Szerdán meglátogattak minket unokatestvéremék, hosszú idő után újra. Meghitt családi hangulat uralkodott, majd sétáltunk egyet a városban, Petőfi ház megtekintése, majd elmentek. Majd kicsit keményebb vizekre eveztünk és befejeztük az Alien tetralógiát. Ez a negyedik rész kifejezetten tetszett, csak kicsivel több horror kellett volna bele. De nem panaszkodom, nagyon jó film!
Csütörtökön Informatikai alapismeretek előadáson a tanár nővel együtt négyen voltunk. A hangulat ezáltal hangyányit családiasra sikerült, de néha ilyen is kell. A Közgizdaságtan I. gyakorlat majdnem elmaradt, mert a tanár el volt foglalva valami nővel az irodájában. De mi jó diákokként szóltunk neki, hogy órája lenne. Ennek örömére Ő megtartotta, bár eléggé roham tempóban a gyakorlatot, majd eltűnt. Mint mi. Iskola után sietve ellátogattam a nyelviskolába, hogy szóljak, nem tudok menni. Ugyanis nem megyek annyi hetet Kecskemétre, mint amennyi hetet kellene oda járnom. A vizsgaidőszakban pedig nem kívánok a koleszban tartózkodni. De majd szeptemberben újra visszamegyek, remélhetőleg nem ekkora tudással. Nyáron itt helyben kívánok teljesíteni egy tanfolyamot, mert akkor úgyis ráérek.
Délután megírtam a Jarhead cikkemet, ami nem lett rossz.