Ugyan tegnap lelkendeztem, hogy mennyire szuper minden, a dolgok haladnak a saját medrükben, nem kell félnem semmitől, de arról nem szóltam a súlyemelő termet már két hónapja kerülöm. Pontosabban csak 2011-ben kerülöm, mert novemberben még jártam, aztán decemberben időm nem volt rá, de már három hete csak halogatom. Mindig a következő néhány szabad napomon akarok eljutni oda. Kezdetben a pihenésre fogtam, pedig a fizikai lefáradás sokat segített volna a gyorsabb feltöltődésen, majd inkább játszottam, hogy behozzam a lemaradásomat. Mostanra meg odáig fajult a dolog, hogy Artúrra kell vigyáznom csütörtökön, így a délelőtti edzés egyértelműen kiesett, talán majd este tudok lemenni, ha átveszik tőlem a felvigyázást.

Addig is esek össze, mint az ikertornyok a Nagy Almában, az ízületeim úgy ropognak, mint a frissen hullott hó a trendi gumicsizma bakancs alatt. Testépítés szempontból lvl. 0 vagyok, hosszú, izzadsággal teli út áll előttem, hogy egy év múlva valahogyan kinézzek. Ha nagy lendületet kapok és lesz pénzem fehérjére, akkor már fél év múlva fel tudok mutatni egy kis fejlődést az asszonynak, nem lesz kínos megjelenni velem a strandon. Mondjuk jóképűségem kicsit kompenzálja fizikális elmaradásomat.