Soha életemben nem szerettem a piacokat, pedig apró koromban többször is voltunk, emlékeim szerint vártam is, hogy menjünk. Aztán egyszer valami megváltozott, ódzkodok tőlük. Nem hinném, hogy piac fóbiám lenne, mert nem izzadok, sírok, ver hevesebben a szívem, ha odamegyek, csak valamiért nem. Sok az ember, lökdösnek, tolakszanak az öregek, mindenütt HHH-k vannak, az ember tapad a zsebére, hogy nehogy eltűnjön belőle valami egy óvatlan pillanatban, mindenki kiabál, a nénik minden talpalatnyi helyet elfoglalnak, hogy a virágukat árulják, ami miatt még annyira sem lehet elférni. Egy hipermarket sem sokban különbözik ettől, de azokat szeretem. Pedig a piacokon még a zöldségek, gyümölcsök is szebbek, frissebbek, valódibbak. A hentesnél valahogyan szívesebben veszi meg az ember a húst, pedig ugyanannyiba kerül. Kivéve a kolbászokat és társait, mert azok lényegesen olcsóbbak, mint egy multinál.

Ami még kifejezetten zavar az ilyen helyeken, a babakocsis anyukák, lehetőleg egy pici és egy 4-5 éves gyerekkel. Hétköznap nem tűnik fel, a multikban és a piacokon is kevesebben vannak, anyuka ráér, felpakolja a két gyereket, szépen elmegy vásárolni, amíg apuka a hivatalban tekeri a GDP kerekét, a következő hónapban is lesz miből Cappy-t venni. Zsugorral. Na de hétvégén? Eszembe nem jutna az asszonyt egyedül, a két gyerekkel kiengedni a piacra, millió ember közé, babakocsival! Inkább fogom a listát, elmegyek egyedül és megveszek mindent, minthogy nekik kelljen ott lenniük. De legalább családostul menni, egyikünk tud figyelni a gyerekekre és az értékekre, amíg a másik vásárol. Utána bepattanunk az F10-be és hazagurulunk.