Az év talán legkevésbé vidám éjszakája ez, amikor elveszített családtagjainkra és barátainkra emlékszünk. Ilyenkor szép emlékek jutnak eszünkbe, a vidám együtt töltött napokra gondolunk, majd lerakunk egy gyertyát és továbbállunk, megyünk a következő sírhoz, majd a következőhöz, végül haza, ahol tovább emlékezünk, kicsit magunkba fordulunk és elgondolkozunk az életünkön, azon is, hogy egyszer mi is ott leszünk, egy koporsóba bezárva, a föld alatt.

Nyugodjanak békében!

Hogy vidámabb és talán morbidabb témába vágjam a billentyűzetem, kitaláltam, hogy, ha egyszer meghalok, ami nem mostanában lesz, mert a tenyeremen az életvonalam elég hosszú (nem igazán hiszek az ilyen dolgokban, de a sorsban hiszek), milyen lesz a sírkövem. A koncepció a következőképpen néz ki: lesz ugye a sír, valamilyen szilárd anyaggal burkolva, a tetején egy kőlap. Ez normális embereknél sima felületű, esetleg van benne egy törés. Ide találtam ki azt, hogy az enyém kéz "magasságban" ki lesz törve, körülötte szétszóródva a kődarabok és a nyíláson kinyúl egy kéz, ami megkapaszkodik a fedőlapon.
Tudom, beteg vagyok és sokan megbotránkoznának rajta, de miért ne tegyem emlékezetessé a síromat?!

Felhívás: Ha van itt egy ügyes rajzos, akkor az legyen olyan kedves és rajzolja meg a tervemet, hogy közszemlére tudjam tenni.