Egészségi állapotom szerda reggelre szemernyit sem javult. Inkább romlott. Az orrcimpám mindkét luka be volt dugulva, nem kaptam rendesen levegőt, a szám ki volt száradva. Tehát volt minden bajom. Normális kommunikációra nem voltam alkalmas. Ezt szobatársam szóvá is tette, miközben az iskola felé tartottunk. Pedig most is lehetett volna jó kedvem, hiszen a Nap ezer ágra sütött, a hó olvadt, minden jó volt. Leszámítva a hőmérsékletet, meg a kedvemet.
Az egy aikido edzés izgalmaival versenybe kelhető Szervezés II. előadás sem lendítette előrébb a napomat, pedig szóba került minden. Fegyverkezés a hidegháborúban, a nemzeti jelképek használata, némi politika, az időjárás, stb. A két óra szünetemet a könyvtárban internetezéssel kívántam volna elütni, ha az a volna ott nem volna. Az orosz hadsereg óvodás csoport ehhez az embertömeghez képest. Esélytelen voltam. Ezért visszakúsztam a kollégiumba és elfogyasztottam jól megérdemelt ebédemet. Jóllakottan mentem vissza Gépész I. gyakorlatra, amely óra egész kellemesen telt, kaptam némi életkedvet a világtól, jobb lett a hangulatom.
Este minden fontosabb nőnemű egyednek küldtem egy SMS-t, vagy felhívtam telefonon és közöltem vele a hírt.