Tavasz van. Kezdenek zöldellni a fák. Minden nap szinte zavartalanul süt a Nap. Naplementéig a városban való mozgáshoz elég egy póló és egy kiskabát. Egyre tovább van világos. Végre alszok rendesen. Az edzés is jól megy. Tehát minden adott ahhoz, hogy a kedvem jó legyen, mégis világvége hangulatom van, semmi sem érdekel, semmihez sincs kedvem. Pedig ez a hónap igencsak jól alakult, történtek események, jártam a világot, minden tiszta móka volt és kacagás. A következő hónapban sem lesz ez másként, sőt az még barátságosabban alakulhat, szóval még kevesebb okom van arra, hogy a nagy semmit érezzem magamban. Arra is gondoltam már, hogy a túl barátságos dolgok kavarnak be, mert sokat agyalok. Pedig nincs rá szükség, hiszen minden egyértelmű, a sok agyalásból meg sok baj származhat, amire senkinek sincs szüksége.
A fősulihoz sincs sok kedvem. Ebben a formában meg egyre kevesebb. Öreg vagyok én már ahhoz, hogy iskolába járjak minden nap, amivel nem pörgetem a GDP-t, csak pöcögtetem. Ha minden jól megy, akkor pár hónap múlva mindez megváltozik, jómunkásembör leszek, lesz egy csomó szemét, disznó, aljas főnököm és munkatársam. Akkor talán vissza fogom sírni ezt a könnyed életet, amikor mindenem megvolt, viszonylag kevés a kötelezettségem, nincsenek a sarkamban a határidők, hajnalig MSN-ezek vagy játszok és a sörivás sem akadály. De most úgy érzem, hogy csak ez lendíthet ki ebből a helyzetből, mert ez olyan lenne, ami teljesen új.#467 - Mi a csöcs?!
Ha csak egy kicsivel is lazábban, beleszarósabban tudnám felfogni az életet és bizonyos dolgokat, mennyivel könnyebb lenne minden! Ehelyett inkább agyalok a semmin és a mindenen.
Már a sör bevitele sem segít.
