Szombat reggel 8:00. Minimális izgalmi állapotban megpróbálok kikecmeregni az ágyból, hogy igénybe véve a gépjárműnk előnyös tulajdonságait 8 óra 20 percre kiérjek a vonatállomásra. Ez tökéletesen sikerült, nem akadályozott meg semmi. Az állomás szinte teljesen üres, a vonat még nem érkezett meg. 8:22-kor megszólal az ismert szignál, de a szövegből nem értek semmit. Kimegyek a vágányokhoz, a vonat szépen begördül és emberek gördülnek le róla. A tömeget kémlelve kiszúrok egy magas és ismert alakot, aki menoh. Könnybe lábadt szemekkel üdvözöljük egymást, majd eljövünk hozzánk.

A helyszínen sebtiben összeszereltük a PS-eket, beállítottuk a kölcsön TV színeit, majd nekiestünk a GT4 LAN beállításainak. A művelet zökkenőmentesen végbement, a két gép látta egymást, tudtunk versenyt indítani, tudtunk autót választani, minden működött. Ekkor döntöttünk úgy, hogy ezt egy kicsit hanyagoljuk, kipróbáljuk egymás játékait. menoh a nálunk lévő Need for Speed Most Wanted-del próbálkozott, minimális sikerrel. Olyan 2 perc játék után feladta a küzdelmet, mondván: "Ez nem nekem való." Igaza volt, ez nem neki való. Jómagam, és öcsém A Burnout 3-at és a Battlefield Modern Combatot vette górcső alá változó sikerrel. A Battlefield-ben nem volt inverzre állítva az irányítás, így többet haltam, mint amennyit öltem, de a játék jó. Az irányítás megfelelő, a hangok faszák, a grafika szép. A Burnout 3-at leginkább a ZÚZÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁS!!!!!! kifejezéssel tudnám jellemezni. Ilyen élményt nem sok játék tud nyújtani. A grafika kiváló, a hangok és a zene zseniális! ZÚZÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁS!!!!!!! :D :D :D

De térjünk vissza a GT4-re. Az első menetet menoh nyerte, viszonylag nagy előnnyel. Aztán bekeményítettem, és megszorongattam, de még mindig Ő volt a jobb. És ez elmondható az egész napról. De ez nem is csoda, hiszen Ő már 100%-osra pörgette a játékot, míg mi csak 72-nél járunk, az elmúlt időszakban alig játszottam vele. De még így is büszke vagyok magamra, mert első győzelmemet hamarabb szereztem meg, mint az öcsém, aki ezt a handicap rendszernek köszönhette. Hogy miért? És honnan tudjuk, hogy nem ment gyorsabban? A válasz pofon egyszerű. A le mans-i egyenesben, ha két autó azonos sebességgel halad, akkora hátul lévő nem tud ledolgozni a hátrányából 2,5 km alatt 3 másodpercet. Fizikai képtelenség. De itt mégis megtörtént. Ezután kezdtünk el turkálni a beállítások között, és ekkor leltünk rá a lassabb versenyző segítését opcióra. Gyorsan ki is lőttük. De ez sokat nem változtatott a versenyek végeredményén, továbbra is menoh volt a favorit. De ezt nem úgy kell értelmezni, hogy 10-15 mp-eket vert ránk (leszámítva a Nürburgringen elszenvedett csúfos vereségemet), hanem amennyivel előrébb rajtolt, annyival előrébb ért be a célba. Tehát az átlagos lemaradás olyan 1-3 mp volt. Ami nem sok. Telt múlt az idő, a sima versenyzés unalmassá vált, így váltottunk. A 2005-re Tilke által (Ő az, aki a legújabb F1-es pályákat tervezte) átrajzol Fuji Speedway-en elkezdtünk driftelgetni. Először két db Honda S2000 került fel az aszfaltcsíkra, és a mellé. Gyönyörű, hosszú erőcsúsztatásokat mutattunk be, néha csak pár milliméterre voltunk a gumifaltól, néha kint voltunk a kavicságyban, de élveztük! Majd, mert kemények vagyunk, Ford GT-re váltottunk. Sikerélményünk nem volt sok, köszönhetően a Sport Hard gumiknak, amik, ha nem volt kitekerve a kormány, szépen betapadtak. Általában emiatt pördültünk meg. Szörnyű volt. Ezt követően, mert jó a csúszkálás, két BMW M3 GTR állt fel a Tsukuba-i pálya vizes változatán. De nem csúsztak! Semmit! Csak kézifékkel lehetett kihozni őket a sodrukból. De még ekkor sem lehetett csúszkálni, csak pörögni. Szinte rossz, ám ekkor egy akciófilmekbe illő mozdulatot mutattunk be a pályán. menoh a menetiránnyal szemben állt, míg én közeledtem felé nem kis sebességgel. Frontálisan ütköztünk volna, ha nem csinálunk egy kikerülő manővert. a kormányt balra rántottam, menoh jobbra fordult és elhajtottunk egymás mellett. De a két autó közé nem mertem volna berakni a tenyeremet. Nagyon jó volt, ezt mindenkinek ki kell próbálnia!

A nap zárásaként próbálkoztunk még rendes versenyzéssel, de nekem már nem ment. A fülem zúgott, a hüvelykujjamat alig éreztem, fáradt voltam.
Összepakoltunk, ettünk egy kis sütit, majd kivittem a srácot a vonatállomásra. Itt vártunk. Aztán vártunk. Majd némi várakozás után vártunk a vonatra, ami nagyon nem akart jönni. menoh már kezdett aggódni, hogy este átgyalogolhat fél BP-n, de szerencsére nem kellett neki. A vonat megjött, Ő felszállt, én pedig hazamentem. Az emlékek kellemesek, a fülzúgás annyira nem zavar. Ezt meg fogjuk ismételni!