálta újraindítani, de az kigyulladt. Gyorsan kipattantak a kosiból, elkezdték oltani, de nem jártak sikerrel, mert a következő kép az volt, hogy egy tűzoltóautó áll a szénné égett félmillió eurós autó mellett... De ez még nem volt elég. Rovanperä elcsapott egy követ, kitört a jobb első felfüggesztése, Märtin a gyorson előzte meg.

Day 3

Az utolsó nap legnagyobb híre az volt, hogy Märtin megelőzte H. Solberget, aki a nap folyamán többször is rontott, de nem káromkodott, nem csapkodott, mint ahogy azt az öccse szokta. Az egyik 25 km-es szakaszon nem Loeb nyert, hanem Gardemeister, de a kettejük közti különbség 0,3 mp volt. 25 kilométeren! No comment. A szakaszok annyira unalmasak voltak, hogy az Eurosport mutatott egy animációt és számokat egy szervizelésről. Roman Kresta kisszervizét láthattuk, ahol nem cserélnek főbb alkatrészeket, csak a lökhárítót, kereket, felfüggesztést állítják, cserélik a kerék körüli dolgokat. Ez a 20 perces "szünet" 46600 eurójába került a Ford csapatnak. Ez átszámítva kb. 1165000 HuF. Ezen a pénzen már tudok venni egy fullos 3-as BMW-t!

Loeb nyert, de az utolsó 3 szakaszt nem Ő nyerte. Lazított. A második helyen Stohl ért be. Ő egy osztrák úriember és egy privát Xsara WRC-vel indult. A helyezésének az az érdekessége, hogy hivatalos WRC bajnoki futamon privát versenyzőként legutóbb Rovanperä állt dobogón, még 2000-ben a finn rally-n.
A versen utolsó napján Prevot (F. Duval navigátora) bejelentette a csapatvezetésnek, hogy többet nem kíván egy autóba ülni a pilótával. A helyzet nem kedvez a Citroennek és Duvalnak sem, aki az eddigi hat futamból csak egyet tudott befejezni. Ezért vagy ettől függetlenül a csapat vezetése úgy döntött, hogy a török versenyre visszahívják, a tavaly visszavonult Carlos "El Matador" Sainz-ot, aki ennek nagyon örült.

süti beállítások módosítása