Két fekve nyomás sorozat között arra jöttem rá, hogy az élet csak akkor rohan gyorsan, ha nem tudod véghezvinni a terveid. Ha nem teljesülnek a vágyaid/álmaid. Mert ilyenkor csak azt látja az ember, hogy megint eltelt egy hét és nem történt semmi. Aztán elmúlik egy hónap és még mindig semmi. Persze az ember saját élete folyik a saját medrében, él, beszél a barátaival, munkatársaival, csapkodja a jegykiadó automatát, megveszi a horror árú BKV bérletet, de nem történik semmi új. Ha visszagondolok az elmúlt X hónapra, nem látok semmit, pedig már április van, annak is a közepe, lehetne sorolni az eseményeket, de a lista nem túl hosszú. Leszámítva az elmúlt bő másfél hónapot, mert itt már van miről beszélni, de ezek korlátozódnak a hétvégékre és néhány hétköznapra. Semmi munka, minimális suli, csak a tengés. Járok ugyan edzeni heti két-három alkalommal, a F1 is elkezdődött, Raikkönen rallyzik (legutóbb nyolcadik lett!), Viktor besárgítja az országot, mégsem érzem úgy, hogy történne valami. Pedig de, nem is szar dolgok, valami mégis hiányzik. Sejtem, hogy mi lehet ez a valami, de azt hiszem most nincsen rá szükségem, mert ez így jó.

A kedvem is kezd egész jó lenni az elmúlt hetekben, köszönjük tavasz , úgy néz ki megint lesz mit hostkodni, lesz pénzem új telefonra (is), erősen közeleg a nyár, vége lesz a második félévnek (végre), nyáron keresek majd valódi munkát és belépek az élet nevű szerepjátékba. Remélem addigra a karakterem is úgy fog kinézni, ahogy szeretném már hosszú évek óta, átlépem a 30-as szintet. Onnan meg már minden szép lesz és jó, a madarak is másként fognak csiripelni.

- Most minden jó.

- Nyugi, lesz rosszabb is!