Érdekes dolog a sorshoz való hozzáállásom. Ha azt mondom, hogy abban hiszek, minden előre le van írva, akkor megrémülök, hiszen nincsenek saját döntéseim. Minden csak illúzió, semmi sem történhetne másként, sodródok az életben, aztán majd jól elvágják, elkaparnak a föld alá pár méterrel, mindennek vége lesz.

De azt sem merem mondani, hogy nincs előre leírva minden. Amikor deja vu-d van, olyat élsz át, amit már láttál egyszer, szerintem a jövőd egy rövid részletét. Úgy szeretném látni (vagy inkább reménykedem benne), hogy haladok a sorsom fonalán, ami tele van elágazásokkal. Egy ilyennél én döntöm, hogy melyik utat választom. Az egyik út lehet könnyű, a megszokott, amire már ezerszer ráléptem, ami szinte sehova sem vezet. De ott van a másik, ami érdekes, kalandokkal és élményekkel van tele, lehetőségeket rejt magában. Rálépek, elindulok rajta, majd kiderül, hogy így összefonódok egy másik ember sorsával. Nem tudom meddig tarthat, hogy csak egy múló kaland, egy fellángolás, vagy valami olyan, ami kellően sokáig fog tartani. Most élvezem minden egyes pillanatát, újra élem az életem, nem csak létezek a világban. Párszor már megmutatta nekem a sors, de úgy látszik, akkor még nem álltam készen rá. De újra visszahozta.

Akkor este ezt az utat választottam. Legalábbis remélem, hogy volt hozzá némi közöm.