Délelőtt, amikor belépett a boltba a szerelő klíma ügyben, komolyan meglepődtem. 15 perc szerelgetés után a plafon irányából finom, hűvös léghullám érte el testemet, megörültem. Innetől már egészen elviselhető volt a hőmérséklet, de 3°C-kal még lehetne hűvösebb, mert a PC, szervergép, monitor, X360 kombó elég komolyan nyomja a hőt a pult mögé. Szerencsére a plazma TV a vevőtéren van, az nem fűt minket. De hiába a kellemes hőmérséklet, a sok buta ember a tomboló nyárban a strandon, esetleg otthon van. A Westend ma még hétvégi önmagához képest is kihalt volt, alig lézengtek a népek. Pedig ilyen időben még a strandon is veszélyes lenni, mert leéghet vagy napszúrást kaphat a polgár. Sokkal biztosabb egy hideg sör mellett játszani otthon a frissen vásárolt konzollal.
A múlt héten egy apuka olyat mondott a fiának, amitől majdnem orraestem, pedig egy helyben álltam! Főhősünk kezében tartja a Európa vére XIII. sz. című játékot, majd ránéz egyetlen fiára:
- Nézd, így nézett ki Árpád fejedelem!
És nem törhetsz ki hangos röhögésben, mert akár vásárolhat is valamit.