Egy Blog

#138

2005. december 04. - ZsubiHUN

Lehet, hogy kedden reggel itthon ébredtem. Lehet, hogy elmentem fürdeni. Lehet, hogy felnéztem a netre. Lehet, hogy bementem Kecskemétre. Lehet, hogy gyakoroltunk a jövő heti szoftver I. zh-ra, ami lehet, hogy megint nem lesz nehéz. Lehet, hogy volt anyagismeretünk. Lehet, hogy olyan dolgokat tanulunk, ami nem érdekel. Lehet, a tanár úr olyan hangerővel beszél a tanteremben, mintha az előadóban lenne. Lehet, hogy ez zavaró. Lehet, hogy volt tantermi gyakorlatunk, ami a szokásos izgalmakat hozta. Lehet, hogy este voltam bent a Malomban, ahol lehet, hogy csináltam fényképeket és videókat a kamerás mobilommal. Lehet, hogy éjszaka aludtam.
Lehet, hogy ez egy bejegyzés volt.

#137

Ezen képen a két héttel ezelőtti üzemanyagárak láthatók. Mikor megláttam az első két számot, azaz a két bal oldalit, kicsit megrémültem.

benzin.jpg


Ez a két felirat a kollégium mosdójában van/volt kirakva a héten. A baj az, hogy ezeket tényleg ki kellett írni, mert egyesnek ezen tevékenységek nem egyértelműek...

wc1.jpg

wc2.jpg

Nyilván megtaláltam a madárinfluenzát egy akciós pulykamell párizsiban. De szerencsére szobatárs1 ette meg, így Ő kapta el a veszélyes kórt, én maradok veletek

madar.jpg

Ez a fenyőfa együttes található a Malom aljában, a szökőkútra (fountain) ráhelyezve. Ami emiatt nem működik, mert amúgy sem nagy látványossága még kevésbé lenne látható. Megy alatta, mármint a fák alatt egy vonat is, amit a kisgyerekek nagyon komálnak, mindig nézegetik, szaladgálnak utána. Én csak videó felvételt készítettem róla. Többen furán néztek rám...

fenyofa.jpg

#136

Egy újabb játékadaptáció, amely az FPS műfaj megteremtőjét és talán az egyik legnagyobb kedvencét varázsolja elénk. Valószínűleg egy kezem meg tudom számolni, hogy hány ember nem ismeri ezt a játékot. A 90-es években mindenki rajongott érte, az első két részt imádták, majd jött a Doom 3, ami sokak szerint csak a grafikájával tud újat mutatni. A film készüléséről már a játék megjelenése előtt tudni lehetett, mert a Universal megvásárolta a jogokat. Sokan várták, de nem mindenki volt nyugodt, hiszen eszükbe jutott az elmúlt évek videó játék adaptáció termése. Kezdtek félni, hogy ebből is olyan szörnyűség lesz, mint az Alone in the Dark-ból vagy a Resident Evil-ből. Igaz, utóbbi első része nekem tetszett, de a rajongók és a nemzetközi sajtó is lehúzta.

A rendező gárda először teljesen új forgatókönyvet akart kreálni a film alá, de végül hallgattak John Carmack-ra és csak apróságokon változtattak.
Az alapszituáció változatlan. A nem túl távoli jövőben vagyunk, az amerikai kormány a Marson üzemeltet egy kutatóbázist. Az első apróbb változás itt jelentkezik, ugyanis a földi humanoidok nem űrhajóval, hanem egy részenként szállító teleporttal jutnak el a Vörös bolygóra. Ennek a szállítási formának lesz is egy áldozata, de ne szaladjunk ennyire előre! Az UAC kutatóbázisán az egykor a Marson élő, az emberekhez nagyon hasonló élőlényeket kutatják, hogy miért haltak ki? Vagy mégsem? Az egyik nyugodt estén egy vészjósló segélykérő üzenet érkezik a kutatóközpontból, amint Dr. Carmack azonnali karantént rendel el és kéri az épület teljes kiürítését. Közben a háttérből halálsikolyokat hallunk. Ekkor az UAC úgy dönt, hogy egy profi kommandós alakulatot küld a helyszínre. De ennek hőseink annyira nem örülnek, hiszen most készülnek jól megérdemelt nyaralásukra, mindenki tervezi a saját programját. Ekkor ismerjük meg a csapat vezetőjét, Sarge-ot (The Rock), aki egy kemény, érzelmek nélküli vezér, egyetlen célja a kapott feladat tökéletes és pontos végrehajtása, akár ártatlan áldozatok árán is. A csapat másik fontos tagja John Grimm, akit a filmben mindenki Kaszásnak hív, leszámítva az egy szem nővérét, aki szintén a kutatóbázison tartózkodik.

A helyszínre érkezve kis csapatunk nem kezd bele az agyatlan hentelésbe, hanem szépen biztosítják azt, felderítik minden részét, átellenőrzik az irodákat, laborokat. Megpróbálják kideríteni, hogy mi történhetett, de nem találnak semmit. Vagy mégis? Hirtelen feltűnik egy fehér köpenyes alak, aki nagyon gyorsan mozog, és menekül. Ő nem más, mint dr. Carmack, aki egy emberi alkart szorongat a kezében, mintha a sajátja lenne. A katonák élete ekkor kezd felpörögni, pont, mint a film. Előkerülnek a szokásos rémisztő elemek. A szellőztetőben mászkáló valami, amit a pusztító névre hallgató szereplőnk széjjel is lő, annyira megrémisztette. Pedig nem volt más, mint egy átlagos majom. Igaz a vére jóval sűrűbb, mint fajtársaié és furcsa fekete gumók vannak benne. Aztán előkerülnek a sötétben világító szempárok is, közvetlenül a fegyveren kialvó lámpa klisé után. A szörnyek csak a film közepétől kezdenek igazán tevékenykedni, addig csak vadásznak rájuk derék fegyvereseink. Majd fordul a kocka és a szörnyek, akik a játéktól eltérően nem egy túlvilági átjárón érkeznek a bázisra, hanem génmutáció szülöttjei. A génmutációt pedig az okos kis tudósok idézték elő, akik titkos és tiltott kísérletek végeztek. Embereken. Létre akarták a superhuman-t (szuperembert), aki immúnis minden betegségre, a sebei begyógyulnak. Ezt a 24-dik kromoszóma bejuttatásával akarták elérni, de hibáztak. Ugyanis ez a kromoszóma pár nem minden embernél működik ugyanúgy. Ha egy, a lelke mélyén rossz ember kapja meg, akkor szép lassan vérengző szörnnyé alakul, akit nem lehet egyszerűen megállítani. Ha egy jó emberbe adják be a kromoszómát, akkor létrejön a superhuman, aki szinte legyőzhetetlen.

Így válik a film a jó és a rossz küzdelmévé, amiben az osztag vezetője Sarge lesz a gonosz, míg a múltjában sok rosszat elkövetett, de a lelke mélyén jó Kaszás lesz a jó. De még kettejük végső összecsapása előtt következik a film legnagyobb dobása! Öt olyan perc, amikor FPS nézetből követhetjük figyelemmel az eseményeket, láthatunk minden szörnyet és zombit közelről, láthatjuk a láncfűrészt harc közben, amint egy Pinky Demont (amely lény abból a portásból lett, akinek alfele egy másik univerzumba lett teleportálva) tesz harcképtelenné. A végső harcot természetesen megnyeri a jó, a gonosz elpusztul, de az összkép mégsem tökéletes, mert rengeteg ártatlan áldozata lett Sarge elhivatottságának.


A Doom mozifilm miatt egy rajongónak sem kell szégyenkeznie, mert a színészek alakításán kívül sok mindenbe nem lehet belekötni. Főleg kommandósaink egymás közötti párbeszéde volt sok helyen megmosolyogtató, de ezt elnézzük nekik.

Műfaj: amerikai sci-fi horror

Rendező: Andrzej Bartkowaik

Szereplők: Karl Urban (John Grimm)
               The Rock (Sarge)
               Rosamund Pike (Samantha Grimm)
               Deobia Oparei (Destroyer)
               Ben Daniels (Goat)
               Razaaq Adoti (Duke)
               Dexter Fletcher (Pinky)

#135

A tegnapi napom azzal kezdődött, hogy felkeltem, pedig nem mondta senki, hogy "Kelj fel és járj!". Elmentem a szeretett főiskolánkba, ahol csupa érdekes dolog történt. Ilyen például, hogy  közgázon írtunk jelenléti ívet, mert összesen 26-an voltunk a 126-ból. A tanárnő meg is jegyezte, hogy nem kötelező előadásra járni, a papírt sem kötelező aláírni, de... Óra előtt éreztem, hogy papír lesz a dologból, lebeszéltem az előadó elhagyásáról egyik évfolyamtársamat, aki több évig volt osztálytársam, de ez nem kapcsolódik szorosan a történethez. Ezzel az aláírással vizsgán lehet némi előnyöm és ezt nagyon nem bánom!
Analízis gyakorlaton több félreérthető megjegyzés is elhangzott. Itt most az következik, amelyik a legjobb volt.  Na jó, valójában csak ezt az egyet írtam le. Tanító bácsi éppen ír valami általunk teljesen értelmezhetetlen feladatot a táblára, mikor az egyik csaj, aki eddig a tanárral beszélgetett és most is ezt tette, a következő mondatot mondta: "Én tudok olyat, amit maga nem tud!" Tanárunk megállt és egy kicsit pirosan, mint aki csúnyán megégett a Napon, felnézett és levegő után kapkodott. Nem kicsit kuncogtunk.
Majd 13 órakor eljöttem haza. Illetve jöttem volna, ha az egyes busz, amely szám itt és most nem a helyi járatot, hanem a Kiskőrösre induló busz indulási idejét akarja jelenteni, nem csak péntekenként járna. És a péntek az ugye nem a hétfő. De ki volt írva egy busz, ami negyed háromkor rajtol. Még volt egy órám, ezért úgy döntöttem, hogy bemegyek a végállomásra, ami erős 35-40 perc gyaloglás, de így biztos lesz ülőhelyem. Miközben ballagtam a buszvégállomásra olyat láttam, amitől tátva maradt a szám. Ami kiváltotta belőlem ezt az ingert, az egy autó volt. Nem egy különleges sportautó, hanem egy teljesen átlagos kis családi autó: Opel Corsa kombi! ... Most, hogy mindenki magához tért, kivéve Yzermant, megsúgom, hogy ez a típus ezen a kontinensen nem őshonos. Összességében nem volt csúnya, sőt egyes mai kombiknál még szebb is volt. Odaértem, nem a kocsihoz, hanem a busz végállomáshoz megnéztem a kocsi állást és nincs  14:00-kor induló busz. Illetve van, de az most éppen nem jár. Egy hangyányit durcás lettem, de megoldottam, másik busszal, másik városba mentem, ahova eljött értem anyukám. Így a probléma megoldódott, mindenki boldog volt.

Délután MSN-en menoh élőben Gran Turismo 4-ezett, de a kapcsolat nem mindig volt tökéletes. Ám így is remek szórakozás volt, nem sok ember csinálhat ilyet. Mondjuk a srác nem megy valami jól...

#133

"Én az ki azelőtt ifiú elmével
 Játszottam szerelemnek édes versével,
 Küszködtem Viola kegyetlenségével:
 Mastan immár Mársnak hangasabb versével

 Fegyvert, s vitézt éneklek, török hatalmát,
 Ki meg merte várni Szulimán haragját,
 Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját,
 Az kinek Európa rettegte szablyáját.
"


Ez volna az a már régen beígért barokk körmondat, ami nem is igazi barokk körmondat, de ez volt az egyetlen barokk mondat, amit találtam a közelemben.
A figyelmesebbek már tudják is, hogy itt bizony a csütörtöki napom egyes kiragadott részletei. Mert ha az egészet leközölném, lépésről lépésre, az nagyon sokáig tartana, és valószínűleg senkit sem érdekelne. Lehet, hogy így sem érdekel senkit, de így emészthetőbb.
És igen, volt szervezés I.-ünk is, ahol már nem a körmondatos kolléga volt bent, hanem a másik, aki tartja az előadást is. Ezt követte egy szörnyen izgalmas közgizdaságtan gyakorlat, ahol zh-t írtunk. Ennek az eredményét leghamarabb pénteken tudjuk meg, de lehet, hogy akkor sem. 51%-ot kell elérni, akkor megkapom az aláírást és mehetek vizsgázni. Úgy érzem, hogy meg lesz. Ezt követte, hogy legyen egy kis kreativitás a mondatalkotásomban és a napomban is, egy önmenedzselés zh. Ami nem volt nehéz, csak érdekes. Egy menedzseres szakszövegből kellett értelmes vázlatot írni. Itt ugye előjön az is, hogy mindenki máshogy jegyzetel. De annyira rosszul nem lehet, hogy ne kapjon rá néhány pontot. Ha hármas vagy annál jobb lesz, akkor ebből is megvan az aláírásom, és ha hármas, akkor hármas, ha négyes, akkor hármas, ha ötös, akkor négyes a gyakorlati jegyem. Kivéve, ha mindenből megvan az aláírásom, azaz a félévem, mert akkor ötöst kapok.

Este, a koleszban kerekedett némi futballmérkőzés a folyosón, melynek sikerült elkapnom egy kis aranyköpését. A szituáció a következő volt: Adott egy körülbelül 12 centiméter átmérőjű labda, egy átlagosan kivilágított folyosó, néhány játékos kedvű főiskolás. Szobatárs1 a kapus szerepét tölti be, neki készülnek gólt rúgni, de a lövés előtt hátrébb sétál, mikor is a következő mondat hagyja el ajkait:


-De sötétben védek bazmeg! -szólott a kapus.
-De fehér a labda!

#132

Szerda reggel, ez most 9 órát jelent, is felkeltem, előre készültem a beborult égbolt és havazás látványára. De csalódnom kellett. A kék eget egy darab szürke, havat hozó felhő sem rondította be. Szikrázó napsütés volt. A még többnyire fehér szomszéd kollégium udvara szinte világított. Minden jóban van valami rossz, tartja a mondás, de most nem találtam ilyet. A gladiátor is meleg volt, kajám is volt, igaz elfogyóban. Ez sem volt gond, mert délután biztosan megyek be a városba Több dolog miatt is. A legfontosabb a mindennapi betevőm beszerzése, ami nélkül rövid időn belül egy leszögelt koporsóban a föld alá helyeznének. Holtan. Aztán elmegyek a számítógépes boltba, mert DVD-írót kell venni és náluk találtam egy elég jót, elég jó áron. A harmadik dolog a fejem kiszellőztetése *a fejéhez kap* "Vissza kell adnom a kémia könyvet!" De ráér az holnap is, ez az egy nap már nem számít. A közgizdaság zh-ra mindenki ezerrel tanul. Csak nem ugyanúgy, mert több tanár tart gyakorlatot az 5 csoportnak. Van egy tanár, aki elvileg az elmúlt 4 évben mindig azonos feladatokat adott ki. A derék diákok ezt természetesen már megszerezték a megoldással együtt. Az egész egy nagy teszt, így a megoldások betűit már kívülről fújják. De mi van, ha pont ebben az évben újít a tanár? Vagy összekeveri a sorrendet? Mert ha így lesz, és nem érik el az 51%-ot, akkor nem mehetnek vizsgázni, ergo vehetik fel újra ezt az 5 kredites tárgyat, kreditenként 3000 jó magyar forintért. Hogy a dolog meg szebb legyen, keresztfélévben nem indítják. Persze van pót zh, de az már nem az igazi.
A mondásnak/Murphy-nek mégis igaza volt. Odakint nagyjából 0 fok volt, a szel fújt°, a Nap a szemembe sütött, a járda 80%-ban sík jég volt. De ezen elemek sem tudtak megállítani, sikeresen eljutottam a számtech boltba, ahol kifogtam egy halk és beszédhibás eladót, aki szemmel láthatóan csinált valamit a pult mögött, és én megzavartam ezen tevékenységében. De nagyon segítőkész volt, és elmondta azt, ami neten is fent volt, majd visszabújt a papírjai közé. Nem kérdezett semmit, pedig ez egy eladótól egy elektronikus cikkeket forgalmazó szakboltban elvárható lenne. De ettől függetlenül náluk fogom megvenni az árut, ha addig nem kapok jobb ajánlatot.
Hogy mit utalok egy boltban? A kasszánál sorban állva? Ha az öreg nyanyák, nem, nem idős hölgyeket akartam írni, mert ez sértő lenne a kedves idős nénikre, akik kedvesen megkérnek, hogy toljam már kicsit előrébb a megvásárolni kívánt termékeimet, mert szeretne kipakolni a kosarából. Mert az öreg nyanyák csak elkezdenek kipakolni, még akkor is, ha a szalag végén nincs is hely, mert én oda pakoltam az élelmiszereket. Gondolva arra, hogy az úgy is mozogni fog, pont, mint egy futószalag. Nem bírnak várni. Idegesítők.
Odakint beborult, akár havazhat is.

#131

Kedd reggel arra ébredtem, hogy melegem van. De nem akárhogy ám! Mintha egy hatalmas kondérban főnék! Megtapintottam a gladiátort és kis híján ráégett a tenyerem. Meg az ujjlenyomatom, ami valljuk be jó lett volna, mert így sok drága dolgot tudtam volna, viszonylag könnyen beszerezni, mindenféle nyom nélkül. De ez akkor nem jutott eszembe. Hogy miért nem nyitottam ki az ablakot? Azért, egyrészt nem volt kedvem és erőm, másrészt, ha kibuktatom, akkor pont a fejemre jön a hideg. Ami későbbi kellemetlenségek (nátha, homloküreg gyulladás) okozója lehet, melyekben nem kívánok részt venni. De a szobatársam (továbbiakban szobatárs2) alig pár perc múlva elfordította a fakeretes ablak rézszínűre fényezett kilincsét és egy finom, ám annál határozottabb mozdulattal kinyitotta. Az ablakot persze, nem a kilincset. Majd ezt mondta: "Ha szeretnéd, hogy jó legyen a napod, nézz ki az ablakon." Valahol belül éreztem, hogy a hó megint leesett, azért mondta, de nem akartam hinni neki, ezért elnehezült testemet felemeltem, kinéztem az ablakon. Minden fehér volt. Hó fehér. NOVEMBERBEN KÖZEPÉN NE BORÍTSA HÓ A MAGYAR ALFÖLDET!!! ... Nyugodt vagyok, melyeket lélegzek, szú-szááá, szú-szááá.


Felkerekedtem és elcsúszkáltam az iskolába, hogy végre végezzek a tesiórákkal. Legalábbis erre a félévre. 11 métert teljesítettem az ötös ugráson, ami figyelembe véve a magasságomat és azt, hogy először csináltam ilyet, jó eredmény. Az ingafutás szörnyen monoton és fárasztó. Összesen 66-szor teljesítettem a 20 méteres távolságot, de ment volna több is, ha akarom.
Délután láttam egy szipus gyereket a Malom előtt. Éppen az egyenest kereste. Beteg. Hülye. Nem értem, hogy mi benne a jó, csak pusztítja az elméjét. De igaz, ha még pár évig tudja szívni, nem lesz mit pusztítani, elbomlik a csöppnyi kis agya.


A hó egész délután esett, már majdnem szakadt, de állítólag csütörtöktől újra jó idő lesz. Ami annyit jelent, hogy ez a jelentéktelen mennyiségű hópehely, ami ide lejött, pedig senki sem hívta, el fog olvadni és sok vizet hagy maga után. Amit az autók ezerfelé spriccelnek, minden nyálkás lesz.


Este megint megtámadták a krisnák és én megint nem adakoztam. Megpróbáltam sugallni, hogy nem is fogok, de Ő nem akart nekem hinni, megint megpróbálta elmagyarázni, hogy az adakozás és segítés mennyire jó. Meg van jó könyve is, amit alig 4000 Forintért meg is vehetek… Legközelebb elhajtom a picsába. Majd levezetésképp megnéztem a Doom-ot. Többször nem fogom, mert a forgatókönyve tényleg egy A/4-es lap volt. A filmről már kifejtettem a véleményem a Kedvenc filmek topikban, itt nem írom le még egyszer. Viszont az előzetesek között találtunk egy egész jónak ígérkező filmet. Címe: Jarhead, és a közél-keleten, egészen pontosan Irakban játszódik. Az odakerült katonák, ottani életét dolgozza föl. Megnézzük.

#130

Hétfő reggel, illetve hajnalban telefonom ébresztett az előre beállított kellemes dallammal. Kényelmesen felkeltem, elvégeztem az ilyenkor szokásos dolgokat, levonszoltam magam a földszintre, ahol anyukám azzal fogadott, hogy esik a hó. "hogy a mit csinál a micsoda?" "esik a hó" "nem az nem esik" "de esik". Megnéztem és tényleg esett. Tudom minina, Te előre megmondtad. A buszmegállóban csekély 10 percet vártunk a buszra, ami nyilván az időjárás miatt késett, de legalább új volt, volt rajta ülőhely, és nem utolsó sorban légkondicionáló berendezés. Bár ennek működését nem vettük igénybe, mert nem vagyunk jegesmedvék és nem Szibériába készültünk. Aztán a GAMF előtt nem sikerült leszállnom. Történt ez azért, mert közvetlenül leszállás előtt nem mertem átmászni a táskákon. Mikor oda értem az ajtóhoz a sofőr már becsukta. Hiába szóltam. De nem gond, mert a következőnél megállt. Ahonnan 10 perc gyaloglás a főiskola... Ez a séta arra nagyon jó volt, hogy felébredjek, teljes erővel az anyagismeretre tudjak koncentrálni. Sikerült is, olyannyira, hogy közgizdaságra már egy csepp energiám nem maradt. De ne szaladjunk ennyire előre! Megnéztem a zh eredményét. 13,5 pont, pontosan jó, nem kell újra írnom. :) Délutánra a hó nagy része elolvadt, maradt belőle víz és hideg. Igen, hideg. Nem tudtátok? A hó hozza a havat, nem a mikulás. Aki megjegyezném, ha 8 évesnél fiatalabb vagy, akkor ugorj egy mondatot, nem létezik. Pfffff... Holnap további havazás, délután +2 fok várható. Este megint bent voltak a városközpontban a krisnák, de engem szerencsére elkerültek. Nem úgy haveromat, akit a továbbiakban "haver1" néven fogok nevezni, akire nyilván rátört a jótékonykodhatnék és adott nekik 500 magyar fizetőképes valutát, hiába mondta, hogy diák, kollégiumban lakik, ki van számolva a pénze, ezek csak erősködtek. Még mindig nem értem, hogy miért a diákoknál és a kisgyerekes családoknál próbálkoznak. Mert ugye köztudott, hogy ezeknek a népcsoportoknak van a legkevesebb pénzük. Majd később arra gondoltunk, hogy, mikor mennek vissza a szektájukba, útközben megverjük őket és elvesszük az aznap összekoldult pénzt. Úgy 30-50 ezer között lehet náluk, ami azért nem rossz zsebpénz egy hónapra.

#129

A péntek reggellel megkezdődő hétvégém talán egyetlen említésre méltó pillanat a szombat este volt, amikor megnéztük a Sin City-t. A film zseniális. Egyedül a képi világ volt furcsa, de ez is csak az első 15 percben, utána hozzászoktam és nagyon megtetszett. Egyszerűen zseniális, mindeninek csak ajánlani tudom. Kivétel ez alól Papesz, aki egyértelműen megmondta, hogy nem tetszett neki. Egyébiránt pont említett nap estéjén látta Ő is. Ebből arra következtettem, hogy elbújt a nappalinkban, valószínűleg az ülőgarnitúra alá, és onnan nézte végig. Vagy levegőnek álcázta magát és elvegyült közöttünk.
Ó, igen! Vasárnap teljesen véletlenül ráakadtam az idényzáró WTCC futamra, ahol jól elkeseredtem, de ezt majd megírom, mert megérdemlitek!

süti beállítások módosítása