Valószínűleg a hosszúra nyúlt tél és sok sötétben töltött idő okozza azt, hogy már vagy két hete a természetbe vágyódok. Nem csak úgy, hogy kimegyek a gyepre (Városliget) és szívom magamba a friss levegőt, hallgatom a madarak tweet csicsergését, majd pár órával később visszaszállok az európai színvonalú budapesti tömegközlekedésre és átvágok a szmogfelhőn, hanem rendesen. Elhagyni a várost csupán egy telefonnyi civilizációval a zsebemben, sehol egy teremtett lélek, csak a nagy büdös semmi. Nincs folyamatos zaj a forgalomtól, nincs puha fekhely, csak a természet és pár nap nyugalom. Mert ez az elpuhult városi élet egyszer tönkreteszi a vidéki lelkemet, az biztos. Nem mintha most bent laknék a belvárosban (isten ments, hogy ez történjen!), de még ez a külső kerület sem olyan, mint amiben életem eddigi nagy részét éltem. Pedig már három és fél éve rontom tovább a pesti levegőt, igazán megszokni sosem fogom szerintem. Vannak pozitív, kifejezetten szimpatikus oldalai is a nagyvárosi életnek, hiszen immúnissá tesz szinte mindenre (kivéve az alafahímekre), nyugodt szívvel lökök föl bárkit a tömegközlekedésen/utcán, ha nem kapok elég helyet, de ezáltal teljesen személytelen is. Ha összefutok egy ismerőssel, az biztosan olyan, akivel nem akartam összefutni.

De a lényeg, mélyen tisztelt Olvasó, hogy vágyok a természet közelségére, hogy pár napig valami egészen más vegyen körül, mint eddig.

A hétvégi sütés szervezési problémák, valamint betegség miatt elmaradt. Másfél hét múlva újra megpróbáljuk, remélhetőleg nagyobb sikerrel.