A mai nap talán legnagyobb híre Andy Vajna halála volt. Ugyan nem törtem össze a hír hallatán, de egy pillanatra elszomorodtam, hiszen egy igazán sikeres (magyar) ember távozott közülünk. Ezzel kapcsolatban várható volt, hogy nem csak a sok évtizedes munkájával lesz tele minden, hanem szó esik a feleségéről is, de arra nem gondoltam, hogy tízből kilenc facebook/fórumos poszt utóbbiról fog szólni.
Most vagy együttérez vele, mert tudja, hogy milyen valakit elveszteni, vagy csak simán irigy geci az összes. Mert részvét nyilvánító bejegyzést nem sokat láttam, csak annyit írnak, hogy biztos erre várt már, csak ezért ment hozzá, itt az ideje, hogy keressen egy fiatal férfit és hasonlók. De miért? Igen, valószínűleg egy jelentősebb vagyon kerül most hozzá, de ez miért is baj? Andy elvette, tudván, hogy mivel fogják támadni, hogy Timike "csak" egy aranyásó, miért fáj az internet népének ez?! Miért nem lehet Andy Vajna már-már mesébe illő életútjáról írni? Gyerekkorában egy szinte harmadik világbeli helyről menekült a családja az USA-ba, ahol kemény munka árán felküzdötte magát Hollywood csúcsára. Hogy eközben átgázolt másokon? Egyértelmű, hiszen a sikerhez ezt is meg kell tenni, ha mindenkit segítesz, akkor csak halálod után évekkel avatnak csak szentté és akkor már rohadtul mindegy. Sosem felejtette el, hogy magyar, rengeteget próbált tenni az országért, a magyar filmgyártásért. Igen, az utóbbi években ezt a Fidesz segítségével(?) tette, de nem azokért a suttyókért. Újra naggyá akarta tenni az itthoni filmgyártást, de nem úgy, hogy csak a neki tetsző dolgokat tolta. Ha valamiből sikert lehet csinálni, akkor amerikai módra, adta hozzá a pénzt. Valószínűleg szakértelemmel megtámogatva a tehetséget. Valamint Ő alapította a Digic Pictures-t, mely magyar cég az elmúlt 16 évben meghatározó lett a cgi piacon és olyan jelentéktelen cégekkel dolgozott és dolgozik együtt, mint a Bungie (Halo, Destiny), Microsoft Studios (Halo), Acitivision (CoD), EA (Mass Effect 3), Ubisoft (Assassin's Creed széria), stb.
De persze ezekről szó sem esik, csak arról, hogy Timike most hogyan fogja a macskáját magánrepülőn utaztatni... Gratulálok!