Tegnap már utaltam rá, de ma nyíltan vállalom, hiszen nem szégyen ez, amit teszünk fel kell vállalnunk, amit teszünk, azért vállalni kell a felelősséget. Nehéz erről beszélnem, hiszen ez egy nagyon komoly dolog, nem mehetünk csak úgy el mellette, mintha mi sem történt volna. Kedd óta, már reggelente is szórólappal árasztjuk el a város egyik igen forgalmas csomópontját, a Moszkva teret. Ami alapvetően egy nagyon csúnya hely, bár fentről még nem láttam. A földről nézve pedig ocsmány. Bár ez a legtöbb budapesti térről elmondható, nem kevésre férne rá a rekonstrukció. Ettől függetlenül vagy éppen ezért, rengeteg ember fordul meg arra a nap bármely szakában. De főleg a csúcsidőben. Ilyenkor is vezénylik ki diákot dolgozni, hogy nem kevés embernek rengeteg szóróanyagot osszon ki. De térjünk rá a mai napomra egy kicsit, hátha találunk benne valami érdekeset, Budáról, az ottani emberekről és a szórólapozásról.

Buda egy szép hely, de legalább mocskos mód drága. Biztos a szépsége miatt van így, nem tudom pontosan. Őszintén szólva, önszántamból nem költöznék oda, nem hiányoznak a szűk, össze-vissza kanyargó utcák, amik még emelkednek is. Visszafelé meg lejtenek... Nekem nagyon zsúfoltnak és szocialistának érzem. Egyszóval: ocsmány. Persze az ott lakók biztos szeretik, én maradok a síkságon, ide úgyis több híd vezet.

Az ottani emberek bunkók. 100%-ra nem állítom ezt, mert most szórólapozunk először reggelente, de a város ezen részén sokkal kevesebben veszik el az anyagot, mint a többi részen. Van, hogy percekig egyet sem sikerül kiadni, csak tartom és az emberek elmennek mellettem. Néha felpörög egy kicsit, de azok a személyek többnyire egy iskolás csoporthoz tartoznak, nem célcsoportjai a cégnek. De osztani kell, ha örömmel veszik el, hát vegyék, mindenkinek jobb lesz a napja. A helyzet, az idő múlásával sem javul, hiába lesz előrébb az óramutató állása, az járókelők csak nem veszik el. Következtetés: a budaiak bunkók.

Szórólapozni hatalmas móka és kacagás, ahogy arról már korábban beszámoltam. Ha elküldenek valahova, ami nem metró aluljáró, ott általában problémákba ütközünk. Kevés a hely. Nem egyértelmű a helyszín. Ami a helyszín, ott nem lehet osztani, mert az egy bizonyos cég területe, a kemény biztonsági őrök azonnal lecsapnak, hogy hagyjuk el a helyszínt, mert ennek nem lesz jó vége. Különben is, hol, az engedélyünk?! A biztonságiak modora független attól, hogy a városnak melyik részén dolgozunk. Leginkább a neveltetésük az, ami befolyásoló tényező. Ha én biztonsági lennék és olyat látnék, ami nem oda illő, akkor odamennék a személy(ek)hez és finoman elmondanám, hogy mi a probléma. Ha csak apróság, akkor is udvariasan segítek, elmondom, hogy mit kellene tenni, hol kellene tenni. Nem öt méterről ordítozva és mutogatva mondnám el a bajomat, ami egészen a főnökség baja. Igen, ma utóbbihoz volt szerencsénk. A Fény utcai piac területére mentünk be szórólapozni, amiről sejtettük, hogy gebasz, de bevállaltuk, hátha. Onnan ki lettünk hajtva, hogy ezt itt nem szabad, menjünk ki. Ki is mentünk, egészen a kapun kívülre, ami már a járda, ami közterület, ahol azt csinálok, amit akarok. Törvényes és etikus dolgokra gondolok, természetesen. Ekkor újfent felbukkant a barátunk, hogy itt sem lesz jó, talán menjünk még kijjebb, mert a fejét veszik miattunk. Erre magamban elmormoltam egy leszarom-ot és odébb álltunk. Eltelt kemény 10 perc, sikerült vagy három szórólapot kiadnom a kezeim közül, amikor megjelent egy másik biztonsági őr, hogy nem jó ez így. Természetesen, a talpraesettje nem hozzám, hanem Gatitához lépett oda és panaszolta el, hogy mi a baj. A távolság és a zaj miatt nem hallottam mindent, így odamentem, hogy mi van. De pont ekkor végzett, visszahúzódott a kuckójába. A világméretű probléma nem volt más, mint az, hogy a biztonsági kamera vesz minket. Szerintem ennek inkább örülniük kéne, de nem probléma. Természetesen az elején az engedélyünket követelte, de olyan nekünk nincs kéznél. Mondtuk, hogy megadjuk a főnökünk számát, Ő majd igazol minket, nem kell itt problémázni. Persze az nem megfelelő, menjünk máshová, ahol nem lát a kamera. Anyázva, 270-es várnyomással elmentünk a helyszínről, beszéltünk a munkaadóval és visszaálltunk a metróhoz. Ott legalább nem kötnek belénk. Ha mégis, akkor megmondjuk, hogy szerintünk nekünk van itt jogunk osztani, Ő meg egye meg az engedélyét.