Zsinórban ez volt a második nap, hogy mélyen aludtam. Most ez olyannyira sikerült, hogy még arra sem ébredtem fel, hogy a fejemtől 30 centire lévő telefonomra sms érkezett. Pedig az ilyenekre mindig felkelek, olvasom, ha kell reagálok rá. De most semmi, órákkal később vettem csak észre. Ellenben a szobában tartózkodó másik személy elmondása szerint villám sebességgel kinyomtam a csengést, mintha ébren lettem volna. Pedig nagyon nem voltam, aludtam, mint aki már nem tett ilyet napok óta.
Ha már felmerült a telefon téma, nagyon időszerű lenne lecserélni a mostani N73-mat, mert már 31 hónapja van a tulajdonomban, kellene a frissítés. Baja az nincs, az aksi is bírja a strapát, az állapota szinte kiváló, csak már unom. Valamint hosszú idő után a Nokia kijött egy olyan telefonnal, ami tetszik, nem is tömegtelefon, csak a T még nem vette fel a kínálatába. Egyre jobban félek, hogy nem is fogja, mert a Nokia már egy hónapja forgalmazza nálunk a készüléket, de eddig semmi nyoma magentáéknál. Arra meg nincs pénzem (van, de fájna ennyit kiadni egyben), hogy függetlenül megvegyem vagy a Nokiától vagy egy telefonos boltból. Pedig, ha nem kerül be a kínálatukba, kénytelen leszek. Szervezzünk gyűjtést nekem!#466
A szavazót holnap zárom!