Egy Blog

#48 - A meet után

2005. július 10. - ZsubiHUN

Péntek reggel elmentem fodrászhoz, utána mentünk Bp-re, unokatesóm esküvőjére, majd onnan, 18 óra magasságában elindultunk, akkor még még Szántós irányába. Rövid időn belül kiderült, hogy az első B13 forummeet helyszíne mégis Fonyód lesz. Szép volt, jó volt, lassan lesz róla blogbejegyzés és természetesen SOK kép.

See you later!

Update: az előbb elkezdtem írni a beszámolómat, kezdtem belelendülni, megjött az ihlet és jött egy 1 mp-es áramszünet...

#47

Hétfőn blogoltam legutóbb. Ez viszonylag régen volt, ahhoz képest, hogy általában minden másnap írok egy bejegyzést. De ez itt és most nem probléma, mert süt a Napocska, az idő is egész jó. De hétvégén nem ilyen lesz. Hideg lesz, fújni fog a szél, esni fog az eső, én meg a Balaton partján, egész pontosan Szántódon leszek. Hiszen forummeet lesz, amit már jó egy hónapja elkezdtünk szervezni, le lett fixálva, hogy hol leszünk és az is, hpogy kik jelennek meg. Alig nyolc személy jött össsze. Ebből ketten visszamondták, tehát leszünk hatan. Ennyi még gombócból is kevés! Hatalmas lelkesedésre számítottam, hiszen már több, mint egy éve létezik a forum (eredetileg konzol.hu volt), a kemény mag a kezdetek óta itt van, a többiek is sokat írtak, de semmi. Nem is érdeklődtek, hogy mi ez, mikor lesz? Semmi, néztek, mint a sült halak. Kicsit csalódtam bennük. Mindenkinek van/lesz programja erre a három napra. Talán a legközelebbi összeröffenésre többen felkapják a fejüket.

Egy gyors váltással rátérnék betagadt bicepszemre. Ezt sikerült legutóbbi bejegyzésem írásának napján (hétfőn) összehozni, hiszen múlt hét óta járok konditerembe. Bicepszre, tricepszre, vállra, és hátra edzettünk, de rosszul választottam meg a súlyt, így megerőltettem a kezecskémet. Nem bírtam kinyújtani, egyiket sem, de főleg a balt nem, így az utcán járva úgy néztem ki, mint aki folyamatosan feszít. Pedig nincs így. Még nincs mire. De nem is fogok. Minek? Tegnap este odáig fajult a dolog, hogy kénytelen voltam valamilyen sportkrémet magamra kenni, hogy javítsak a helyzeten, de nem lett sokkal jobb. Lassan tipegek táplálkozni, akkor újra bekenem, remélem jobb lesz.

Tehát holnap késő délután/este meglesz a nagy találkozás. Mindenki örül a másiknak, ökörködünk, kajálunk, jó idő táncot járunk és lesz valami.

Holnap reggel, mielőtt indulunk hazánk egyetlen és szeretett fővárosába, elmegyek fodrászhoz. Levágatom a hajam, mert lassan eléri a 2 cm-es hosszúságot.

#46 - Tegnap

Vasárnap volt. A Nap is sütött, az idő is elég kellemes volt, a Vadkerti-tón borfesztivál volt, F1 után mentünk is ki. A Forma 1 nem volt rossz, de láttunk már izgalmasabb futamot ugyanitt. Tehát kimentünk a borfesztiválra, hol egy csepp bort nem fogyasztottam el, mert nem szeretem. Helyette ittam sört, egészen pontosan Sopronit, mert az a legjobb! Ettem két forró kutyát, azaz hot-dogot, ami jól esett. Járkáltunk, kommunikációt létesítettünk a többi humanoiddal, járkáltunk, üldögéltünk, beszélgettünk, belehallgattunk Gáspár Laci koncertjébe, ami egész egyszerűen siralmas volt (először szart akartam írni, de az nem illett volna ide). Megasztárunk után jött valami mulatós zenét előadó ember. Valamiért nem ragadt meg bennem a koncertje. 20:00 előtt kb. 10 perccel elkezdett növekedni a tömeg a színpad előtt, egyre több EDDA Művek pólós embert lehetett látni, majd a hangfalakból felcsendültek az új album dalai. Darab idő elteltével, előbb megnevezett együttes tagjai megjelentek a színpadon és adtak egy 2 órás koncertet, ahol a többség tombolt (én nem, nem igazán szeretem őket), a kisebbség meg nem. Voltak mindenféle számok, olyanok is, amiket eddigi rövidke életem alatt még soha nem hallottam. A koncert alatt folyamatosan sétálgattunk, a végét megnéztük, majd ismerősök után néztünk. Találtunk is, beszéltünk is velük, majd telefonáltunk egyet és elindultunk a házi buliba, ami egy nyaralóban került megrendezésre. Ott ittunk egy két akármit, a hangulat viszonylag emelkedett volt, a többség ittas állapotban volt, két haverom, akikkel mentem, kicsit csúnyán nézett egymásra, majd 2 óra után hazajöttünk.


Ma 10 után másztam ki az ágyból, de a lábamban még mindig izomlázam van, mert szombaton lábra gyúrtunk. Valószínű ma is megyünk.


A héten nagy valószínűséggel megírom, azt a bizonyos Török rally írásomat, ami nem lesz nagy dolog, de legalább készen lesz. Még azon a napom, ha nagyon belelendülök, megírom az Acropolis rally-ról szólót is. A videó már kocog lefelé, úgyhogy csak erőt kell vennem magamon, hogy meglegyen.

#45 - Visszafelé

Nem túl szép szombat délre ébredtem. Az eső tegnap este óta esik, ami nem jó. Alig hallok valamit, mert tegnap diszkóban (disco-ban) voltunk. Tűrhető volt, csak az emberek mennyisége volt kicsi. Előtte hivatalos voltam egyik haveromhoz egy kis birkapörköltre. Igen jó volt! De a terepet rövid idő belül elhagytuk. Még előtte átmentünk a szomszéd city tavához és úsztunk egy kicsit, de sajnos ez sem segített az izomlázamon. Rosszabb lett. Elvileg ma is megyünk gyúrni, de hogy mikor, azt nem tudom megmondani. Forma 1 is van a hétvégén, ami eddig nem túl jó, mert Raikkönen 10 helyes büntetést kapott, mert elfüstölt a motorja.

#44

Már régen írtam ide. Ha jók az emlékeim, akkor szombaton, valamikor délután. Akkor az érettségire pazaroltam néhány karaktert. Ezt most nem teszem, hiszen vége ennek az egésznek. De még van olyasmi, ami ehhez kapcsolódik. A felvételi. Valamikor augusztusban fog kiderülni, hogy mi a pálya, addig stresszben kell továbblendülnöm a mindennapokon, amik egész jól telnek. Tegnap megjött a Killzone, és oda vagyok érte, meg vissza. Írták, hogy jó, megunhatatlan, izgalmas, változatos, teljesen áthozza egy háború érzését, de hogy ennyire... Ezzel játszani kell, hogy megértsük. A történet nem rossz, kicsit hállivúdi, de jó.

Mától gyúrok vazze'! 4000 HuF-ba kerül, annyiszor megyek, ahányszor nem fáj és a nyár végére, lesz némi izomzatom is, ami nem baj, mert amennyi jelenleg borítja testemet, az kevés. Ma egy bemelegítő edzésen voltunk, de már ettől is izomlázam lesz.

Holnap keresek valami munkát, ami korán reggel kezdődik és kora délután végződik és jól is fizet.

Frissülni fog az autósportok részleg is, csak mostanában keveset foglalkozok vele. Vasárnap lemaradtam a WTCC futamokról, mert a port.hu-n, rosszul volt kiírva. De rövid időn belül írok a török és görög rally-ról is.

Aludjatok jól!

#43 - Érettségi, az eredmény

Ma 15:00-kor ünnepélyes keretek között megkaptuk az érettségi és év végi bizonyítványunkat. Na jó. Nem volt annyira ünnepélyes, csak meleg volt. Izgalmasan végigvártam, amíg mindenki megkapja a cuccot, majd végül, de nem utolsó sorban kihívtak és legnagyobb meglepetésemre dicséretet (lesz róla kép) kaptam a földrajz szóbeli vizsgámért. Majdnem megkérdeztem, hogy "Én?!" 12 év alatt először fordult elő. Pedig, ahogy legutóbb is említettem a tétel tartalmával nem voltam tisztában. De a közlekedésről minden hülye tud beszélni. Tisztelet a kivételnek... Akkor következzenek a száraz adatok, kérem hagyják el a tiltott zónát. DE NE ARRA!!!


Matematika: 52% (hármas)

Történelem: 80% (ötös)

Magyar nyelv és irodalom: 64% (négyes)

Német nyelv: 61% (négyes)

Földrajz: 78% (négyes)


Kár, hogy a matek hármas lett, de most már mindegy két óra múlva bankett, holnap jelentkezem.

#42 - Szóbeli érettségi

MEGVAN!

Ma, reggel 8 órára kellett a tetthelyszínre érkeznem, ami nem volt más, mint az iskolánk alsó szintje. Tiszta ideg voltam (már csak ilyen ideges típus vagyok), szemem előtt a nem tudott tételek lebegtek (pl. Illyés Gyula: Bartók), amiknek csak a címét ismertem. 8-kor behívták az első két áldozatot, akiket valószínű nem kínoztak meg, mert nem ordibáltak és nem kértek segítséget. Harmadiknak voltam beosztva. Behívtak és tiszta ideg voltam, majd kihúztam, nem a gyufát, hanem a német tételt. Kezdtük a szituációval, a tételeket el sem tudtam olvasni. Mármint a címét. Szituáció megvolt, kibéreltem öt napra egy szobát Münchenben, hogy mikor megyek, még nem tudom. :D Tanárnő mondja, hogy válasszak a TV vagy Zu Hause közül. Itt én lettem a világ legboldogabb embere. Legjobban a Zu Hausét tudtam és kihúztam! Jeeeeeeee!!! De továbbra is ideges voltam, amikor végeztem a tanárok próbáltak nyugtatni, de sok sikert nem értek el. :) Magyar. József A. nagy gondolati versei, A Dunánál. Ehhhh... Na mindegy, megoldjuk. Nem sikerült túl jól  megoldás, olyan 3-ast adtam volna magamnak, de kurvára izgultam. Remélem azért megtartottam a négyest. Az esélye kicsi, de nem baj, mostantól nem kell a magyarra gondolnom. A tanárnő kérdezett dolgokat, pl verscímeket. Összesen egyet tudtam mondani (Óda). Kiegészített. Nyelvtanból a nyelvújítást lett volna jó bemutatnom, hasonlóan sikerült, mint az irodalom, de nem érdekel ez sem. Történelem. Az athéni demokrácia jellemzése és összehasonlítása a modern demokráciákkal. Igen, nekem is hasonló gondolataim támadtak, de Athént vágom és egészen véletlenül egy modern demokráciában élek. Jól ment, az osztályfőnök és történelem tanár segített, nem kérdezett intim dolgokat, a négyest nem dobtam el. Kimentem könnyíteni magamon, majd visszatértem a választott tárgyról beszélni. Ez nem volt más, mint a földrajz. Azért ez, mert szeretem, jó dolog. Vízszintes földrajzi övezetesség és Magyarország közlekedése. Az elsőt tudtam, azt áttanulmányoztam a könyvben, de a közlekedésnek csak a címét tudtam. A tételcím mellett volt pár megjegyzés, hogy mire kell kitérni. Innentől kezdve nem volt vele semmi gond a tanárnő segít, ha belezavarodok, nem problémázik (kétszer is sikerült), tudja, hogy mire gondolok, veszi a poénokat. Befejeztem, elköszöntem, hazajöttem. Az elnök jó fej volt, ezt akkor sikerült bizonyítania, mikor a magyar végén a tanítónéni feltette azt a költői kérdést, hogy miért izgulok? Magamban megfogalmazódott a "szerinted?" visszakérdezés, mikor is, az elnök: "Talán mert most érettségizik először." Természetesen mindenki röhög. Majd az osztályfőnök: "Reméljük utoljára." Vicces.


További szép napot!

#41 - Az utolsó nap

Holnap megyek szóbelizni és egy cseppet izgulok. Most fogyasztottam el az utolsó vacsorámat és eljöttem megírni utolsó érettségi előtti bejegyzésemet. Állítólag a magyar tanítónéni elég szemét, egy csomót kérdez, aminek sok köze nincs a tételcímhez. Izgulok, de bízok abban, hogy szerencsém lesz és jó tételeket húzok.

...

...

...

Nem tudok mit írni. Majd holnap, ha végeztem és lelki állapotom megengedi, megírom neked, kedves olvasó, hogy mi történt velem azon a bizonyos érettségin.

#40 - Érettségi

7:15-re rendeltek be minket a suliba, ami elég korán van. Az elmúlt egy hétben 9-kor keltem, de csak azért, hogy tanuljak. Tanultam is, de a 6 óra 45 perces kelés korán van. Tehát felkeltem, kiöltöztem, még nyakkendőt is vettem (szerencsére), majd negyed nyóckor a tetthelyszínen voltam. Bementem találkoztam az osztályfőnökkel, kiderült, hogy péntek reggelre kell bemennem, ami NAGYON JÓ! Mert így van kb. 2 napom, hogy tanuljak. Beszélgettünk, hogy ki mennyire nem készült föl (változatos), majd vártuk "szeretett" igazgatónk nyitóbeszédét. 8:15-kor bele is vágott, átadta a szót az érettségi elnöknek, aki így első ráhallásra jó fejnek tűnik, majd örömét fejezte abban, hogy egy srác nem vett nyakkendőt, egy pedig nem jött öltönyben, hanem egy póló + farmer összeállítást választott... Ezzel sikerült emelnie az osztály már amúgy is alacsony színvonalát. Ketten bennmaradtak, már felelnek. A bankett szombaton este lesz, meghívtunk 11 tanárt + osztályfőnök + igazgató. Lesznek valamilyen tálak, azokon kaják. Iszunk pezsgőt, meg bor lesz kirakva az asztalra, amit ezen felül veszünk, azt már mi fizetjük, nem osztálypénzből megy. Valószínű fogunk fizetni.

Tehát pénteken reggel 8-ra kell mennem.

#39

Szerdán kezdődnek a szóbelik, de még nem tudom, hogy melyik napra vagyok beosztva. Remélem csütörtökre vagy péntekre, mert így lesz még időm tanulni. Kicsit kezdek izgulni, néha úgy érzem, hogy semmit sem tudok, majd a következő pillanatban teljesen nyugodt, vagyok, nem lesz semmi probléma. Most éppen izgulok.


Ezt találtam nektek.

süti beállítások módosítása