Az elmúlt hónapokban nem adtam szellemi értéket az interneten (is) élőknek, ami legalább egy embernek fel is tűnt, bejegyzést követelt. Nem akartam írni, mert nincs ihlet, a fejemben kavargó gondolatok pedig az offline életembe valók, ott kell rájuk megoldást találni. Így nem marad más, mint egy gyors évértékelés és egy kis előretekintés a jövőbe, avagy mit várok 2013-tól. Kérem dőljenek hátra, vegyék maguk mellé legkedvesebb italukat és merüljenek el velem életem elmúlt 12 hónapjába!

Az évet legmeghatározóbb dolog még bő egy évvel ezelőtt kezdte bontogatni szárnyait, saját magam szempontjából rohamos léptekkel. De nem bántam. Ősszel meghoztam életem eddig legjobban bánt döntését. Akkor sem tűnt igazán jónak, a szívem is mást mondott, de a lelkiismeretem nyomása nagy volt, még bézbózütővel is hadonászott. Szerencsére hamar vége lett. Azóta ilyen kérdésekben csak és kizárólag a szívemre hallgatok, azt teszem, amit mond. 2012.12.31.-e egy csodás nap volt, de sajnos még várni kellett az igazi boldogságra. Vártam, jött, csodálatos, felemelő, eszméletlen volt. Az eleje talán kicsit döcögős volt, de a február végi költözés összehozott mindent, jó tempóban alakultak a dolgok. A költözést januárban megelőzte egy szemgyulladás és hangszálgyulladás, utóbbi állítólag veszett szexivé tette a hangomat. A közvetlen környezetem erről esetleg másként vélekedhet, engem mégis zavart, hogy napokig nem tudtam megszólalni, mert nem volt hangom.

Márciustól aztán tényleg minden jó volt, a konditeremben is rendszeres látogató voltam, Raikkönen visszatért az F1-be, halmozta a pontokat Michelisz Norbival egyetemben. Utóbbi nyáron meg is nyerte a WTCC magyar futamának második fordulóját, majd az utolsó versenyen privát világbajnok lett. Talma óta nem avattunk motorsportban magyar világbajnokot, nem kis szó ez! TV-zés szempontjából a tavasz meghatározó műsora az Éden Hotel második évada volt, minden részt megnéztem (miközben Ő velem volt), csak a végével nem voltam kibékülve. Ellenben a VV5 vége tetszett, az éneklős baszásokat meg rühelltem mindig is, újabban csak a rétinégereknek van esélyük nyerni, nem is nézem önszántamból.

A nyár már felemásra sikerült. Sok volt a terv, de csak keveset sikerült megvalósítani, gyülekeztek a viharfelhők. Újabb meleg rekordok dőltek meg, hőségriadó volt szinte egy hónapon keresztül, végleg bedöglött a 60 GB-os PS3-am, a légkondi kicsit megáztatta a papírtokos DVD gyűjteményemet, de ugyanezen estén esett le az állam is, lettem újra szerelmes. Sosem fogom kitörölni azt a képet az emlékezetemből! Aztán augusztusban bekövetkezett az, ami rányomta a bélyegét mindenre, dőlt össze minden. Persze volt pozitív oldala is az áthelyezésnek, de eltávolodtunk egymástól. Korábban szinte nem volt olyan nap, hogy ne találkoztunk volna személyesen, míg most heti pár alkalomra, főleg estére korlátozódott minden. Szeptemberben derült égből villámcsapásként jött a szakítás, amit sikerült visszafordítani, de a távolság és egy újabb, szerencsére közel sem tragikus kimenetelű dolog csak tovább rontott.

A történelembe a következő majd' másfél hónap a Veszekedések időszaka néven fog bevonulni a történelembe. Köszönhetően annak, hogy az ember, főleg a férfi, annak hisz, aszerint cselekszik, amit mondanak neki. Valahol beláttam én a dolgok mögé, gyanús is volt sok minden, de ha a másik maximálisan elzárkózik mindentől, folyamatosan a barátság szót használja, az ember elhiszi. Megpróbáltam elmagyarázni többféle módon, szépen, csúnyán, lassan, gyorsan, de egy makacs nővel nem lehet mit kezdeni, csak az segít, ha nem beszélsz vele, nem találkozol vele, nem lálykolod. Hiába akarod mindennél jobban. November utolsó napjai nem várt fordulatot hoztak, amiből az év nem illendő megnyilvánulása és beszédstílusa következett, végleg elszakítva mindent. Három egész napig.

Persze ennek az időszaknak is megvolt a maga előnye, jó tempójú fejlődésnek indult az izomzatom. A stressz levezetésének valószínűleg a minél nagyobb súlyok, minél dühösebben való emelgetése a második legjobb módszer. Sehol nem vagyok még attól, ahol lenni szeretnék, de hosszú évek után újra elkülönülnek egymástól az egyes izmaim és jelentős számú kockát lehet szabad szemmel látni a hasamon. Nem kell műkörömmel összekarcolni...

Ami azóta történik, az egy hatalmas kérdőjel, átcsap a jövő évre, meg is fogja határozni 2013-at. Ami egy jó év lesz! Igaz, 2012-nek is pont ezzel a mondattal vágtunk neki, bő kilenc hónapig jó is volt, sokkal szebb, mint 2011.

A 2013-as terveim jelenleg elég egyszerűek:

- nyomni tovább, ilyen intenzitással az edzést, odafigyelni az étkezésre, hogy még könnyebb legyen a fejlődés.

- továbblépni a jelenlegi helyzetből. Ehhez két dolognak kell összejönnie, de kezdem úgy érezni, hogy hatással igazán egyikre sem vagyok.

Valóban nem túl hosszú ez a lista, de az idei év alapján nem merek nagy terveket szőni, főleg ilyen ingoványos talajra. Ha és amennyiben jól alakul minden (egy pozitív dolog már történt), semmi sem fog megállítani 2013-ban, egy év múlva egy sokkal vidámabb hangvételű évértékelővel fogom búcsúztatni az óévet, egy roppant hosszú tervlistával lezárva.

Találkozunk jövőre!