Tegnap délután megvolt az idei első fürdése! Na nem a zuhany alatt, mert ott többnyire minden nap sikerül fürdeni, hanem az első strandolás! Méghozzá nyílt vízen, ahol nem a klórtól és egyéb tisztítószerektől lesz bajod, hanem magától a természettől. Skodálatos volt! Legutóbb a tavalyi Sörfesztiválon mártóztunk a Vadkerti-tóban. Ha jól csalnak az emlékeim. A víz kicsit koszosabb, mint amilyennek lennie kellene, de még így is nagyon jó. Hőmérséklete tökéletes, ennél ne legyen melegebb. Úszkáltunk, merültünk párat, feküdtünk a sekély parti vízben, kommandóztunk a parti vízben. Jó volt! Ha nem esne minden egyes délután az eső, akkor minden nap mennénk, mert ez a 200 HuF, amit elkérnek ezért, igazán nem sok. Büfében is tudunk olcsón enni, minden szép és jó.
Természetesen az eső eleredt, de már úton voltunk haza, így nem áztunk el. Nem mintha ez akkora dráma lett volna, hiszen a tó is elég nedves volt. Csak vizesen csak nem jó beszállni a kocsiba. Pláne, ha bézs a belső. Kész öröm takarítani. Mert nem lehet, csak rosszabb lesz. tehát az eső eleredt, majd elkezdett szakadni. Ekkor jöttem rá, hogy az automata ablaktörlőnél nincs is jobb találmány kerek e világon. Ha esik töröl. Ha nem esik nem töröl. Amennyiben esik, majd szakad, úgy egyre intenzívebben töröl. Tehát érkezek ebben az egyre jobban szakadó esőben, mikor érzékelem, hogy az előttem haladó autósok átlagos sebessége kezd konvergálni a nullával. Pedig csak egy kis eső esik. Beálltunk 60-ra. Nem, nem mph-ra, hanem kph-ra. Majdnem elsírtam magam, majd a megfelelő pillanatban kilőttem. Három autó leküzdése sárba tiprása után megjelent egy szembejövő. mivel mindenki megtartotta az ekkor szükségesnek vélt követési távolságot, szépen beálltam két autó közé. De ekkor már csak egy buzikus volt előttem. Nem engedhettem, hogy az ő autójuk előttem legyen. Így őt is megelőztem, majd az esőfüggönyben, de még a távolban, az én sávomban feltűnt egy Lada. Akit az erősen világító hátsó lámpa miatt alig vettem észre. Majd beérve Kiskőrösre, az eső elállt. De a többi autós még sehol sem volt.