Nem akarok Belgát idézni, pedig az lenne a legjobb, nem kellene a saját gondolataimat leírni. Egész egyszerűen beülnék az autóba, felnyomnán a reflektort, beraknám a Manowartól a Die for Metalt és a Warriors of the World-öt, feltekerném a hangerőt és kiszáguldanék a világból. Csak mennék, amíg tart az út. Semmi sem érdekel, csak a sebesség és az, hogy magam mögött hagyok mindent, elfelejtem, ami volt, nem állok meg. A csomagtartóban a sörök hidegek, a teljesen sima aszfalton suhanok előre, csak a zene szól meg a V8. A szél finoman süvít a résnyire nyitott tetőablaknál és senki sem áll előttem, csak a végtelen, ami vár. Szinte már hívogat, hogy menjek, enyém a világ. Aztán a nagy száguldásban egyszer csak apró fénypontokat veszek észre magam mögött, amik közelednek. Mellém érnek, körülvesznek és együtt száguldunk. Semmi sem áll az utunkba, csak megyünk, magunk mögött hagyunk mindent, miénk a világ.

Elfogyott a sör almabor. Kellene még egy, mert egész kellemes volt az íze.

Csak menni és menni.

Követelem a nyarat! Ki akarok ülni az udvarra, sört akarok nyitni és nézni a semmit.

Elfogyott a sör.