Úgy érzem magam, mint egy 173 centis (daliás, mi?), két lábon járó kérdőjel, ami minden egyes lépésénél Miért?-ek ezreit szórja szét a világba és szomorúan nézi az embereket.

Új hónap, új félév, újabb utazgatások a város túlsó felére csak azért, hogy olvassak. Ha a könyv jó lesz (állítólag be fog indulni a történet), akkor nincs gond. Ha nem lesz jó, akkor be kell szereznem a karácsonyra kapott első két kötetét. Az biztosan jó lesz. Nem igen vágyom erre az egész iskola dologra, még ha fő is. Pláne, hogy most egyedül fogok menni, egyedül kell megküzdenem a tömeggel és az undorral. De az első órákra be kell menni, hiszen itt derülnek ki az okosságok, elvárások és az, hogy a későbbiekben milyen rendszerességgel leszek az előadások látogatója. Mert a gyakorlati órákra be kell járni, különben vehetem fel őket újra. Másrészt ezeken legalább tényleg történik valami, aminek talán van haszna. Nem úgy, mint a barokk körmondatokkal előadott Sajtótörténetnek. Na ezen tényleg nem lehetett jegyzetelni, annyira követhetetlen volt. Szerencsére kaptam felmentést. Ezeket is kell majd intézni erre a félévre, tehát valamelyik nap mehetek be az Atalantába, hogy adjanak tematikákat pár tárgyból. Amiket remélem elfogadnak, mert nem akarok, kisemeremmondanihogymennyit fizetni ezeknek a mocskoknak erre a félévre. Két tárgyfelmentéssel már sokkal szimpatikusabb összeget írna ki az etr. Ez egyébként iskoláról iskolára gagyibb,  használhatatlanabb és átláthatatlanabb. Pedig hozzáértők készítik, fejlesztik és még a diákok ötleteit is meghallgatják! Csak nem építik be őket.

Olyat álmodtam, hogy eszméletlenül boldog voltam, szerintem repdestem is a szobában. Aztán kinyitottam a szemem, és ugyanaz fogadott, ami már hosszú ideje. Az öröm azonnal eltűnt, mintha sosem lett volna.

Kedden délután 6 óra magasságában egy 41 forintos tescós szatyorral a bal kezemben, fekete öltözetben vágtam keresztül a Blaha Lujza téren az aluljárón. A hideg és egyén okok miatt is csúnyán néztem mindenkire, amikor is elém ugrott két rendőr. Sebtiben igazoltattak is, nehogy tudjak menni a dolgomra, hátha rendbontó vagyok. Pedig vasárnap borotválkoztam, meglehetősen ápolt volt a külsőm. Átadtam a személyimet, majd elkezdtem nézelődni, hátha rájövök az igazoltatás okára. Tekergettem a nyakam, amikor is 8 óránál megláttam a Jobbik standját. Felcsillant a szemem, összeállt a kép, somolyogtam is. Erre megkérdezték, hogy szúró, vágó eszköz rejtőzik-e öltözékem alatt, a zsebeimben, stb. Őszintén bevallottam, hogy semmi ilyen nincs nálam, el is engedtek. Ebből rájöttem, hogy legalább veszélyesnek kinéz a külsőm, ha a Jobbik aláírást gyűjt a Blahánál. Legalább valami.

Szeretem az olyan napokat, amik csak úgy eltelnek. Felkelek valamikor, bekapcsolom a gépet, elolvasom az egész internetet és a következő pillanatban este 10 van és unatkozok. Már majd' két hónapja megy ez és még egy hétig menni is fog. Viszont három hete minden szerdán nézem a Dr. House-t. Meg a Rómát is nézem, mert egy igen jó sorozat, csak sok vidámságot nem csal a lelkembe. Tekintve, hogy mindenki elárul mindenkit, pedig nem is biztos, hogy akarja, mindenki cselsző a másik ellen, hogy senkinek se legyen jó és bér gyilkolnak is. Szóval a napjaim észrevétlenül, jelentősebb események nélkül múlnak el. De holnap, ha minden jó lesz, megyek edzeni, hiszen már vagy egy hete eszek rendesen, a hasamról sem kell leszedni az anyajegyet, mert nem ellenséges, pénzem is van a bérletre és edzeni kell. Hogyha megkérdezik, hogy mim van, tudjam őszintén válaszolni, hogy izmom. Másból kifogytam.

Pénteken váratlanul kaptam munkát péntekre és szombatra. Két hét kihagyás után el is felejtettem, hogy mennyire buták és bunkók az emberek Rémisztő. A csodálatos új Danone krémdzságörtöt kóstoltattuk, ami mindenki ízlett, de az emberek 40%-a csak odajön, kérdés nélkül elveszi, majd elsétál a termékkel. Ránk se néz, csak gépiesen mozog. Aztán visszajön, mert nem tudja, hogy milyen ízekben kapható, elkezd érdeklődni. Akikkel a DolceGusto promóció alatt beszéltem, találkoztam, mind értelmes, magasan iskolázott lények voltak ezekhez képest. Ahogy ott, itt is akadtak kivételek, de alapvetően sokkal rosszabb egy sima kóstoltatás, mint egy termékbemutató. Ugyan nem kell annyit beszélni, volt vagy öt mondatunk, de ha nincs kint mind a három ízből az asztalon, mert mindenki odajön kétszer végigkóstolni az egészet, a gyerekek a lábak között rohannak, lekapják a pultról és már el is tűntek, akkor húzzák a szájukat, hogy várni kell. Néha elhajtottam volna őket melegebb éghajlatra...

A másik dolog, ami nem kicsit volt ebben a melóban, hogy mindig be kellett mászni a hűtőbe, ha elfogyott az asztalról a kóstoló anyag. Kb. 10 percenként tűnt el a felső testem az 5°C-os hidegben, majd tért vissza a kellemesebb időjárásra. Igazán jót tett az ízületeimnek és a hajamnak. Utóbbin vasárnapra vastagon állt a korpa...

(A fizetésem után most kezdek el telefonálgatni, mert nagyon szépen kezd keverődni az, ami a tápcsatornánk végén távozik.)

Az életed történéseihez asszisztálni nem jó dolog.