A tegnapi napom azzal kezdődött, hogy felkeltem, pedig nem mondta senki, hogy "Kelj fel és járj!". Elmentem a szeretett főiskolánkba, ahol csupa érdekes dolog történt. Ilyen például, hogy közgázon írtunk jelenléti ívet, mert összesen 26-an voltunk a 126-ból. A tanárnő meg is jegyezte, hogy nem kötelező előadásra járni, a papírt sem kötelező aláírni, de... Óra előtt éreztem, hogy papír lesz a dologból, lebeszéltem az előadó elhagyásáról egyik évfolyamtársamat, aki több évig volt osztálytársam, de ez nem kapcsolódik szorosan a történethez. Ezzel az aláírással vizsgán lehet némi előnyöm és ezt nagyon nem bánom!
Analízis gyakorlaton több félreérthető megjegyzés is elhangzott. Itt most az következik, amelyik a legjobb volt. Na jó, valójában csak ezt az egyet írtam le. Tanító bácsi éppen ír valami általunk teljesen értelmezhetetlen feladatot a táblára, mikor az egyik csaj, aki eddig a tanárral beszélgetett és most is ezt tette, a következő mondatot mondta: "Én tudok olyat, amit maga nem tud!" Tanárunk megállt és egy kicsit pirosan, mint aki csúnyán megégett a Napon, felnézett és levegő után kapkodott. Nem kicsit kuncogtunk.
Majd 13 órakor eljöttem haza. Illetve jöttem volna, ha az egyes busz, amely szám itt és most nem a helyi járatot, hanem a Kiskőrösre induló busz indulási idejét akarja jelenteni, nem csak péntekenként járna. És a péntek az ugye nem a hétfő. De ki volt írva egy busz, ami negyed háromkor rajtol. Még volt egy órám, ezért úgy döntöttem, hogy bemegyek a végállomásra, ami erős 35-40 perc gyaloglás, de így biztos lesz ülőhelyem. Miközben ballagtam a buszvégállomásra olyat láttam, amitől tátva maradt a szám. Ami kiváltotta belőlem ezt az ingert, az egy autó volt. Nem egy különleges sportautó, hanem egy teljesen átlagos kis családi autó: Opel Corsa kombi! ... Most, hogy mindenki magához tért, kivéve Yzermant, megsúgom, hogy ez a típus ezen a kontinensen nem őshonos. Összességében nem volt csúnya, sőt egyes mai kombiknál még szebb is volt. Odaértem, nem a kocsihoz, hanem a busz végállomáshoz megnéztem a kocsi állást és nincs 14:00-kor induló busz. Illetve van, de az most éppen nem jár. Egy hangyányit durcás lettem, de megoldottam, másik busszal, másik városba mentem, ahova eljött értem anyukám. Így a probléma megoldódott, mindenki boldog volt.
Délután MSN-en menoh élőben Gran Turismo 4-ezett, de a kapcsolat nem mindig volt tökéletes. Ám így is remek szórakozás volt, nem sok ember csinálhat ilyet. Mondjuk a srác nem megy valami jól...