A csúfos befejezésű VV8 után szükségét éreztem, hogy újranézzem az első Éden Hotelt. Sebtiben ki is kölcsönöztem, már másfél hónapja megnézek heti két-három részt belőle és meg kell állapítanom, hogy hat éve sokkal érettebb volt a 20-25 éves korosztály. A VV8 jól indult, egészen tűrhető minőséget hoztak, majd elkezdtek kiesni az érdekes karakterek, maradtak az átlagos figurák, akikkel nem lehet show-t csinálni. A tematikus hetek nem voltak jók, leszámítva a zseniális hotel hetet, azon visítva lehetett röhögni. Látták ezt a szerkesztők is, a végét nagyon gyorsan lezavarták, VVSoma nyert, a három opció közül ő volt a legjobb választás.
Viszont szinte kivétel nélkül lelkileg nyomorék embereket küldtek be a játékba. Ha valaki véletlenül megpróbált taktikázni, összefogni más ellen, az azonnal faszszopócsicskapapagájkutya lett, mit képzel már, milyen aljas ember, hogy pénzért manipulál valakit! Alkalmanként a taktika fontosságára felhívta a figyelmet egy-egy játékos, de senki fülébe nem sikerült beültetni a bogarat, teljesen érzelmi alapon választották ki egymást az agyhalottak, majd csodálkoztak, hogy bazmeg, őt küldjük párbajozni, pedig szeretjük. Látszott rajtuk, hogy nem értik miről van szó, mit jelent bruttó 36 millió forintot nyerni, döntéseket hozni, gondolkodni. Élvezték, hogy ingyen van a kaja és a kibaszott cigi, pihentek egy jót. (Velem párhuzamosan, de ezt engedjük most el.) Sajnos extra védettséget csak ritkán lehetett kapni, a BigBrother vonalat egyáltalán nem használták, elszomorító volt az egész. A "párbaj" előtti sorversenyekkel lehetett volna feldobni, de ezeknek sem volt tétje, amikor szükség lett volna kitartásra, megmutatták, hogy nincs nekik. Ekkor kezdtem el rimánkodni, hogy legyen újra Survivor, ott ezek az emberek (tisztelet a nagyon kevés kivételnek) két nap alatt éhen haltak volna. Mondjuk a nem túlélésre építő A Farmban is sikerült pár nap alatt felélniük bő egy heti élelmet, nem szabadott volna meglepődnöm...
No, de nem a VV8-at jöttem ide szidni, hanem örvendezni és elmélkedni. Egyrészt lesz ősszel Survivor, a nézőknek nem lesz beleszólásuk, egymásnak játszanak a játékosok, várhatóan jó lesz nézni. Az egyszeri valóságshow nézőnek már ennyi elég lenne, de szerencsére a Viasat újra előáll egy Éden Hotellel (más néven, mert nem náluk vannak a jogok, de a koncepció elvileg nagyrészt ugyanaz lesz), amely formátum személyes kedvencem. Vártam az RTL-re egy új évad Farmot, de jelenleg erről nincs hír. Kíváncsian várom, hogy milyen karaktereket sikerül összeszedni, mert a VV-s vonal itt el fog vérezni, taktikázás, egymásnak nyalás, egymás átbaszása nélkül hamar kiesnek a játékosok. Persze itt is bent lehet maradni, ha csendben vagy, találsz egy megfelelő partnert magadnak (lásd ÉdenLevi az első évadban), de nyerni nem a legnagyobb arcú taktikus fog. Éden3Loki csinálta a legjobban, amivel eddig viszi a legjobb taktikus címet, az utolsó pár hétre taktikát váltott, visszavett a sunyiságból, csak olyan vitákba ment bele, amivel a többség számára szimpatikussá vált, meg is nyerte a játékot. Ellenben Éden3Peti végig ugyanazt csinálta, már majdnem keresztapai szinten, de ez már az első évadban sem működött a Királynak.
Nagyon remélem, hogy nem érzelmi roncsokat dobnak be, akik két nap alatt szerelmesek lesznek a másikba, mert együtt aludtak és egy pár lettek (oké, ilyen mindig történik, de a VV8-ban már mindenki mindenkibe szerelmes volt és kiábrándult, majd mégsem) és a taktika szó első említésére sikítófrászban törnek ki. Az is igaz, hogy a Viasat castingjai eddig mindig jól sikerültek, beugró szarkavarónak simán előszedhetnek egy-egy régebbi arcot, akik vagy segítenek, vagy borítanak mindent. Ettől függetlenül van bennem némi félelem, mert a fiatalság elég ingatag lábakon áll manapság, aki mégsem roncs érzelmileg, az kis eséllyel fog ilyen műsorba jelentkezni. Persze jöhet egy újabb bróker, egy törtető "modell", kapuzárási pánikban szenvedő harmincasok is mászkálnak az utcán, talán nem lesz baj.
Remélem a Forma-1 idénynyitó előtt adásba kerül, így duplán jó lenne a március.
UPDATE!!!!4444négynégynégy (kettő perccel az élesítés után)
Az egész első évad fent a tyúbon, tessék nézni, nem kell kölcsönözni!