férfi! Mivel diákmunkából normális nincs vagy nem hívnak vissza/fel, így ismeretség által takarítónak álltam. De nem ám raktárakban vagy irodaházakban, hanem strandon. Előnye a jó idő, a barnulás, a kellemes termál párás levegő és a bikinis, esetenként monokinis csajok tömege. Hátránya a napi 11 óra munka, a szemétszedés és az, hogy nem szabad fürdeni. Igazság szerint maga a szemétszedés és felmosás, apró takarítás része elég könnyed. Az ember egy társával egy órában kétszer (gy.k. fél óránként) körbesétál a strandon, különös figyelmet szentelve a medence mellett napozó hölgyekre és a monokiniző leszbikre. Ha sok szemét gyűlt össze egy adott területen, akkor szépen besétálunk a nagy kukáért és begyűjtjük a begyűjteni valót. Közben persze figyeljük a csajokat és az aggódó, nagylelkű anyukákat. Természetesen azért, mert szemetelés szempontjából ők a legveszélyesebbek. Erre a kukatologatásra olyan három óránként van szükség, a köztes idő csak céltalan sétálgatás az emberek között.
Természetesen a takarítás sem fenékig tejfel, mert vannak olyan sok diplomás agysebészek, akik nem képesek lehúzni maguk után a WC-t. Vagy poénból a WC mellé szarnak, mert az olyan emberi. Az ilyeneknek a fejét tarkón rúgás segítségével helyezném el az ürülékében. Persze az is érdekes, hogy az ilyen csomagok mellett nincs papír... De alapvetően, ha tisztán van tartva a mosdó és a fürdő (mindig legyen papírtörlő, legyen feltörölve a víz, legyen folyékony szappan), akkor a vendégek többsége is odafigyel a rendre, csak fel kell törölni a padlót.
Mivel minden órában van majd' 40 perc szünetünk, így lehet beszélgetni a biztonsági őrökkel, akik mesélnek mókás történeteket a múltból és más fürdőkből. Mellesleg a bejárat/kijárat mellett állnak, így lehet figyelni a beérkező és kilépő vendégeket. A beérkezés fontosabb, mert ki lehet szúrni a "veszélyes szemetelőket", így később könnyebb őket beazonosítani.
A kilépésnél is hall érdekességeket az ember, mikor megérkeznek cicababák ( összesen három kapu van, a két szélső a bejárat - logikusan, ugye,- míg a középső a kijárat - szintén logikusan,- ami természetesen fel is van tüntetve szép nagy betűkkel):
- Bocsiiii! - közben bután néz és picsásan tartja a kezét, amivel mutogat - Melyik akkor a kijárat? -még mindig bután néz.
- Az a KÖZÉPSŐ az.
- Kösziiii! Sziasztok! -ellibegnek