Hiába volt a nagy lelkesedés 2011 végén, az év közel sem úgy indult, ahogy azt szerettem volna. Kezdődött minden a karácsonyi szaruhártya sérülésemmel, amiből még mindig lábadozok. Ezt követte január elején egy, talán a környezetem szempontjából kellemes hangszalag gyulladás, majdnem négy napig csak suttogásra futotta. Amint ebből kigyógyultam a bal szemem begyulladt, folytattam a csöpögtetését, kenőcsözését, utolsó kontaktlencse repült a kukába, miközben a próbalencse nem jött meg és kezdtem idegbeteg lenni a magyar egészségügytől. A próbalencse (napi cserés) megjött, de installálni még nem tudtam, ma telt le a két hét a legutóbbi orvos látogatásom óta, ott a doktornő azzal az instrukcióval engedett utamra, hogy legalább két hétig nem kerülhet bele lencse. Mindeközben az új lencsével vissza kellene mennem, hogy megnézzük az illeszkedését, de már rettegek, hogy két pillanatnál tovább nem foglalkoznak velem. Magánrendelésre kellene menni!

Akkor jöjjön a fellendülés része a bejegyzésnek, mert a fentiek nem sok okot szolgáltattak a címre. Oszt a k. olvasó még teljesen hülyének is nézne, hogy milyen címeket vések ide, miközben nem is.

Költözünk. Nem szeretném elkiabálni a dolgot, mert a papír csak órák múlva lesz aláírva, de innen már szinte nincs visszaút. Bármennyire is szeretek itt lakni (annyira azért nem, mégiscsak egy lakásról beszélünk), bármennyire is tökéletesen ebbe a lakásba/szobába illik a bútorzat a kertes ház, csak kertes ház. Rendes udvar, amibe az emeletekről nem hullik alá bármi, amibe nem bambul be az utca népe, a garázsban csak a saját autónk áll és nem foglalja el a beállót valami paraszt és nyáron nyugodt szívvel ki lehet feküdni a napra. Ez utóbbi mondjuk eddig sem zavart, döglöttem én a napon bármikor, de csak intimebb lesz így a dolog. A sarokkádról nem beszélnék komolyabban...

Ezen felül van még két pozitív dolog, de egyikről sem fogok írni még. Főleg az egyikről, azzal úgy kell vigyázni, mint a hímes tojással!