Lassan egy éve, hogy 2013 elkezdődött, meg is jelent néhány játék, melyeknek egy szerény része a polcomra került. Sok még bontatlanul, egy részük talán sosem lesz kibontva, de annyiért nem lehetett nem megvenni. Figyelem, a lista szubjektív, hiszen ez egy személyes blog, mely az általában elég markáns véleményemet tartalmazza a világról és nincs kizárva, hogy olyan címek is szerepelnek majd a listában, amik nem idén jelentek meg. SPOILER veszély garantált, ésszel tessék olvasni, most szóltam utoljára, nem kell a köpködés.
Az év elejét az Assassin's Creed III-mal kezdtem, befejeztem Connor "izgalmas" történetét. Az AC sorozatot a sandbox játékmenet miatt kezdtem el játszani, a sztori sehol sem érdekelt, de ezzel a résszel minden lelkesedésemet elvesztettem. Nem azért, mert unalmas lenne a templomosok és bérgyilkosok közti évszázados harc, bajom lenne a Függetlenségi háborúval, vagy mert nulla jellemfejlődése van a főszereplőnek, hanem... ja de, ez utóbbi a baj. Az év (legalábbis akkor ezt hittem) csalódása volt, a tanya fejlesztése és a hajós részek tetszettek csak, az egymás érő bugokon csak értetlenkedtem, pedig nagyon vártam ezt a játékot.
Cole MacGrath második kalandja az inFamous 2-ben az év egyetlen platina trófeájához vezetett, közel tökéletes játék. Sokkal szebb lett az első résznél, végre nem akartam elhányni magam a külsőtől, használtak színeket és olyan befejezéseket írtak, hogy nekem egy harmadik kéne, mert ezt így nem. Hát mégis a legjobb barátom volt! Basszák meg... Remélem az inFamous: Second Son is hozza ezt a színvonalat, a jó(?) és a rossz(?) oldalt, a változó képességeket.
Soha nem voltam hack'n'slash rajongó, de a DmC Devil May Cry-t imádtam. Az előző négy résszel egy percet sem játszottam, de ennek annyira tetszett a dizájnja, hogy kénytelen voltam végigjátszani. Imádtam, tetszett a harcrendszer, a fejlesztések, a zenék és a körítés, Dante szövegei és a váltás a démoni és a mi síkunk között. Valamint az, ahogy a fejlesztők kezelték a rajongók visszajelzéseit az új Dantéval kapcsolatban. Mellesleg ez egy 18 éven felülieknek való játék, hiába van 16-os PEGI jelölés a dobozon, de ez megér egy (vagy több) külön bejegyzést.
Ha már rákaptam a stílusra belevágtam a Metal Gear Rising: Revengeance-be is, amit a második pályán téptem ki a PS3-ból, annyira felidegesített az a kibaszott kutya. Túl gyors és a DmC után a külcsín sem tetszett, pedig technikailag az egyik legjobban sikerült idei játék, végig tartja a 60 fps-t.
A tél elméleti végén harmadszorra is magunkra húztuk a Nanoruhát a Crysis 3-ban, szétcsaptunk az idegenek között. A történet kezdett tisztulni, aztán az utolsó videóban Prophet eggyévált a ruhával és "but after all, I'm only human" és mackónadrágban láthatatlanná válik... A tudat megmarad a fejbe lőtt gazdatest nélkül is. Nekem tetszett, bár az íj túl könnyűvé tette, már bánom, hogy nem Supersoldier nehézségen kezdtem neki. Rövid sem volt, a mért játékidőm több, mint hét órára rúgott, de a gyűjtögetni valókért még vissza kell mennem. Az utolsó pályák elég nagyok és FPS-hez mértem elég szabadok voltak, a másodlagos feladatokat nem erőltette az arcunkba. De mindezek ellenére nem az a játék, amit elsőként ajánlok bárkinek.
A márciusi hóvihar söpörte be Lara Croft legnulladikabb részét a gépbe, az utolsó videóig ki sem mozdult onnan. Ez volt a második Tomb Raider játékom az Underwolrd után, így komoly összehasonlítási alapom nincs, de nagyon jól eltaláltak mindent a fejlesztők. Azt leszámítva, hogy csak a csaj melle segge neve miatt tudtam, hogy melyik sorozattal játszok. Az egészet az Uncharted mintájára építették fel, nem volt töltőképernyő, csak kiírta, hogy új fejezet kezdődik, elkezdted a felfedezést, ugrálást, harcokat és bumm, eltelt két óra. Meg elmúlt hajnali kettő... Az íj, ami durván kötelező kellékké vált, még a Battlefield 3: Aftermath DLC-jében is megjelent, jól illett a játékhoz, nem tette könnyűvé, mint a Crysis 3-at, lehetett taktikázni a harcokban, folyamatosan kaptam az új kiegészítőket, új helyekre jutottam el, gyűjtögettem mindent, amit lehetett, DE! És ez tényleg egy komoly de! Ez így nem Tomb Raider, mert csak egy pisztolyom van. Kivéve az utolsó lövést, de az nehezen menti meg a dolgot. A logikai feladatok sem voltak jelen, mert, ha AZOK voltak azok, akkor csak hangosan tudok röhögni, egy helyen nem állt össze a kép, de akkor már hajnali kettőt ütött az óra. Miss Croft karaktere sem volt következetes: a fiatal, szűz lánynak gyilkolnia kell, vértől vörösre festett vízben gázol fejbúbig, többször össze akar omlani, hogy mennyire nehéz ez neki, mennyire szörnyű volt megölni egy embert, nem fogja bírni, feladja, csak a barátai miatt csinálja, majd lemészárolunk húsz rossz arcút. W.T.F.?!
Nyáron kaptam ajándékba a Sony-tól 30 nap PS+ előfizetést, teljesen belefeledkeztem az akkor kapott Kingdoms of Amalur: Reckoningba, nagy kár, hogy nem lesz folytatása. Bezzeg a CoD minden évben megjelenik, hiába szarabb minden évben az előzőnél. Ennyi színt játékban én még nem láttam, ahogy melléküldetést sem. Úgy 10 óra játék után annyi gyűlt össze, hogy kénytelen voltam egyesével végigmenni rajtuk, hogy 5 órával később kezelhetőre csökkenjen a számuk. A sztori, a világ minden tetszett, de hát nem is hülye gyerekek rakták össze. Mondjuk R. A. Salvatore Drizzt Do'Urden történetének lezárásával egy mérgező növényekkel teli susnyásba rúgta el a pöttyöst, majdnem kivágtam a busz ablakán a könyvet, hát milyen "halál" ez már?! Sajnos a sztori befejezése előtt lejárt az előfizetésem, de ennyit én RPG-vel életemben nem játszottam összesen. Köszönhető ez a harcrendszernek, hogy harcosként, a legminimálisabb mágia használattal is tökéletesen lehet érvényesülni minden ellenfél ellen, csak rá kell jönni a megfelelő taktikára. Igaz, lehetne benne kicsit többféle is és nem árt felkészülni az emberszabású varázslókra, azok nagyon szemetek.
Nyáron a kedves, minőségi munkát végző postás feltette a kerítés tetejére a Tekken Tag Tournament 2: We are Tekken Editiont, csak 38°C volt. Ismét szeretném üdvözölni az édesanyját és egyéb családtagjait, remélem tényleg tatut szart aznap este. Kettőt. A hatodik rész harcrendszerére építkeztek, ami nekem annyit jelentett, hogy veszettül csépelve a gombokat is volt sikerem, de még amatőr játékosnak sem merném magamat nevezni. A grafika szép, Hwoarang még mindig kedvenc, ennél magasabb szinten sosem akarom művelni ezt a műfajt, a haverokat így is elverem. Egy közepes sztori mód azért belefért volna és az ending videók is mutathatnának nagyobb változatosságot, de a csajokat lehet bikinibe öltöztetni. Ja, ez a DoA-ban húzó erő... A Snoop Dogg által jelzett pálya barokkosan giccses, túl sok az arany szín, de a zene miatt mindig várom, hogy ezt adja be.
A Király visszatért és mindenki fujjogott rá, ronda, unalmas, szar, inkább ne jelent volna meg. A Far Cry 3: Blood Dragon trailja szórakoztatott annyira, mint a Duke Nukem: Forever. Klasszikus FPS. Klasszikus Duke Nukem. Csak a grafika nem csilli-villi, nem ez a játékmenet a divat napjainkban a stílusban. Mégis imádtam, mert kellően nehéz, meg kellett keresni dolgokat a továbbjutáshoz, volt benne autós rész, dupla csövű rakétavető, ronda földönkívüliek, utalás más játékokra és Duke. Manapság ingyen dobják az ember után és a sztriptíz báros pálya tele van minijátékokkal. Meg nagymellű csajokkal, ha valaki a poligon csöcsökre gerjedne.
Buta lődözés után Sam Fisher, megmentettem Amerikát. Vagy a világot, már nem tudom, a magyar felirat katasztrofális volt a Splinter Cell: Blacklistben, vissza is állítottam angolra. Az első SC játékom volt ez, de imádtam. Kivéve az "oktató" pályát, azt végigkáromkodtam, ennyiszer még sosem haltam meg egy játék elején. Ebből is látszik, hogy nem próbáltam a Demon's Souls-t. Hirtelen a nyakunkba borítottak mindent, gyerünk lopakodj el a sok terrorista között, így kellene csinálni, ezek a lehetőségek. Aztán beindult a történet, jöttek a jobbnál jobb pályák, helyszínek, fejlesztések, mellékküldetések. Ezek talán jobbak voltak a sztori pályáknál is. Az összeset lehet ketten játszani, amivel új útvonalak nyílnak meg, még többet lehet taktikázni. A missziókat lezáró részletes elemzéseknek köszönhető, hogy húsz perces pályákat csináltam egy óráig, hogy minél gyorsabban, minél kevesebb ellenséget elkábítva, minél több alternatív útvonalat használva a lehető legmagasabb értékelést kapjam. Aztán megnézve a ranglisát sírjak a sarokban.
És akkor jött szeptember 17-e. Megjelent az év(tized) játéka, a Watch_Dogs "további csiszolás és finomítás végett" átcsúszott tavaszra. Két hónap nem elég Los Santos-ban. A multiban most engedélyezik a játékosok által készített küldetéseket, amik valószínűleg további 200+ óra játékidőt adnak az eddigi kétszázhoz. Tavasszal jönnek a fizetős sztori DLC-k, a Grand Theft Auto V lemosott mindent. Karácsonykor egyébként havazott a multiban. Ami azért is volt jó, mert ezzel egy hangyafasznyi karácsonyi hangulatom támadt. Meg kaptunk ingyen mikulás sapit is, hogy a miniszoknyás csaj karakterem vörös magassarkújához menjen.
Előzetesen féltem a három irányítható karaktertől, nem működhet, minek ennyi, nekem Vice City kell, úgysem lesz jó. Megcsinálták. Nincs erőltetve a váltogatás, tökéletesen működik, új szintre emelte a single player játékokat a Rockstar. Apró hiányosságok voltak benne, de ez igaz az összes olyan GTA-ra, ami nem Vice City-ben játszóik, nem tudom hibáztatni a fejlesztőket, majd a következő rész! A grafikától, ami nem elsődleges egy játéknál (lásd a Minecraft sikerét) leesett az állam. Egy 2006-os (és 2005-ös) hardver ezt egyszerűen nem tudhatja. Színes, sok jármű és karakter kerül a képernyőre, hatalmas a látótávolság, az első villámlásnál tátva maradt a szám a sivatagban. AZ ÉV JÁTÉKA. Trevor karakterével nem sűrűn (értsd: sohasem) tudtam azonosulni, néha túlzónak is éreztem az elkövetett dolgait, de Franklin és főleg Michael szerethetőek. Ami egyedül tényleg zavart, hogy lépten-nyomon átöltöznek, hiába alakítottam nekem tetszőre a ruházatukat. Szerencsére a hajukat és a tetoválásaikat nem bántották, akkor biztos idegbajt kapok. Bár Trevorral alsónadrágban csinálni a rampage küldetéseket, adott egy kis pluszt.
A harmadik rész miatt nem voltak magasak az elvárásaim az Assassin's Creed IV: Black Flag felé, de alaptalanok voltak a félelmeim. 31 óra 37 perc játékidővel a hátam mögött a történet felénél tartok és most kezdtem el összeszedni az összes összeszedni valót, mert kellenek az elit fejlesztések a legendás hajók ellen. Minden, ami rossz volt a harmadik részben, azt kidobták, a hajózást és a fejlesztéseket továbbfejlesztették, a grafika gyönyörű, bugokkal alig lehet találkozni. Egyedül a történet lett még érdektelenebb, lassan már semmi köze az assassinokhoz és a templomosokhoz, ha nem lenne Kenway-en kapucni, lehetne csak Black Flag a játék címe. A hajózás, a viharok, a tengeri csaták mind kiválóak, az ágyúgolyók a fejed mellett húznak el, élvezem minden percét. PS4-en is kipróbáltam a grafika összehasonlítása miatt, de a harmadik szekvencia után inkább visszatértem a PS3-hoz. Sokkal részletesebb, sokkal nagyobb látótávolság, a ruhán nem megy át a kard, a víz végigfolyik a fedélzeten, az aljnövényzet reagál a mozgásunkra. Sajnos a teljes magyrítás kimaradt belőle, pedig most ez is jól sikerült.
Az év csalódása számomra a Gran Turismo 6. Szokás szerint első napos vétel volt, de nem nyűgözött le. A fizika ennyire közel a valósághoz konzolon még sosem volt, de minden másban gyengébb az előző részeknél. Igen, még az ötödiknél is, pedig erre nem voltam felkészülve. Az idióta XP rendszert szerencsére kivették a játékból, de helyette csillagokat gyűjtögetünk, ezek kellenek a továbbjutáshoz. Illetve az eddigi legkönnyebb licence feladatok, néhány próbálkozásból még ismeretlen pályán is összejön az arany idő. Persze a bronz is elég, hogy nagyobb géposztályba mehess. A PP rendszer szerencsére megmaradt, de az ellenfelek a legritkább esetben közelítik meg a maximumot, mindig száz ponttal alájuk lövök, úgy van némi küzdelem az első helyért. Kivéve, ha berak valami istentelenül jó autót a sor elejére, akkor mehet a tuning és a jobb gumik, hogy az utolsó körre utolérjem. Mert minden egyes versenyen repülőrajt van, kivéve az utálatos gokart futamokon. Időmérő továbbra sincs, a leghosszabb verseny jelenleg 24 perces. LOL Gusztustalan, hogy kimaradtak a hosszútávú versenyek. Nem a 9 órás körözés hiányzik Tsukubában, hanem a két-három órás futamok. A 60 kör Grand Valley-ben, ami az első rész óta a játék részét képezte! Amit az első részben öcsémmel, vért izzadva, az utolsó körig küzdve, egyre jobban kopó gumikkal nyertünk meg! A 200 mérföldes futam Laguna Secában rotyogó V8-asokkal. A hat-nyolc futamból álló, egyenként 15-20 körös futamokból összeállított bajnokságok, amik pont elég hosszúak, hogy koncentrálni kelljen. A kihívást nyújtó, mindenféle elektronikai segítséget mellőző jogosítványok, hogy ezeken a futamokon el tudj indulni, hogy nézzed a demonstrációt, mikor fékezz, honnan fordulj rá, hogy legalább a bronz eredményt elérd.
Szerencsére a szezonális futamok eddig használhatók, de meg sem közelítik a GT5-ben először megjelenők nehézségét. 2013-ra elkurvult a kedvenc játékom...
December 13-án bekopogtatott az új generáció, Killzone: Shadow Fall szoftverrel. Itt pihen az erősítő mellett a PS4. Az AC IV miatt nem sok időm jut a játékra, de ez szerencsére nem lett könnyebb az előző részeknél, aki korábban nem játszott a sorozattal, nyugodtan kezdje el legkönnyebb nehézségen, ezt tanulni kell. A grafika gyönyörű, az első pályán az arcunkba is tolják a leglátványosabb effekteket, de innen vége a parádézásnak, az űrben játszódó fejezet már normális. A multit, PS+ előfizetés nélkül sajnos nem sikerült még kipróbálnom, de januárban retteghetnek a játékosok, érkezem!
Játékok szempontjából maximálisan elégedett vagyok a 2013-as évvel, minden hónapban megjelent egy olyan játék, amikre még évek múlva is emlékezni fogok, amit szívesen előveszek bármikor, vagy egyáltalán kibontom és végre kipróbálom, ha már annyiért nem hagyhattam ott. Sajnos (szerencsére) nem egy ilyen figyel a polcon és márciusban érkezik az inFamous: Second Son, majd a Watch_Dogs, felpörög az új generáció.
