Múlt pénteken nyelvtan órán - aminek van egy sokkal tudományosabb és hosszabb neve, de erre sem én, sem Ti nem vagytok kíváncsiak - kiderült, hogy eggyel több hiányzásom van, mint az lehetséges lenne. Ott helyben fellebbeztem, mert összesen egyet hiányoztam és még egyet fogok, mert pénteken munka vár rám. Végre! Mivel a tancsinéni nem találta a kis füzetében, hogy mikor és mikor nem voltam, így abban állapodtunk meg, hogy ma, azaz hétfőn bemegyek pótolni egy órát, baj nem lehet belőle. Valamint a múlt héten négy csoporttársammal megbeszéltük, hogy ma összeülünk valahol és összedobjuk az évfolyam dolgozat anyagát. Ezen tervekkel a tarsolyomban pattantam ki reggel az ágyból, alig egy óra forgolódás után. 10 perces késéssel sikerült elindulnom, még láttam a reményt, hogy beérek az óra kezdetére. Na meg 10 perc késés még bőven belefér, úri ember úgyis késik egy kicsit. De hiába rohantam a metróhoz, majd megint a metróhoz, a HÉV-hez és végül a suliba, a 10 percből 20 perc lett, de nem adtam fel. Az előre megbeszélt terem ajtajához léptem, kopogtam, majd lenyomtam a kilincset, de az ajtó nem nyílt. Próbáltam egy erélyesebb rántással jobb belátásra bírni, hátha csak be van ragadva, de nem történt semmi. Megpördültem, káromkodtam, majd leültem olvasni, az éppen olvasott könyv úgyis sokkal izgalmasabb, mint egy nyelvtan óra. 50 perc olvasás után elérkezett az óra vége, én vártam az iroda előtt, hogy feltűnjön az oktató. Perceken belül fel is tűnt, gyorsan elébe is mentem, köszönésre nyitottam a számat, de a csókolom után megakadtam. Kiderült, hogy valóban benne vagyok abban a füzetben, csak valahogy elkeveredtem a bürokrácia bugyraiban, így pótolnom sem kell, megvan a 10 óra, szabadon távozhatok. A homlokon lévő ér finoman megdagadt, egy magára valamit is adó vámpír szájában valószínűleg összefutott volna a nyál, de én csak mosolyogva, belül nagyon erősen káromkodva távoztam.

Teljesen nem törtem össze, hiszen ott van még a délutáni találkozó! Öt egész perc múlva kiderült, hogy nincs ott, mert az ötödik ember nem jött be suliba, az egészet szerdára halasztjuk, két óra között meg lesz oldva minden. Csodálom, hogy az ér nem robbant ki a fejemből...