Sokkal kellemesebb lenne úgy dolgozni, ha működne a légkondi a boltban. Már csak azért is, mert folyamatos izzadás mellett az ember lelkesedése folyamatosan csökken, néhány óra alatt nagyon közel kerül a nullához. Ezen a berobbanó arab turista gyerekek sem lendítenek felfelé. Főleg akkor,amikor az általuk angolul elkezdett beszélgetés megcsömörlik, mert nem értik a szépen, tagoltan és artikuláltan előadott válaszomat. Ami még tömör is. De legalább kérdés nélkül megvesznek mindent, ami a kezük ügyébe kerül. A távoli keletről érkezőkkel is hasonló a helyzet, de ők a vásárlás előtt sokat kérdeznek, mindent megnéznek többször, mindenre kíváncsiak és nem sokat értenek a dolgokhoz. Szóval jó lenne, ha Budapest egyik legforgalmasabb bevásárló központjában minden üzletben működne a szájbatekert légkondi. Sokkal gördülékenyebb lenne a munka és nem érezném folyamatosan azt, hogy meg akarok mosakodni, le akarok fürödni, haza akarok menni, stb. Nem sok esélyt látok arra, hogy a helyzet a hétvégén sokat javulna.