A múltkor hosszasan ecseteltem, hogy mennyivel jobb külföldiekkel beszélgetni a boltban, mert köszönnek mikor bejönnek, elfogadják a segítséget, kedvesek, stb. Bezzeg a magyarok bunkók, félnek a segítőkész eladótól, nem fogadják el a segítséget, alig köszönnek, azt hiszik, hogy el akarom lopni a pénztárcájukat. Sajnos módosítanom kell a véleményemet,mert a külföldiek is ugyanolyan parasztok. Ha nem nagyobbak. Legalábbis az északiak biztosan. Alig köszönnek, ha odamegyek hozzájuk és megszólítom őket magyarul, értetlenül néznek, angolul ocsmányul beszélnek. A múlt hét elején bejött egy valószínűleg norvég család, vettek három játékot. A két fiú és az apuka külön fizettek, külön szatyrot kértek és mind parasztok voltak. A kiválasztott játék tokját lebassza elém az asztalra, becsipogom, elvégzem a műveleteket, mondom az árát, majd az összehajtogatott pénzt szintén odadobja elém a pultra. Legszívesebben visszaadtam volna a kezébe az egészet egy try again mondattal kísérve. Csak ezt nem tehetem meg, mert a vevő az első. Természetesen ezt mind a két gyerek és büszke édesapjuk is eljátszotta fizetésnél. Felment bennem a pumpa.
Szerencsére ez a ritkábbik eset, mostnában csak az a divat, hogy nem köszönnek. Hiába tesszük meg mi velük mindezt, szép hangosan. De legalább a magyarok sem köszönnek vissza, mintha nem lenne illem óra az iskolában. Vagy már nincs is?