Valamikor az év elején elkezdett az átlagosnál jobban ropogni, leginkább recsegni a bal bokám. Azért az átlagosnál jobban, mert mindig is ropogott mind a kettő, de hát az egészséges! De ez a jelenlegi, szinte folyamatos, ok nélküli, megterhelés nélküli recsegés már nem tetszik. A kezdeteknél még idegi alapra helyeztem a problémát, de azóta már a bal csiklóm csuklóm is ezt csinálja. Főleg edzés közben zavaró, amikor azt érzem, hogy ketté akar hasadni a porc, miközben meg kellene tartanom vele 25 kg-t. Az, hogy még mozgást is végzek vele, csak a hab azon a bizonyos tortán. Bár a habot máshova is lehet tenni, szintén a csúcsra... Elkalandoztam. A bokámmal még megbékélek, mert futásnál nem zavar, tehát nincs baja, csak valamiért idegesíteni próbál, de a csuklómat nem hagyhatom annyiban, mert enélkül nem lesz Aranykéz Hadművelet. Sem dagadó izmok. Hogy melyik a rosszabb, azt nem tudom, de nem szeretnék egyikről sem lemondani. Ha ez eddig nem lett volna elég, akkor ma reggel ébredés után az a csodálatos érzés fogadott a könyökhajlatomban, mintha egy jóakaróm egy kis ügyes csővel odabaszott volna. Természetesen a balba. Fáj, húzódik, nem jó.

Tavasz van. Kezdenek zöldellni a fák. Minden nap szinte zavartalanul süt a Nap. Naplementéig a városban való mozgáshoz elég egy póló és egy kiskabát. Egyre tovább van világos. Végre alszok rendesen. Az edzés is jól megy. Tehát minden adott ahhoz, hogy a kedvem jó legyen, mégis világvége hangulatom van, semmi sem érdekel, semmihez sincs kedvem. Pedig ez a hónap igencsak jól alakult, történtek események, jártam a világot, minden tiszta móka volt és kacagás. A következő hónapban sem lesz ez másként, sőt az még barátságosabban alakulhat, szóval még kevesebb okom van arra, hogy a nagy semmit érezzem magamban. Arra is gondoltam már, hogy a túl barátságos dolgok kavarnak be, mert sokat agyalok. Pedig nincs rá szükség, hiszen minden egyértelmű, a sok agyalásból meg sok baj származhat, amire senkinek sincs szüksége.

Zsinórban ez volt a második nap, hogy mélyen aludtam. Most ez olyannyira sikerült, hogy még arra sem ébredtem fel, hogy a fejemtől 30 centire lévő telefonomra sms érkezett. Pedig az ilyenekre mindig felkelek, olvasom, ha kell reagálok rá. De most semmi, órákkal később vettem csak észre. Ellenben a szobában tartózkodó másik személy elmondása szerint villám sebességgel kinyomtam a csengést, mintha ébren lettem volna. Pedig nagyon nem voltam, aludtam, mint aki már nem tett ilyet napok óta.

Hiába volt a bejegyzés hajnalban, már többen néztétek meg a blogomat, mint tegnap. Pedig akkor egészen értelmes időpontban raktam ki. Ebből pedig azt szűröm le, hogy van körülbelül húsz rendszeres olvasóm, akik minden nap rálesnek a blogra, többször is, hátha van friss okosság. Ebből a húsz emberből nyolcat akár név szerint is meg tudnék nevezni, mert róluk tudom, hogy állandó olvasóim. Vannak még a rendszeres olvasók, akik nem biztos, hogy minden nap megnézik, csak amikor eszükbe. Mert mondjuk nem használnak könyvjelzőket, hanem fejből nyomják, hogy mit kell megnézni. Ilyen Nfol, aki egyébként elköltözött, mostantól ezen a címen lehet őt elérni. (napi reklám megvolt) Tehát maradt mondjuk 15 olyan ember (bot?), akikről nem tudom, hogy kicsodák, ismerem-e őket, ismernek-e engem, de minden nap jönnek és olvasnak, mert valamiért érdekli őket az életem. Valószínűleg teljesen ismeretlenül. Kíváncsi lennék rájuk. Na nem élőben, csak így virtuálisan, komment szinten, hogy mégis honnan keveredtek ide, mennyire olvasnak rendszeresen, stb.

Jelentkezzetek bátran!