Idejét nem tudom már, hogy mikor találkoztam utoljára igazi nyári záporral! Ami egyik pillanatról a máskról jelenik meg, hatalmas égzengéssel, nagy cseppekben hulló esővel és élénk zéllel. Ami felfrissíti a levegőt, mindenki fedett heyre szalad, aminek a vendéglátósok nagyn örölnek, majd ahogy jött, már it sincs, csak a kellemes eső illat marad a nyomában.

Még gyerekkoromban biciklizés közben ért egyszer ilyen, olyan gyorsan sosem értem haza, mint akkor, nagyobb esőfüggönyt húztam magam után, mint egy F1-es autó! Az eső szakadt, de a Nap is sütött közben, az a kevés, amit láttam a ziháló tekerés közben, szép volt. Arany színben pompázott a város. Bőrig ázva hazaértem, az eső azonnal elállt. Azóta talán az egyik Sörfesztiválon kaptunk ilyen égi áldást, de az esővel jött bánatunkat frissen bontott Sopronival enmyhítettük, majd a felszáradó utcákon róttuk köreinket.

Ma, ennyi év után egészen biztos, hogy azért érkezett ez a klasszikus nyári időjrási jelenég, mert a délutánt kertészkedéssel akartam tölteni. Egyrészt lenne szép barna színem, másrészt a kert is jól nézne ki, mert most nem kevés kivetnivalót találok benne. Mire ezeket a sorokat befejztem, az égzengés el is múlt, az ég világosodik, lassan a felhők is feloszlanak.

Update: visszafordult, a szomszéd utcába lecsapott, rendületlenül esik. Kezd romantikusba váltani.