Bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy nem használt, ritkán igénybe vett, emlékeket őrző dolgokat elpakolt. Akkor úgy gondolta, hogy olyan helyre kerülnek, ahol bármikor megtalálja őket, ha majd kellenek. Ezzel a felfogással viszont van némi probléma. Azért rakja el az ember az adott dolgot, mert nem használta, nem akarta, hogy a szeme előtt legyen, így elrakta a fiók/padlás/pince mélyére. Hónapokig vagy akár évekig nem is jutott eszébe, majd egyszer csak bevillant, hogy hoppá, de megnézném/használnám, mert jó, kellene. El is indul megkeresni, itt kell lennie valahol, mekkora lesz az öröm, ha a kezébe akad. Harminc perc vad kutakodás után kezd kétségbeesni, hogy véletlenül kidobta, törölte a merevlemezről, de keres tovább, hiszen ilyen hülye nem lehetett, csak el akarta rakni, itt kell lennie. A kétségbeesett állapotot kezdi átvenni a düh, hogy miért kellett elrakni ennyire, jó volt az ott, senkit sem zavart, elég lett volna eltakarni, elrejteni a mappát, most csak pár gombnyomás lenne az egész és az ember nosztalgiázna. Vagy használná a dolgot, ha olyan.

Igen, ilyen szituációba kerültem a mai napon én is, már áttúrtam mindent, de azt a bizonyos korongot nem lelem sehol, pedig még rá is írtam, hogy tudjam, az van rajta. Nincs sehol. Főleg ott, ahova emlékeim szerin tettem évekkel ezelőtt. Minden mást megtaláltam, ki is fogom őket szelektálni a jövő héten, mert jelenleg csak a helyet foglalják, ami kell, azt felrakom a gépre, ott jó helye lesz, a többi a kukában landol. Így legalább ki tudom próbálni, hogyan karcolják össze az emberek a lemezeket. Sőt a kettétörésüket is tesztelni fogom, mert ez is nagyon érdekel. De ami ennél is fontosabb, nagyon remélem, hogy megtalálom, amit keresek!