Öt éve már annak, hogy életemben először, akkori reményeim szerint utoljára felvételiztem a magyar felsőoktatásba. Akkor még lelkes amatőr voltam, a világ szépnek és gördülékenynek tűnt. Szerencsére azóta felnőttem, szerencsére a GAMF nem is tetszett, szerencsére felkerültem Pestre. A Pestre felkerülés volt sivár kis életem eddigi talán legjobb eseménye. Öt évvel később, idén februárban ismét beadtam a papírjaimat a felvételi irodának (hívják bárhogy is), hátha elhagyhatom a fizetős költségtérítéses formát. A legutóbbi próbálkozásom óta egy nyelvvizsgával és egy felsőfokú OKJ papírral lettem gazdagabb, amiből a kommunikáció szakon csak egyet tudok felhasználni. A tirusztikai OKJ itt sajnos nem számít. Nem mintha az a 25 (?) pont megmentett volna, de mégis csak közelebb lehettem volna a célhoz. Ebből még átjelentkezés lesz, a legolcsóbb és legközelebbi lehetőségbe. Öt éve még izgaltam, most meg meglepődve láttam a tévében, hogy ma derülnek ki a ponthatárok. A sok kis fiatal rágta a körmét és izgult. Akikt felvettek, már isznak vidáman. A többiek mennek OKJ tanfolyamokra, azért isznak.
A Kinect 150 olyróért jön Európába. Ez 41990 forint, ami az X360 árának a fele. Valamint megint lesz Arcade gép, HDD nélkül, de wi-fi-vel.