Nem szép dolog arra kelni, hogy berontanak az ember szobájába. De ha már így esett, az ember feltápászkodik, magára veszi az ágy mellé lehajigált gönceit és felhúzza a redőnyöket, hogy beáradjon a napfény. Legalábbis márciusban az ember már erre számít délelőtt, nem arra, hogy igen lelkesen esik a hó, a fű szép fehér, a háztetőkön, ahol van szigetelés megmarad és a kutyák önfeledten szaladgálnak a már néhány centis fehér lepelben. Nem baj,  reggeli EÜ séta után bekapcsolod a gépet, hogy bemérd az internet változásait az elmúlt 8 órában, megnézd, hogy milyen lesz az idő, gondozod a Facebook oldalad meg ilyenek. Persze net az nincsen, mert valami probléma van valahol a városban/országban, a vonal túl oldalán a néma csend jelentkezik, szinte sikítva. De így legalább fel tudtam hozni magamat sorozat szinten, játszottam is keveset és kitakarítottam a szobámat úgy, hogy szinte enni lehetne róla. Persze nem lehet, mert ez egy szoba, nem étkező helyiség, de akár. És ha már így belelendültem a portörlésbe és porszívózásba, kicsit átrendeztem a polcokat az átláthatóság kedvéért. Nem is értem, hogy annak idején miért nem így kerültek fel a dolgok. Biztos szerelmes voltam.