Azt mondják az okosok, meg a bölcsek és azok, akik bölcsességeket idéznek, hogy mindennek a vége, valami újnak a kezdete. Ez december utolsó napjára egészen biztosan igaz, hiszen nem csak egy új nap, egy új hónap, hanem egy új év is kezdődik. Amikor az ember másnaposságon kívül sok dolgot nem érez. Belemehetnék vissza emlékezésekbe, de nem teszem, mert madafaka ámmonabót! Na meg scotch-kólát is iszok. Főleg azért, mert a gyömbér elfogyott és napközben nem gondoltam arra, hogy este még kellhet...

Mindennek a lényege annyi, hogy szombaton találkozok vele több, mint két hét után. Viszem a maradék dolgait (már amennyit el tudok vinni BKV-val) és kiöntöm a szívem. Ha úgy tetszik lezárom a kapcsolatunkat, pedig még mindig vágyom rá, nélküle nem érzem magam teljes embernek. Pedig bizonyos szociális dolgokban jobban érzem magam, szinte megvan az, ami régen is volt. Csak későn jött, én későn eszméltem, Ő lezárta (legalábbis ezt mondta hétfőn a telefonban), én szeretem, meg tudnám adni neki azt, amire vágyik. Sőt! Meg akarom adni neki, de már nincs rá lehetőségem. Nem azt mondom, hogy lemondok róla, csak megpróbálok nyitni, másra is gondolni. Valószínűleg hosszú ideig nem fog menni, de utána jó lesz. Most még Őt keresem mindenhol, de később ez el fog múlni. Aztán előfordulhat az, hogy évek múlva, rengeteg tapasztalattal a hátunk mögött találkozunk. Vagy nem. Lehet, hogy ez csak felvezetés volt ehhez az ÉLET nevű dologhoz. Mondjuk egy elég bunkó módon összerakott felvezetés ez, de hát ez van. Ahogy egy jó barátom mondta:

Az élet olyan mint a gyereknadrág: rövid és szaros.

Nem hülyeség. Szokták mondani, hogy az élet minden pillanatát ki kell élvezni, élni kell, mert hamar elszalad a fiatalság, utána lesz fontosabb dolga is az embernek. Ez az, amit lehet több módon is értelmezni. Élvezzem minél több emberrel, hiszen csak ez az egy életem van, ki kell próbálni mindent, hogy tudjam, hogy milyen. De lehet ezt úgy is, hogy van valaki mellettem, aki mellett egész embernek érzem magam, aki kiegészít, minden tekintetben olyan, amilyenre vágyok. Persze egy kis csiszolásra szorul, ahogy mindenki, de Ő az. Lehet, hogy nyálasnak, tininek tűnik, de így gondolom. Persze lehet ez félelem is az újtól, a már sokat látott csalódás, de így érzem.

Persze fél év múlva előfordulhat az is, hogy teli pofával röhögök ezen a bejegyzésen, de nem ilyen vagyok. Néha jó lenne ilyennek lenni, csak menni előre, nem törődni semmivel, nem törődni senkivel, csak magamat nézni, de nem megy. Egy pillanatra átvillan az agyamon, elképzelem, de nem tudnám megvalósítani. Úriembernek neveltek, úriember vagyok. Pedig nincs lovam (filmes utalás, ha nem értenéd, k. olvasó.

Így hát kortyolok a scotch-kólámból még egyet, kívánok boldog új évet a 2010-es évre kedves olvasóm és holnap megpróbálom ezt nem visszaolvasni.

Nem tettem le rólad.

ÁMMONABÓT MADAFAKA!