Az egészen biztos, hogy egy osztály, avagy évfolyamtárssal együtt írni a házi dolgozatot, öngyilkos, nem haladós, nagyon elhúzódó kísérlet. Először ilyet még valamikor az érettségi évében csináltam, amikor alig 5 óra alatt sikerült másfél oldalt leírni. Egy három oldalas magyar házi dolgozatot próbáltunk megírni, nem túl nagy sikerrel. Azóta ilyet nem tettem, majd eljött a hétfő, amikor Gatita bociszemekkel megkért arra, hogy segítsek már neki megírni angolból a CV-t és a cover lettert. Mivel úriember vagyok, igent mondtam a felkérésre. Alig három óra alatt végeztünk a nem kifejezetten megterhelő, normál esetben olyan fél óráig tartó feladattal. Közben többé kevésbé okos dolgokkal fárasztottuk egymást. Befejezésképp megnéztük a Pulp Fiction végét. Továbbra is kötelező film.
Tegnap délután megint sok időt töltöttem Gatita társaságában, ez egyébként kezd az agyi kapacitásom jelentő romlásához vezetni, amikor is észleltem valamit. Éppen az Árkád előtt keltjük a hangulatot, amikor is kiszúrtam egy Sex Shop feliratot a szemben lévő épület ablakán. "Jé, ott egy sex shop!" Erre a következő választ kaptam: "Az tré!" Ekkor éreztem, hogy további kérdéseket nem kell feltennem a témával kapcsolatban.#275
Most meg megyek a Nyugativégbe, némi kajálás és Férj és férj nézés céljából. SETH is ott lesz. Ezt csak azért említem meg, mert a múltkor beszólt, szemtől szemben(!), hogy miért írom bele majd' minden bejegyzésben. Inkább örülne neki, hogy számon tartom szerény életének létezését...