Szombaton találkoztunk, utána egész tűrhető volt a lelki állapotom, volt valamennyi életkedvem és még enni is tudtam. Jól kitaláltuk, hogy ezen a héten nem kommunikálunk Gmail-en, mert igazából egyikünknek sem jó utána, másnap szinte izgatottan várjuk, hogy újra beszélhessünk. Utána megint nem jó. Így csak akkor beszélünk, ha valami baj van, esetleg halaszthatatlan a dolog. Legközelebb meg majd hétvégén, amikor viszem a többi cuccát. Ha összejön, mert most éppen költözik, akar venni pár dolgot az albérletbe, én meg dolgozok szombaton. Na nem mintha vasárnap oly' sok elfoglaltságom lenne. Tehát éppen tűrhetően van a lelkem, amikor is Caesar rám ír MSN-en, hogy nézem-e a TV2-őt, mennek a hírek. Mondtam, hogy nem, a híreket az internetről szedem. Pedig nézhetném, mert benne volt Gatita! Először le akartam fehéredni, mert ha valaki bekerül a hírekbe, az sok jót nem jelent, szinte kaptam a telefonért, hogy hívjam, mikor kiderült, hogy a nagy totálon volt rajta. Visszaraktam magam mellé a telefont, megnyugodtam. A BKV busz nem indulós, kollektív szerződéses hírében volt benne, miközben várta a buszt, valami tirpákkal jómadárral maga mellett. Sejtem, hogy ki az, de ennyi ruhában, egy darab találkozás után nehéz megmondani biztosra. Ha ő volt az, akkor muhahahahahaaaaa!
Aztán este megnéztem a tények elejét a TV2 oldalán és újra szar lett a kedvem. Ez így még mindig nem jó.
Szombaton megnéztem megint az Avatart. Másodszorra már nem köti le az embert, csak a látvány az érdekes. Na meg a Cinema City-s 3D szemüveg nyomta a fejemet.